“Az elsietett tökéletesség a keresztény ember nagy kísértése, de nem tétlenkedünk. Írjuk, s íródik a sorsunk. A tökéletesedés: a tett és a várakozás – felső fokon. Míg a siető kudarcaitól elcsügged, odavágja a haszontalannak bizonyult ,,gyakorlatot”, vagy makacsul erőlteti, addig a nem-sietőnek van ideje.
A tett önmagában nem elég. Várakozni is kell: ez az alázatosság. Szemben a siető ,,tüsténkedésével”, ez a várakozás ,,ácsorgásnak” tűnik. Nem baj; ettől lesz szigorúsága oldottabb, kedve játékosabb s ez különbözteti meg a siető feszes farizeizmusától.
A vágy a tökéletesedésre az ember szívgyökere; itt szenved a legtöbbet, de itt vannak a legjobb örömei is. Ezt becsüli másokban, ha megvalósulni látja, s a legkisebb eredmény láttán is tud csodálkozni.” (Vasadi Péter)
Katus said,
2009. május 10. @ 08:47
mennyire igaz!