“Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
2008, március 25 · Iktatva: Müller Péter, barátság, beszéd, hatalom, szavak, szeretet, társ, világ, élet
Nigel said,
2008, június 6 @ 11:41 am
Részben, igaz.
De ezeknek az embereknek, valami sérelmük van.
Ez egyfajta védekezés részükről.
Egy folytok kitaszító környezetbe vannak belekényszerülve.
Például, egy kis gyerek, aki szemüveges, és vöröshajú.
Mindig ki taszítják, és ezt nem biztos, hogy le kelene nyelni.
Mert a fájdalom, amit lenyelünk, az belülről tesz tönkre.
De ahhoz, hogy ezt értsük. keresni kell egy olyan környezetetet, ahol velünk bánnak így.
Ez a kis gyerek, mikor fel nő, pont ilyen lesz. Mondja a magáét, mert nem kapott szeretetet, csak bántást.
Ezt is végig kellene gondolni.
De sajnos, idáig nem jut el senki, hogy ezt is átgondolja.
Winee said,
2008, június 21 @ 7:55 pm
Nigel….
“Ez a kis gyerek, mikor fel nő, pont ilyen lesz. Mondja a magáét, mert nem kapott szeretetet, csak bántást.”
Ez egy akkora gondolat volt!Rávezettél arra amire már rég gondoltam de magamnak sem mertem beismerni…
köszönöm