2008, január 9 · Iktatva: Márai Sándor, boldogság, emlékek, hó, lélek, pillanatok, titok, varázs

“Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.” (Márai Sándor: Füves könyv - Az emlékekről és a csodálatosról)

2 vélemény eddig »

  1. 1

    jantar said,

    2008, Május 28 @ 10:47 am

    Az élet nagy titoka: gyerekként élni. Az életet nem abszolút felnőttként kell élni, hanem gyermekként. A világ egyszerű dolgaiból csodaszép dolgokat lehet látni egy gyermeki fantázián keresztül. Sajnos a mai világban egyre több az abszolút felnőtt. Félelem és fulladás fog el, ha egy abszolút felnőttel kell találkoznom vagy beszélnem. Szerinem minden ember annyit ér, amennyit a gyermekből megőrzött magában.

  2. 2

    Toppán Anikó said,

    2008, június 8 @ 7:54 pm

    Kedves Jantar!
    Amit írtál az gyönyörű és az abszolt igazság benne van.
    KÖszi, hogy emlékeztettél erre. :-)

Comment RSS · TrackBack URI

Say your words