“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Önmagamról)
Attila said,
2008, Április 21 @ 7:13 pm
Ez nagyszerű!!
Claire said,
2008, Május 7 @ 3:05 pm
ez a kedvencem.
gemini:) said,
2008, június 3 @ 4:59 pm
Ezekért a sorokért szeretem Márai Sándort!
Máté said,
2009, Február 18 @ 1:23 am
fantasztikus, zseniális. mindig leírja a leírhatatlant.