„A leány eltakarta piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása…” (Juhász Gyula)

2 vélemény eddig »

  1. 1

    Ági:) said,

    Imádom ezt!!!!!! Jajj de édes!!!!

  2. 2

    béla said,

    ezt a mai nyelvre leforditva lesmárolta aztán megdugta a bokorban


Comment RSS · TrackBack URI

Say your words