„A leány eltakarta piros arcát fehér kezeivel és lassan, csöndesen sírdogálni kezdett. Az ifjú udvariasan fölkelt, halkan közeledett a hintaszékhez és hirtelen, gyöngéden odahajolt a leány fölé és megcsókolta. Olyan volt ez a csók, mint a pirosan lepergő szeptemberi falevél. Az este enyhe árnyai lopóztak a kertbe és a fáradt csöndbe nem vegyült semmi nesz, csak olykor-olykor egy hulló falevél zöreje s egy csók csattanása…” (Juhász Gyula)
Ági:) said,
2008, június 3 @ 4:56 pm
Imádom ezt!!!!!! Jajj de édes!!!!
béla said,
2009, Május 4 @ 11:15 pm
ezt a mai nyelvre leforditva lesmárolta aztán megdugta a bokorban