Mi is az az idő?
Ezt hosszú lenne számomra boncolgatni de véleményem szerint az idő fogalma a történelem során fokozatosan fejlődik, mert vele kapcsolatos ismereteink állandóan bővülnek.
Tudjuk, hogy Arisztotelész úgy vélte, hogy ” egy és csakis egy idő létezik”.Vele szemben Epikürosz azt vallotta, hogy “az idő nem létezik önmagában, önmaga által, csak tárgyakon keresztül érzékelhető”. – szóval más és más megállapítások voltak …..
Az újkori természettudományban Newton számára vált szükségessé a szabatos, egyértelmű idő (és tér) fogalma, hogy a mechanika törvényeit egyetemes érvényű alakban mondhassa ki. Ezért alkotta meg az egyes testektől, folyamatoktól független abszolút idő fogalmát, ami magában, természeténél fogva egyenletesen telik. A későbbi tapasztalatok azonban megcáfolták az idő ilyen értelmezését (relativitáselmélet). Szóval most végül is mitől várjuk a választ az időtől? – de mi is az….
Ami biztos, hogy választ kapunk előbb vagy utóbb! Addig is fejlődünk a változunk ki ki a maga módján mert a világunkban az egyetlen állandó, ez nem más mint maga a VÁLTOZÁS ….
Szóval ne félj az lenni aki szeretnél – s az idő megold s leleplezzz
Sussanna said,
2009, Február 5 @ 2:12 am
Az idő mindenre választ ad életünk során
Mi is az az idő?
Ezt hosszú lenne számomra boncolgatni de véleményem szerint az idő fogalma a történelem során fokozatosan fejlődik, mert vele kapcsolatos ismereteink állandóan bővülnek.
Tudjuk, hogy Arisztotelész úgy vélte, hogy ” egy és csakis egy idő létezik”.Vele szemben Epikürosz azt vallotta, hogy “az idő nem létezik önmagában, önmaga által, csak tárgyakon keresztül érzékelhető”. – szóval más és más megállapítások voltak …..
ami magában, természeténél fogva egyenletesen telik. A későbbi tapasztalatok azonban megcáfolták az idő ilyen értelmezését (relativitáselmélet). Szóval most végül is mitől várjuk a választ
az időtől? – de mi is az….
Az újkori természettudományban Newton számára vált szükségessé a szabatos, egyértelmű idő (és tér) fogalma, hogy a mechanika törvényeit egyetemes érvényű alakban mondhassa ki. Ezért alkotta meg az egyes testektől, folyamatoktól független abszolút idő fogalmát,
Ami biztos, hogy választ kapunk előbb vagy utóbb! Addig is fejlődünk a változunk ki ki a maga módján mert a világunkban az egyetlen állandó, ez nem más mint maga a VÁLTOZÁS ….
Szóval ne félj az lenni aki szeretnél – s az idő megold s leleplezzz
Good Night
Sussanna