“Abban nincs semmi csodálatos, ha valaki másnál kiválóbbak vagyunk. Igazi csoda a korábbi önmagunkhoz képesti kiválóbbságban mutatkozik meg.” (hindu közmondás)
Archive for értékek
“Létezik egy megfoghatatlan ajándék, amely többet ér, mint bármi, amit a kezünbe foghatunk. Ezt nevezem önmagunk odaajándékozásának, vagy jelenlétünk ajándékának.” (Gary Chapman)
“Mindazon javak közül, amelyekben a bölcsesség részesít bennünket, a barátság a legértékesebb.” (Epikurosz)
“Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.” (Seneca)
“Ilyen a nagy ember: nem nyög a bajban; nem panaszkodik a végzetéről; tudja, honnan jött, és hová tart, méltányos istennel-emberrel-természettel szemben, lelkét nem háborgatják a kellemetlenségek, nem zúgolódik rozoga teste miatt.
A romlott lélek legárulóbb jele a hullámzás, a szüntelen hánykódás az erények tettése és a bűnök imádata között, míg a nagy ember mindig egy és ugyanaz marad, vagyis állandó. Ez az egyetlen igazi nagyság. Figyelmünket magára vonja, mi pedig jól látjuk, ahogy fényével bevilágítja a sötétséget.” (Seneca)
“És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.” (Márai Sándor: Füves könyv - Az igényről)
“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.” (Anthony de Mello)
“Felülemelkedhetünk minden rosszon, ha felismerjük, hogy csak addig van hatalma felettünk, amíg hiszünk benne. Ha megtapasztaljuk ezt az igazságot, szabaddá válunk.” (Eileen Caddy)
- Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
- Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
- Értem – hebegtem megrendülve.
- Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
- A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…” (Wass Albert: Nagyapám tanítása)
“100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.” (John Powell)
“Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök. (Paulo Coelho: Veronika meg akar halni)
“Az ember élete két részből áll. Az elsőben remélünk egy boldog jövőt, a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog életre.” (Széchenyi István)
“A végén minden olyan egyszerű lesz - minden, ami volt és ami lehetett volna. Pornál és hamunál is kevesebb lesz minden, ami egykor tény volt. Amitől úgy égett szívünk, hogy azt hittük, nem lehet elviselni, belehalunk, vagy megölünk valakit… mindez kevesebb lesz, mint a por, melyet a temetők fölött kavar és sodor a szél.” (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák…
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni.
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.
Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek a fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”
(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)
“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”
(Veronica A. Shoffstall)
“A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot termet a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra.”
(kínai közmondás)
“Kiben mi lakozik, annyiban számíthat valakinek. Legyen a belső mindig kétszer annyi, mint a külső mindenestől. Némelyeknek csak homlokzatuk van, mint a befejezetlen házaknak, amelyek továbbépítésére már nem volt pénz: a bejárat palotát mutat, a lakás vityillót…” (Gracián)
“A dolgok értékét nem azok adják meg, amik, hanem az, aminek látszanak. Valamit érni és megmutatni tudni, annyi, mint kétszer annyit érni. Még az igazságot sem tisztelik, ahol nem látszik róla, hogy ő az igazság. Nagy az ámítás hatalma; a dolgokat a külszínűkről ítélik meg: a jó külső a belső szépség legtökéletesebb ajánlólevele.” (Gracián)
“Az átlagos ember szemében a világosság útja, sötétnek tűnik, az előrehaladás, hátrálásnak tűnik, a sima ösvényt, hepehupásnak látja, a tisztességet nevetségesnek tartja, az erősödésről meg van győződve, hogy gyengülés, és a szivárványról, hogy színtelen.” (kínai univerzisták)
“Ahhoz, hogy önmagad legyél - egy olyan világban, amely éjjel-nappal arra törekszik minden erővel, hogy olyanná tegyen téged, mint akárki más - a legnehezebb csatát kell megvívnod amit csak lehet emberileg, és sosem szabad abbahagynod a harcot.” (E. E. Cummings)
“Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra. Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat.” (Andrew Carnegie)
“Az ember legvégső mértéke nem az, hogy mi mellett áll ki a kényelem és a komfort idején, hanem hogy mi mellett áll ki a kihívások és a viták idején.” (Kenny Rogers)
“Az legyen becsületetek, hogy mindig jobban szeressetek, mint ahogy titeket szeretnek, sohase legyetek másodikak.” (Friedrich Nietzsche)
“Az az ember, aki az élet értelmének keresésében kudarcot vall, lealjasodik a hatalom vagy a kéj hajhászására.” (Viktor Frankl)
“Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi:
el nem veszíti.”
(Lao-Ce)
“Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.” (Seneca)
“A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye elöttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.”
(Robert Louis Stevenson)
“Amit a cél elérésével kapunk közel sem olyan fontos, mint amivé válunk, amíg azt elérjük.” (Zig Ziglar)
“Minden egyes ember, akivel találkozok feljebbvaló nálam valamiben. Így hát tanulok tőle.” (Ralph Waldo Emerson)
“Gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk. Mutathatnék neked sok mindent, amit ha megszerzünk, elfogadunk, kicsavarja kezünkből a szabadságot. A magad ura lehetnél, ha ez a sok minden nem volna a miénk…
Vedd szemügyre mindazt, ami az őrültségbe sodorja az embert, aminek vesztét könnyekkel siratja; megtudod majd, nem a kár kellemetlen, hanem a kárról alkotott elképzelés.
Hogy valami elveszett, senki sem érzi, csak rágódik rajta. Ha önmagadat birtoklod, semmit sem vesztettél el. De hány embernek sikerül önmagát birtokolnia?” (Seneca)
“Gondolj arra, hogy a boldogság nem attól függ, hogy ki, vagy mi vagy; pusztán attól függ, hogy te mit gondolsz magadról.” (Dale Carnegie)
“A szülővároshoz a viszonyunk az évekkel mind bensőségesebb, bonyolultabb lesz. Az ember lassan elfelejt minden érzelmességet, s mint minden bensőséges kapcsolatban, nem erényeit vagy hibáit nézzük annak, aki fontos nekünk, hanem a tényt, hogy van. S ez, ahogy múlnak az évek, mindennél fontosabb.
A szülővárosba idővel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ez ingó, örökké változó életben és világban a biztonság érzetét.” (Márai Sándor: A kassai bombák)
