“Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.” (Mahatma Gandhi)

“Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban – megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Már pedig ebben senki meg nem akadályozhat.”
(Marcus Aurelius)
“A siker titka, hogy megtanuld, hogyan használd fel a fájdalmat és az örömöt ahelyett, hogy a fájdalom és az öröm használna ki téged. Ha ezt megtanulod, te tartod kézben az életedet, ha elmulasztod, kiszolgáltatod magad az életnek.” (Anthony Robbins)
Ha nem vagyok hajlandó megbocsátani sógoromnak, hogy nem hívott meg a karácsonyi partira, akkor én szenvedek ettől. Nem ő kap gyomorfekélyt, nem ő fog forgolódni éjjel az ágyban, nem ő borul ki és nem neki lesz rossz szájíze. Velem történik meg ilyenkor mindez.
Nem véletlenül tanácsolják nekünk: “Bocsáss meg az ellened vétkezőknek!” Csak így maradhatunk egészségesek és boldogok. A nem-megbocsátás az egyik legfőbb betegség kiváltó ok, hiszen a savanyú gondolatok a testet emésztik.
(Andrew Matthews – Élj vidáman!)
Mivel mi határozzuk meg, hogy mire gondolunk, ezért a boldogságunk szükségszerűen saját kezünkben van. Senki sem tölt gondolatokat a fejünkbe.

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, a boldog gondolatokra kell koncentrálnunk. Mégis milyen gyakran tesszük az ellenkezőjét! És milyen gyakran előfordul, hogy fel sem figyelünk arra, ha megdicsérnek minket, viszont még hetek múlva is egy barátságtalan megjegyzésen rágódunk! Ha megengeded, hogy egy rossz élmény vagy egy kellemetlen megjegyzés kösse le gondolataidat, akkor ennek viselni fogod a következményeit. Emékezz rá: te kontrollálod a gondolataidat.
A legtöbb ember csak pár percig emlékszik a dicséretekre és évekig a sértésekre. Gyűjtik a szemetet, olyan hulladékot hordanak magukkal, amivel húsz évvel ezelőtt dobálták meg őket.
(Andrew Matthews – Élj vidáman!)
Ha valaki egynapos túrára indul, akkor bolod lenne magával vinni egy egész életre való útravalót. Akkor hát nem furcsa, hogy vannak, akik az elkövetkezendő huszonöt év összes aggodalmát magukkal hordják, és csodálkoznak, hogy az élet miért olyan nehéz? Arra vagyunk teremtve, hogy egy nap 24 órát éljünk. Nem többet. Nincs értelme ma a holnap problémáin rágódni.
Ha legközelebb azon kapod magad, hogy kezdesz kétségbe esni, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
“Elég levegőm van hogy lélegezzek? Mára elég ételem van?” (Ha a válasz “igen”, akkor jó irányba haladnak a dolgok!)
Gyakran figyelmen kívül hagyjuk a tényt hogy a legfontosabb szükségleteink ki vannak elégítve.
(Andrew Matthews – Élj vidáman!)
A boldogságért olykor keményen meg kell dolgozni. Olyan ez, mint otthon rendben tartása – meg kell őrizni az értékeket, és a szemetet ki kell dobni. Az egyik ember a szép kilátást veszi észre, a másik a koszos ablakot. Te választod meg, hogy mit látsz és mit gondolsz.
Kazantzakis egyszer azt mondta: “Ecseted és festéked van. Beléphetsz a menyországba, ha megfested.”
(Andrew Matthews – Élj vidáman!)
“Számtalan olyasmi, ami megvan nekünk, de létének nem vagyunk tudatában, másvalakinek, külön-külön is a legnagyobb boldogságot okozná.” (Fontenelle)
“Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.” (Benjamin Franklin)
Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.
Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.
A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.
Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.
II.

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.
III.

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…
“Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” (Wass Albert)
“Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.”
(Tatiosz)
“A boldogság vágykép – ezért mindenkinek mást jelent, mivel mindannyian másképp gondolkodunk.” (Tatiosz)

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.” (HamiaLinda)
“Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk, hogy szerelmesek legyünk, hanem az, hogy társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világában gyökerezik. Arra van szükségünk, hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, s aki meglátja bennünk a szeretetreméltót.
Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár, hogy energiáinkat befektetve a másik javát igyekezzük szolgálni, s ha erőfeszítéseink nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra. Valójában az igazi szeretet a szerelmi állapot elmúltával lép életbe.”
(Gary Chapman: Egymásra hangolva)
“Ha gyűlöljük ellenségeinket, hatalmat adunk nekik – hatalmat álmunk, étvágyunk és boldogságunk felett. Táncra perdülnének örömükben, ha tudnák, mennyire nyomasztanak minket. Gyűlöletünk csöppet sem árt nekik, de saját nappalainkat és éjjeleinket pokollá teszi.” (Dale Carnegie)
“A világon mindenki a boldogságot hajszolja – és van is egy biztos mód, amellyel megtalálhatjuk: ellenőrizzük a gondolatainkat. A boldogság nem a külső körülményeken, hanem a belsőnkön múlik. Nem az a tény tesz boldoggá vagy boldogtalanná, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz – csakis az, hogy mit gondolsz minderről. Például két ember lehet ugyanazon a helyen, és teheti ugyanazt egyszerre, mindkettőnek nagyjából ugyanannyi pénze és tekintélye lehet – mégis lehet az egyik szerencsétlen, a másik pedig boldog. Miért? A dolgok eltérő megítélése miatt. Éppen annyi boldog arcot láttam a pusztító hőségben napi hét centért izzadó és küszködő kínai munkások között, mint a New York-i Park Avenue légkondicionált hivatalaiban.” (Dale Carnegie)
“Az élet sokkal, de sokkal boldogabb lenne, ha 80 évesen születnénk, és onnan közelítenénk fokozatosan a 18 felé.” (Mark Twain)
“Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.” (Seneca)
“Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban.” (Teréz anya)
“Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.” (Márai Sándor: Füves könyv – Az emlékekről és a csodálatosról)
“Azt mondják, a földi boldogsághoz a következők kellenek: legyen kit szeretnünk, legyen mit csinálnunk és legyen miben reménykednünk.” (Tom Bodett)
“A boldogság egy olyas valami, ami megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta.”
(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)
“Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.
Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett. Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat – az élet mindennapos kellékei.
A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk. A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé, hogy törékenységétől megóvja. A férfihez a nőt a nőhöz a férfit. Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet.
Mindenből kettőnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében. Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik.” (Tatiosz: Tartalékok)
“Csak mentem Erzsike mellett, és nézegettem az alacsony házakat az utca két oldalán, és arra gondoltam: nálunk nagyobb házakban laknak az emberek. Meg is mondtam ezt Erzsikének, mire nagyapa hátrafordult, rám nézett, s még ma is hallom a hangját, ahogy mondta: “a szeretet és a békesség, fiam, a legkisebb kunyhóban is elfér. Nem mindég a nagy házakban élnek boldog emberek.”
(Wass Albert: Magukrahagyatottak)
“Egyetlen kötelességünket sem hanyagoljuk el annyira, mint azt, hogy boldogok legyünk.” (Robert Louis Stevenson)
“Az ember élete két részből áll. Az elsőben remélünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog életre.” (Széchenyi István)
“Két dologra kell törekednünk életünkben: először arra, hogy megszerezzük, amit akarunk, másodszor arra, hogy élvezzük. Csak a legbölcsebb emberek érik el a másodikat.” (Dale Carnegie)
“Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség, és a tragikum hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért. És szerencsére, ha éppen nincs keksz akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében, vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban, vagy egy szerető ölelésben, vagy mások vigasztalásában.”
(Stranger Than Fiction/Felforgatókönyv)
“Mert vannak, akik azért nem tudnak boldogok lenni soha, mert nem mernek boldogokká lenni. Talán csak akkor boldogok, ha boldogtalanok lehetnek.” (Gyökössy Endre)

- Nálatok – mondta a kis herceg – az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg – mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal – feleltem.
- Csakhogy a szem vak – tette hozzá a kis herceg. – A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
“A legpihentetőbb megújító erők az egészséges vallás, az alvás, a zene és a nevetés. Legyen hited Istenben, sajátítsd el a nyugtató pihenést, szeresd a jó zenét, nézd az élet derűs oldalát – így az egészség és boldogság a tiéd lesz.”
(egy orvosi váróterem falán)
“Ne vesztegesd arra az energiádat, hogy másoktól irigyeld a boldogságukat – lehet, hogy ők épp a tiédet irigylik.”
“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.”
(Walter Anderson)