2007, Április 22 · Iktatva: emberek, álarc, őszinteség

“A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.”
(Müller Péter: Boldogság)

3 vélemény eddig »

  1. 1

    anita said,

    2008, március 8 @ 9:29 pm

    milyen elgondolkodtató…

  2. 2

    liltournier said,

    2008, Április 10 @ 8:22 pm

    Milyen igaz… Komolyan megfogta a lényeget. Gratulálok Müller Péternek. Még sok-sok ilyen ember kéne, aki látja az igazságot!

  3. 3

    Andee. said,

    2008, Május 17 @ 7:17 pm

    úú, hát ez nagyon szíven szúrt!! pont mostanában gondolkodtam azon, hogy amikor szorít a szívem és legszívesebben zokogni lenne kedvem miért nevetek másoknak? ki kötelez rá? és ez így megfogalmazódott. újabb köszönet Müller Péternek! :)

Comment RSS · TrackBack URI

Say your words