“Nem az a szegény, akinek csak kevese van, hanem aki többre vágyik.” (Seneca)

“Nem az számít, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Ami igazán számít nekem, hogy úgy térjek nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottunk.” (Steve Jobs)

“Amiképpen egyáltalán nem számít, hogy a beteget faágyba vagy aranyágyba fekteted-e – bárhova cipeled, betegségét magával cipeli -, úgy nem számít az sem, gazdagságba, vagy szegénységbe helyezik-e a beteg lelket. Vele tart gyarlósága.” (Seneca)

“Az, hogy milyen javakkal rendelkezünk az életben, attól függ, hogy milyen emberek vagyunk. Kutatások eredményei igazolják, hogy a legtöbb ember, aki nagy összegeket nyer a lottón, rekordidő alatt eléri, hogy visszacsöppenjen korábbi anyagi nehézségei közé. Két évvel a nagy nyeremény után ötből négy nyertesember rosszabb anyagi helyzetben van, mint amilyenben a kasszírozás előtt volt. Legbelül egy szemernyit sem változtak, külső körülményeik pedig azt tükrözik, hogy milyenek belülről.
Nincsenek kerülőutak. Ahhoz, hogy a dolgok javuljanak, saját magunknak is javulnunk kell. Ha nem teszünk erőfeszítéseket, akkor a jelenünk a tegnapunkhoz fog hasonlítani.”
(Andrew Matthews – Élj Vidáman)

“A bőség a világegyetem természetes törvénye. A természet mindenütt szinte pazarlóan nagyvonalú, körös-körül bőség uralkodik. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy sokan nem részesülnek ebből a gazdagságból, mert nem ismerik a belső teljesítőképességüket, vagy legalábbis nem használják ki azt optimálisan.
A gazdagság nem újraelosztás, hanem tudat kérdése. Ha a világ minden pénzét összegyűjtenénk és kiosztanánk az emberek milliárdjai között, viszonylag rövid időn belül a gazdagok újra gazdagok, a szegények ismét szegények lennének. A gazdagságot önmagunkban kell felfedeznünk és arra kell kérnünk, hogy terjedjen át az életkörülményeinkre is.” (Kurt Tepperwein)

“Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.”
(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája - A Példabeszédek könyve 19:17)

“Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.” (Wass Albert)

“Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.” (André Kostolany)

“Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak “kárhoztatva” valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk “szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk “felvesz”, és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.” (Napoleon Hill)

“A nélkülözőnek sok minden hiányzik, a kapzsinak minden.” (Publilius Syrus)

“Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.” (Benjamin Franklin)

“Ha kapok egy kis pénzt könyveket veszek rajta, és ha még marad pénzem, akkor ételt és ruhákat.” (Erasmus)

“Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.” (Seneca)

“ÖRÖM: Roppant nagy a vagyonom!
ÉSZ: Vigyázz, nehogy te légy a vagyonodé, s ne a vagyonod a tiéd! Vigyázz, hogy ő szolgáljon neked, és ne te őnéki! Mert ha nem tudnád, több az olyan ember, akit a kincsei bírnak, mint aki a kincseit bírja. Több a “vagyon embere”, mint az olyan, aki vagyonnal rendelkezik. A kapzsiság és a lélek sivársága teszi az urat szolgálóvá. Tudod te is, mi haszna van a pénznek, ez pedig csekély: hogy általa a legszükségesebbhez hozzáférhess. Ami túllépi a mértéket, nem gazdagság többé, hanem kötelék és bilincs, nem ékesítője a testnek, hanem béklyója a léleknek, halmaza a gondnak, az ijedelemnek, és hiánya a boldogságnak…” (Petrarca: A gazdagságról)

“Mindig többet teljesíts, mint amennyiért megfizetnek, és egy napon majd többet fognak fizetni, mint amennyi a teljesítményed volt.” (ismeretlen)

“Pénzen nem tudsz barátokat venni, de sokkal előkelőbb ellenségekre tehetsz szert.” (Spike Milligan)

“Aki pénzt veszít, sokat veszíthet, aki a lelkesedését veszíti el, az mindenét elveszíti.” (Peter Ebeling)

“Három hűséges barát létezik – egy öreg feleség, egy öreg kutya és a készpénz.” (Benjamin Franklin)

“…csak egyetlen igazi fényűzés van: az emberi kapcsolatoké. Ha csupán anyagi javakért dolgozunk: magunk építjük magunk köré börtönünket. Bezárjuk magunkat, magányosan, hamunál hitványabb pénzünkkel, amely semmi olyat nem nyújt, amiért érdemes élni.” (Antoine de Saint-Exupéry)

94.jpg

Vehetsz házat
De otthont nem;
Vehetsz ágyat,
De álmot nem;
Vehetsz órát,
De időt nem.

Vehetsz könyvet,
De tudást nem;
Vehetsz pozíciót,
De tiszteletet nem;
Megfizetheted az orvost,
De az egészséget nem.

Megveheted a lelket,
De az életet nem;
Megveheted a szexet,
De a szerelmet nem.

(kínai tanítás)

“Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás,
csak az, hogy valaki szeresse őt igazán.”
(Goethe)

Követés

Értesítést küldünk minden új bejegyzésről a megadott e-mail címre.

Csatlakozz a 282 követőhöz