Archive for június, 2007
2007, június 30
· Iktatva: Márai Sándor, biztonság, emberek, emlékek, hibák, szülőváros, változás, értékek, érzések
“A szülővároshoz a viszonyunk az évekkel mind bensőségesebb, bonyolultabb lesz. Az ember lassan elfelejt minden érzelmességet, s mint minden bensőséges kapcsolatban, nem erényeit vagy hibáit nézzük annak, aki fontos nekünk, hanem a tényt, hogy van. S ez, ahogy múlnak az évek, mindennél fontosabb.

A szülővárosba idővel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ez ingó, örökké változó életben és világban a biztonság érzetét.” (Márai Sándor: A kassai bombák)
2007, június 30
· Iktatva: Márai Sándor, emberek, gyerekek, lélek, értékek
“Mert az ember - ezt egyre inkább hiszem - csak annyit ér és csak annyira ember, amennyire meg tudja őrizni lelke egy zugában az örök gyermeket.” (Márai Sándor: A bűvész)
2007, június 30
· Iktatva: Márai Sándor, jellem, kapcsolatok, szabadság, szokások, világ, változás, élet, életmód, önérvényesítés
“Mindent elérhetsz az életben, mindent legyőzhetsz magad körül és a világban, mindent neked adhat az élet s te mindent elvehetsz az élettől: csak egy ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
2007, június 30
· Iktatva: Márai Sándor, ajtó, végzet, élet, életmód
“Nem igaz, hogy a végzet vakon lép az életünkbe, nem. A végzet az ajtón lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
2007, június 30
· Iktatva: Márai Sándor, bűn, gondolatok, gyilkolás, kísértés, ítélkezés
“Egy ember nem föltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
2007, június 29
· Iktatva: Mark Twain, humor, könyvek

“Klasszikus: olyan könyv, amit az emberek magasztalnak, de sosem olvasnak.”
(Mark Twain)
2007, június 29
· Iktatva: Mark Twain, hazugság, humor
“A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlen hazugság és a statisztika.” (Mark Twain)
2007, június 29
· Iktatva: gyerekek, humor, álarc, önfegyelem
“Igazából sosem növünk fel, csak megtanuljuk, hogyan kell viselkedni nyilvános helyen.” (Bryan White)
2007, június 29
· Iktatva: Mark Twain, humor, titok, ítélkezés, önbizalom, önzés
“A jó modor az, hogy eltitkoljuk, milyen sokat tartunk magunkról és milyen keveset a többiekről.” (Mark Twain)
2007, június 29
· Iktatva: humor, kockázat, munka
“Az igaz, hogy a kemény munka még senkit sem ölt meg, de minek kockáztasson az ember?” (Ronald Reagan)
2007, június 29
· Iktatva: munka, pozitív gondolkodás, önérvényesítés
“Az amatőrök remélnek, a profik dolgoznak.” (Garson Kanin)
2007, június 29
· Iktatva: akarat, kifogás, munka, pozitív gondolkodás, siker, önérvényesítés
“Aki el akar érni valamit, az módszert keres, aki nem, az kifogást!” (ismeretlen)
2007, június 29
· Iktatva: Lev Tolstoy, világ, vágyak, változás, önfegyelem
“Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa magát.” (Lev Tolstoy)
2007, június 28
· Iktatva: kudarc, pénz, veszteség
“Aki pénzt veszít, sokat veszíthet, aki a lelkesedését veszíti el, az mindenét elveszíti.” (Peter Ebeling)
2007, június 28
· Iktatva: bátorság, próbák, önérvényesítés
“A dolgokat nem azért nem merjük megcsinálni, mert nehezek, hanem azért nehezek, mert nem merjük megcsinálni őket.” (ismeretlen)
2007, június 28
· Iktatva: célok, siker
“A siker nem cél, hanem melléktermék.” (ismeretlen)
2007, június 28
· Iktatva: Albert Einstein, játék, pozitív gondolkodás, szabályok, tanulás, önfegyelem, önérvényesítés
“Tanuld meg a játékszabályokat aztán már csak játszanod kell - persze mindenkinél jobban.” (Albert Einstein)
2007, június 28
· Iktatva: Abraham Lincoln, hibák, tanulás, áldozat, önismeret
“Nem érdemes a hibáinkat elkövetni, ha nem tanulunk belőle!”
(Abraham Lincoln)
2007, június 27
· Iktatva: Spurgeon, bölcsesség, hiúság, önismeret
“Nincs olyan bölcs, aki ne volna annyira balgatag, hogy ne állítana magának egy kis bódét a hiúság vásárán. Ahol nem láttam a bolondsapkát, ott hallottam a csörgőket.” (Spurgeon)
2007, június 27
· Iktatva: Isten, Spurgeon, emberek, képességek
“Az emberben rejlő képességek nagyobbak, mint ahogy azt ő tudja, és a képességek, amelyeket Isten neki adhat, nagyobbak, mint álmodná.” (Spurgeon)
2007, június 27
· Iktatva: Isten, Spurgeon, ígéret
“Saját tehetetlenségünk semmit sem változtat Isten ígéretein.” (Spurgeon)
2007, június 27
· Iktatva: Spurgeon, utazás, vihar, élet
“Egy hajó sem járja az élet óceánját úgy, hogy ne találkozna viharral.” (Spurgeon)
2007, június 27
· Iktatva: Spurgeon, csend, világ, vágyak
“Sokkal jobb időnként csendességbe visszavonulni, mint e világ zajától mentes élet után szentimentálisan sóvárogni.” (Spurgeon)

2007, június 27
· Iktatva: minőség, vágyak, álmok, értékek, önbizalom, önismeret, önérvényesítés
“A minőség a fejekben kezdődik.” (C. Borgward)
2007, június 27
· Iktatva: emberek, halál, élet, értékek
“Századokon át az volt az emberek fő gondja, milyen lesz az élet a halál után. Úgy látszik, ma először arra kell válaszokat keresnünk, milyen lesz az élet a halál előtt.” (Szent-Györgyi Albert)
2007, június 27
· Iktatva: célok, jellem, tanulás, távlat, vágyak, élet, életmód, értékek, önérvényesítés
“Az egyén erőfeszítéseinek legértékesebb eredménye nem az, amit kap, hanem amivé válik a tevékenysége által.” (John Ruskin)
2007, június 27
· Iktatva: Thomas Alva Edison, célok, humor, tudás, értékek, önbizalom, önismeret, önérvényesítés
“Kreatívitás = 10% tehetség és 90% elszántság.” (Thomas Alva Edison)
2007, június 26
· Iktatva: képességek, pozitív gondolkodás, példamutatás
“Aki azt mondja, képtelenség, legalább ne zavarja azt, aki képes rá.” (ismeretlen)
2007, június 26
· Iktatva: biztonság, pozitív gondolkodás, próbák, élet, értékek
“Jó dolog, ha néha minden támaszték kidől alólunk. Ilyenkor láthatjuk, hogy mi kő a talpunk alatt, és mi homok.” (Madeleine L’Engle)
2007, június 26
· Iktatva: hit, küzdelem, pozitív gondolkodás, értékek, ítélkezés, önbizalom, önismeret, önérvényesítés

“A lehetetlen nem tény, hanem vélemény.” (Muhammad Ali)
2007, június 26
· Iktatva: akarat, pozitív gondolkodás, siker, változás, életmód, önbizalom, önfegyelem, önérvényesítés
“A hozzáállás az a kapcsoló, amely minden mást elindít.” (ismeretlen)
2007, június 26
· Iktatva: célok, erőfeszítés, kommunikáció, közmondás, próbák
“Ha egy problémát kimondasz, félig már meg is oldottad.” (görög szólás)
2007, június 26
· Iktatva: Konfucius, munka, élet, életmód
“Válassz olyan munkát, amit szeretsz és egy napot sem kell dolgoznod az életedben.” (Konfucius)
2007, június 25
· Iktatva: barátság, emlékek, tétlenség, öröm
“A jó barát olyan valaki, akivel együtt semmi különöset nem tesz az ember, aztán rájön, hogy a “semmi különös” nagyon is különös. A jó barát mindent elmesél magáról neked. A jó barát olyan valaki, aki tényleg örül, ha győztél, és megdolgoztál a sikerért. Olyan valaki, aki előtt nem kell védekezned, és nem kell jó benyomást tenned rá. A jó barát ennek a sok csodálatos valakinek a megkapó egyvelege, akivel közös emlékeid lesznek majd, akinek adsz, és akitől kapsz - ő a “most és mindörökké jó barát.” (ismeretlen)
2007, június 25
· Iktatva: aggodalom, jellem, próbák, élet
“Az élet kisebb-nagyobb bajai és aggodalmai lehetnek buktatók utunkon, de tekinthetjük őket a nemesebb jellemhez és a mennyországhoz vezető lépcsőfokoknak is. Gyakran a gond az az eszköz, mellyel Isten átalakít minket a jobb dolgok számára.” (Henry Ward Beecher)
2007, június 25
· Iktatva: Isten, Kempis Tamás, próbák, szív, vigasz
“Időnként jót tesznek nekünk a bajok és nehézségek, mert gyakran visszahívnak minket a szívünkbe… így Istenbe kell belegyökereznünk, hogy ne kelljen vigasztalást keresnünk sehol máshol.” (Kempis Tamás)
2007, június 23
· Iktatva: Isten, béke, erő, eső, kegyelem, szeretet, élet, ígéret, öröm
“Isten nem ígért
Örökké kék eget,
Életünket átszövő
Virágosnövényeket.
Isten nem ígért
Napot eső nélkül,
Gond nélkül örömöt,
Békét jajszó nélkül.

De Isten erőt
Ígért a napra,
Munkára pihenést,
Fényt az utunkra,
Kegyelmet bajunkban,
Égi segítséget,
Nem múló részvétet,
Örök szeretetet.”
(Annie Johnson Flint)
2007, június 23
· Iktatva: barátság, hűség, jellem, szív, értékek
“Az igaz barát a szükség és a veszély válságos idején ismerszik meg; amikor segítségének nemessége megmutatja lelkének értékét és szíve hűségét.” (Ennius)
2007, június 23
· Iktatva: barátság, távolság, ölelés
“A barátok közötti legrövidebb távolság az ölelés.”
2007, június 23
· Iktatva: Mark Twain, kedvesség, látás, nyelvek
“A kedvesség az a nyelv, amelyen a süket hallani tud, a vak pedig látni.”
(Mark Twain)
2007, június 22
· Iktatva: emberek, jövő
“Kishitű emberek örök bogara, hogy szeretnék megfejteni a holnap keresztrejtvényét.” (Rejtő Jenő: Jó üzlet a halál)
2007, június 21
· Iktatva: Gandhi, erőfeszítés, küldetés, tudás, világ, változás, önbizalom, önérvényesítés
“A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.” (Gandhi)
2007, június 21
· Iktatva: elfogadás, emberek, idő, tapintat, tisztelet, változás, ítélkezés
“Az emberek nem változnak túl sokat. Nem érdemes időt vesztegetni arra, hogy pótoljuk ami hiányzik, próbáljuk inkább kihozni belőlük azt ami bennük van! Az is épp elég nehéz.” (M. Buckingham & C. Coffman)
2007, június 21
· Iktatva: Goethe, próbák, remény, vágyak, álmok, önbizalom, önérvényesítés
“Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha.” (Goethe)
2007, június 21
· Iktatva: Anthony de Mello, bölcsesség, látás, értékek

“Amikor a bölcs a holdra mutat, a féleszű csak az ujját látja.”
(Anthony de Mello)