“Mindenféle érzelemmel találkoztam. Meghallgattam a kínból fakadó sikolyokat és a hahotákat. Minden, ami emberi, nyitva volt számomra. Mindent éreztem és értettem egyszerre. A világ elmékkel volt benépesítve, melyek mindenféle szélnél gyorsabban örvénylettek, menedéket és szabadulást keresve a változás kényszere elől, élet és halál dilemmája elől-célt, biztonságot, örömöt keresve; megkísérelve, hogy értelmet adjanak a rejtélynek. Az emberek mindenütt kavargó, elkeseredett keresésben éltek. A valóság soha nem felelt meg álmaiknak, pedig a boldogság ott volt a közelükben-ott, ahol soha nem keresték. És mindennek forrása az emberi elme volt.”
(Dan Millman: A békés harcos útja)

“Aki harcol, veszíthet. Aki nem harcol, már vesztett is.” (Bertolt Brecht)

“Nem a halál az, amitől az embernek félnie kellene, hanem az, hogy soha nem kezd el élni.” (Marcus Aurelius)

“Tanulj a múltból. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni.” (Clearwater)

Legbenső félelmünk

Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.

(Marianne Williamson)

“Tegyünk valami olyant minden nap, amitől félünk.” (Eleanor Roosevelt)

“Néha olyan körülményekbe képzeljük magunkat, amilyent az isteni gondviselés egyáltalán nem szabott ránk; félünk ezernyi szenvedéstől, amelyek közül soha egyetlen egyet sem kell átélnünk.” (C.H. Spurgeon)

“A biztonság többnyire csupán egy babonának tekinthető, mivel a természetben soha sem fordul elő, és az emberek életében sem tapasztalható. Hosszú távon a veszélyt elkerülni semmivel sem biztonságosabb, mint szembefordulni vele. Az élet egy merész vállalkozás, vagy egy nagy semmi.” (Helen Keller)

- Nem akarok hibát elkövetni, Gerry.
- Akkor sajnos rossz fajba születtél, édes.
(Utóirat: Szeretlek / P.S. I Love You című film)

“A legnagyobb hiba, amit az életben elkövethetsz, az a folyamatos rettegés attól, hogy hibázni fogsz.” (Elbert Hubbard)

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.

Én rendelkezem mindenemmel –

a testemmel és annak minden mozdulatával;

az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;

a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;

az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;

a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;

a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;

minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.

Én én vagyok, és így vagyok jó.

(Virginia Satir)

“Félelemmel teli gondolataink ugyanolyan intenzitással teremtő erejűek és vonzanak nehézségeket életünkbe, mint ahogy a konstruktív és pozitív gondolatok pozitív dolgokat vonzanak. Teljesen mindegy, milyen egy gondolat természete, mindig saját természetének megfelelően teremt. Amikor mindez az ember tudatába vésődik, akkor fogja fel a lenyűgöző erőt, mely rendelkezésére áll.” (Claude Bristol)

“Csak ha leereszkedünk a szakadék legmélyére,
akkor találjuk meg az élet kincseit.
Ahol összerogysz,
ott lapul a kincs.
Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik,
ahová félsz belépni.”
(Joseph Campbell)

“Az egészséges elme nem más, mint a valósághoz való feltétlen ragaszkodás.

Életünket egy valós világban éljük. Hogy jól éljünk, szükséges, hogy a lehető legjobban megértsük a világot. Ez a megértés nem könnyű. A valóság és a valósággal vállalt viszonyunk számos eleme kellemetlen és fájdalmas számunkra. Csak a szenvedés és az erőfeszítés vezethet el a megértésig. Ezt mindannyian szívesen elkerülnénk, ki kisebb, ki nagyobb mértékben. Bizonyos kellemetlen tényeket kilökünk tudatunkból. Azaz: megpróbáljuk tudatunkat oltalmazni a valóságtól. Erre különböző módszereket alkalmazunk, amelyeket a pszichiátria védekező mechanizmusoknak nevez. Mindannyian alkalmazzuk a védekező mechanizmusokat, így korlátozva tudatosságunkat. Ha lustaságból vagy a szenvedéstől való félelemből sikeresen védelmezzük tudatunkat, a világról alkotott képünk igen kevéssé fog hasonlítani a való világhoz.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

“Élete során az ember gyakran attól fél, amitől nem kellene, vagy nem úgy fél, ahogy kellene, vagy nem akkor, amikor kellene.” (Arisztotelész)

“Minden valóban szeretetteljes kapcsolatban jelen van az elkötelezettség érzése. Aki valóban törődik más lelki fejlődésével, az tudatosan vagy ösztönösen, de tisztában van vele, hogy a fejlődést csak az állandóság érzetét magában hordozó kapcsolatban lehet elősegíteni. A kiszámíthatatlanságnak az elhagyatás félelmétől kísértett légkörében a gyerekek nem juthatnak el a pszichés érettség fokára.

Egy házasságon belül csak akkor lehet megoldani az alapvető problémákat – úgymint függőség, függetlenség, erőviszonyok stb. – ha a házastársak mélyen tudatában vannak, hogy a küzdelmük nem okozhatja magának a kapcsolatnak a pusztulását.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.

2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.

3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.

4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.

5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.

6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.

7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.

8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.

9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.

10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.

(Dale Carnegie – Sikerkalauz 2)

“Ha kitör a vihar, mindenki a természete szerint cselekszik.
Van, ki elnémul a félelemtől. Van, ki menekül. Van, ki elbújik.
És van, aki szárnyát kitárja, és sasként szárnyal a szélben.”
(Elizabeth: Az aranykor)

“Minek félni a holnaptól, ha csak a mai nap van a hatalmunkban?”
(Elizabeth: Az aranykor)

“Bármilyen félelmet le tudsz győzni, ha erre felkészíted a tudatodat. Emlékezz, a félelem nem létezik máshol, csakis a tudatodban!” (Dale Carnegie)

Marcus Aurelius – Rossz érzések ellenszere

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”

“Ha egy félelmet szeretnétek eloszlatni, e félelem székhelyét a saját szívetekben keressétek, és ne annak a kezében, akitől oly nagyon rettegtek.” (Kahlil Gibran)

“Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Először, hogy legyőzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni.” (Virgil Thomson

“A Teremtés Könyve szerint a Teremtő az egész világ urává tette az embert. Hatalmas ajándék. De én nem ilyen királyi előjogokra vágyom. Csak annyit szeretnék, ha önmagam ura lehetnék – gondolataim, félelmeim, tudatom és lelkem ura. És csodálatos tudni azt, hogy hihetetlen mértékben ura is lehetek mindezeknek, amikor csak akarom, ha irányitani tudom a cselekedeteimet – amelyek reakcióimat irányítják.” (Dale Carnegie)

“Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség, és a tragikum hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért. És szerencsére, ha éppen nincs keksz akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében, vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban, vagy egy szerető ölelésben, vagy mások vigasztalásában.”
(Stranger Than Fiction/Felforgatókönyv)

“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.

241.jpg

Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”

(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)

“Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is. A változással és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő, sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretetnénk „visszatartani a hajnalt”, a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.” (Harriet Lerner)

“Csak az kedves nekünk igazán, amit féltünk elveszíteni.” (Anatole France)

 “Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. “Uram, Uram, miért hagytál el engem!” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.
Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.

[...]

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie?
Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel.” (Pilinszky János)

“Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.” (Blaise Pascal)

“Ne tárgyaljunk sosem félelemből – de ne féljünk tárgyalni.” (J. F. Kennedy)

“Amikor Isten be akart mutatkozni, akkor mindent kizárt, ami lenyűgözhetett volna minket. Gyermekként jött közénk, csecsemőnek, ártatlan lénynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak… Keresztre akasztotta hatalmát, hogy senki ne menjen hozzá érdekből vagy félelemből. Ne várjatok semmi mást Istentől, csak azt, hogy szeressen és tanítson meg minket is szeretni.” (L. Evely)

“Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.” (Dalai Láma)

“Az igazság szeretete a legtöbb emberben nem egyéb, mint félelem az igazságtalanság elszenvedésétől.” (La Rochefoucauld)

“A szerelem örömei mindig arányban vannak az elvesztésüktől való félelemmel.” (Stendhal)

“Valójában az a bátor ember, aki ellenáll a félelemnek, aki legyőzi a félelmét – nem pedig az, akiből hiányzik a félelem.” (Mark Twain)

“A halál semmi a halálfélelemhez képest.” (Spurgeon)

“Az emberiség néhány nagy vívmánya éppen olyankor született, amikor az emberek szenvedtek: bebörtönözték őket, nélkülöztek, vagy éppen betegeskedtek. Példa nélkül álló módon demonstrálták az emberi lélek méltóságát és erejét. Beethoven megsüketülése után írta a legnagyszerűbb zeneműveit. Milton vakon írt. Bunyan a börtönben alkotott. Stephen Hawkins tolószékből elemzi az univerzumot. Az üldözöttek és elnyomottak felemelik a hangjukat, hogy segítsenek embertársaikon. A háborús rokkantak reménnyel táplálják a nélkülözőket.

Néhányukat közülük csak páran ismerik. Sokuk soha nem kap elismerést. De mind azt tanítják: ne féljünk. Van még tennivalónk. Vannak még feladatok. Szükség van még a szépre. Megoldatlan rejtélyek várnak ránk. Boldogság vár ránk. A világ tele van csodákkal. Fogadd el őket, és örülj nekik. Ne hagyd, hogy bármi is megfosszon az élet szeretetétől.” (Pam Brown)

“Az áldozatkész szeretet. Te, olyan könnyű ezt kimondani. Később azt tapasztaltam, hogy a rosszul értelmezett, helytelen igénnyel követelt szeretet többet gyilkol az életben, mint a lúg, a gépkocsi és a tüdőrák együttesen. Az emberek szeretettel ölik egymást, mint valamilyen láthatatlan sugárral. Még több szeretetet akarnak, minden gyöngédség az övék legyen, csak az övék. A teljes érzést akarják, el akarják szívni környezetüktől az életerőket, a nagy növények szomjas mohóságával, melyek kíméletlenül elszívnak a környék zsombékjaiból és televényéből minden erőt, nedvességet, illatot, sugarat. Nagy önzés a szeretet. Nem tudom, hogy élnek-e sokan, akik halálos sérülés nélkül tudják elviselni a szeretet rémuralmát? Nézz körül, nézz be a lakások ablakán, nézz a szemekbe, hallgasd panaszaikat, s mindenütt ugyanazt a kétségbeesett feszültséget találod.” (Márai Sándor: Az igazi)

“Ha beismerjük félelmeinket, akkor leszokunk arról, hogy más embereket hibáztassunk… Amikor elfogadjuk, hogy többé már nem kell tökéletesnek lennünk, és érzelmeink egyik fő mozgatórugójaként félelmeinket nevezzük meg, szeretteink erre reagálni fognak. Sérülékenységünk beismerése jobban működik, mint mások sértegetése.” (Andrew Matthews)

“Több dolog rettent bennünket, mint amennyi szorongat, és gyakrabban szenvedünk a hiedelmektől, mint a valótól.” (Seneca)

10.jpg

“Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.” (2 Timótheus 1:7)

“Mennyivel többször szólal meg az emberismeret úgy: Vigyázz, mert ismerlek! – mint így: Ne félj, mert ismerlek!” (Osvát Ernő)

“Aki remél, már retteg is, hogy a remélt sosem következik be.” (Lernet-Holenia)

“Semmitől sem kell annyira félni, mint magától a félelemtől.” (Henry David Thoreau)

« Older entries

Követem

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 304 követőhöz