“Megvallhatjuk titkunkat egy másik embernek, de lehetetlen, hogy áttöltsük lelkébe saját benső világunkat, ami az elbeszélt tényeket, szavakat, cselekedeteket alakította; így e lényeges ismeret hiányában, még bizalmasaink is egészen másként fogják vallomásunkat értelmezni, mint ahogyan mi megéltük. Nyíltságunk csak annak értékes, aki beéri a puszta tények ismeretével, de aki a legmélyebb értelmünkbe akar behatolni, annak a legigazabb titok is csaknem annyira megtévesztő, mint a hazugság.” (Gustave Thibon: Jákob lajtorjája)
Archive for világ
Visszavonhatatlanok
“A gondolat örök - amint megszületett visszavonhatatlanul éli életét.
Gondoltál-e valaha arra, hogy valaki beleláthat a gondolataidba?
Gondoltál-e valaha arra, mi történne veled, ha valaki tudomást szerezne minden titkos gondolatodról?
Gondoltál-e valaha arra, hová kerülnek azok a gondolatok, amelyeket nem mondasz ki, és nem váltasz tettekre, melyekről - úgy hiszed -, rajtad kívül senki sem tudhat?
Gondoltál-e valaha arra, mi történne a világgal, ha minden, de minden gondolatod - a szép és a jó, a kegyetlen és az irgalmatlan -, ami valaha eszedbe jutott, megvalósulna?
Gondoltál-e arra, hogy vannak helyes, és vannak gonosz gondolatok, melyek - bár nem mondjuk ki, és nem váltjuk valóra őket - saját életet élnek a világegyetem hatalmas körében?
Gondoltál-e arra, hogy az emberi gondolat a leghatalmasabb építő és romboló erő?
Gondoltál-e arra, hogy egyetlen egyben nincs különbség jó és rossz gondolat között? Tudod-e, hogy mindkettő visszavonhatatlan?
Tudod-e, hogy van Valaki, aki a visszavonhatatlan gondolatokat elgondolta, és ez a Valaki te magad vagy, aki éppúgy örök, mint a gondolat, amelyet elgondoltál?
(Tatiosz)
“Kétféle beszélgetés van.
Az egyik, amikor mondom a magamét. Amikor önmagamat akarom érvényesíteni. Szavakkal hatalmat lehet szerezni, olyan világot, amely csakis rólam szól, amelyben én vagyok a fontos: amit én gondolok, én érzek, én élek, én fájok - színjátékot, melyben én vagyok a főszereplő.
Aki a magáét mondja: egyedül van. Olyan világban él, ahol senkinek sincs köze hozzá.
Ennél pontosabban nem lehet elmondani azt a helyzetet, amelyben élünk, s amit úgy is nevezhetünk: a szeretetlenség világa. Aki csak mondja a magáét, annak nincs szüksége barátra, testvérre, feleségre. Csak közönség kell neki.
A másik fajta beszélgetés az, amikor valaki társat keres. Ez nagyon ritka.”
(Müller Péter: Szeretetkönyv)
“Nem számít, hogy mások mit mondanak, a szavak és az eszmék meg tudják változtatni a világot.” (Holt költők társasága / Dead Poets Society)
“Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul - minden izgalom tehát belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.” (Marcus Aurelius)
“Mindent bearanyozni: a reggelt, a nappalt, az éjszakát; mindent megérteni: az embert és sorsát; mindent jobbá tenni: először önmagunkat, és általuk a világot.” (Tatiosz)
“Ha igaz, hogy a vágy mindent megszépít, amit elérni törekszik, akkor az ismeretlen utáni vágy megszépíti az egész világmindenséget.” (Anatole France)
“És neveld lelked kérlelhetetlen igényérzetre. Ez a legfontosabb. A tömegek világa csak mohó, de nem igényes. Te maradj mértéktartó és igényes. A világ egyre jobban hasonlít egyfajta Woolworths-áruházra, ahol egy hatosért megkapni mindent, silány kivitelben, ami az élvező hajlamú tömegek napi vágyait gyorsan, olcsón és krajcáros minőségben kielégítheti. Ennek a tömegkielégülésnek veszélyei már mutatkoznak, az élet és a szellem minden területén. Egy kultúra nemcsak akkor pusztul el, ha Athén és Róma finom terein megjelennek csatabárddal a barbárok, hanem elpusztul akkor is, ha ugyanezek a barbárok megjelennek egy kultúra közterein és igény nélkül nagy keresletet, kínálatot és árucserét bonyolítanak le. Te válogass. Ne finnyásan és orrfintorgatva válogass, hanem szigorúan és könyörtelenül. Nem lehetsz elég igényes erkölcsiekben, szellemiekben. Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot.” (Márai Sándor: Füves könyv - Az igényről)
“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.” (Anthony de Mello)
“100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.” (John Powell)
“Nincsen szebb kora az emberiségnek, mint az első ifjúság évei. Azon láncok, melyek akkor köttetnek, nem szakadnak el örökké, mert nem a világban kerestünk még akkor barátokat, hanem a barátjainkban leltük fel az egész világot.” (Kölcsey Ferenc)
“Valahányszor új helyre jutunk, új világ ébred bennünk is. A változással és fejlődéssel szükségszerűen együtt járó szorongást elkerülendő, sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandóan tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretetnénk „visszatartani a hajnalt”, a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.” (Harriet Lerner)
Anthony de Mello: Nyereség és veszteség
“Idézd fel magadban azt az érzést, amit akkor érzel, ha valaki megdicsér, ha elismernek, elfogadnak, megtapsolnak.
Aztán állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor keletkezik benned, ha a napkeltét vagy a naplementét nézed, vagy csak a természetet úgy általában; ha olyan könyvet olvasol, vagy olyan filmet nézel, amit teljesen élvezel.
Ragadd meg ennek az érzésnek az ízét, és hasonlítsd össze az elsővel, azzal, ami akkor keletkezett benned, amikor megdicsértek. Lásd meg, hogy az első érzés öndicsőítésből, önreklámozásból született! Földi érzés ez. A második viszont egyfajta beteljesülés eredménye, lelki érzés.
Van egy másik ellentét is. Idézd fel azt az érzést, amit akkor érzel, ha sikeresen megoldasz valamit, ha elérsz valamit, ha feljutsz a “csúcsra”, ha megnyersz egy játékot, fogadást vagy vitát. Állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor ér, ha igazán örömmel végzed a munkád, ha teljesen elmerülsz abban, amit éppen csinálsz. S vedd észre ismét a földi és lelki érzés közti minőségi különbséget!
Más. Emlékezz vissza, milyen érzés volt az, amikor hatalmad volt, amikor te voltál a főnök, felnéztek rád, amikor az emberek tőled kaptak utasítást, vagy amikor népszerű voltál. Most állítsd szembe ezt a földi érzést a meghittség érzésével, az együttlét érzésével - azokkal a percekkel, amikor mindenestül jól érezted magad egy barátod vagy egy csoport társaságában, ahol vidámság és nevetés volt.
Miután elvégezted ezeket az összehasonlításokat, próbáld meg megérteni a földi érzések lényegét, ami nem más mint önreklámozás és öndicsőítés. Ezek az érzések nem természetesek, a társadalom és kultúra hozta létre őket, hogy termelővé és ellenőrizhetővé válj.
Ezek az érzések nem termik meg azt a táplálékot és boldogságot, melyeket akkor érez az ember, amikor a természetben gyönyörködik, vagy barátai társaságának, illetve a munkájának örül. Ezeket az érzéseket azért kreálták, hogy izgalmat, feszültséget, végül is ürességet keltsenek.
Figyeld meg ezután magadat a nap, illetve a hét folyamán, és vizsgáld meg, hogy cselekedeteid közül hány volt, ami nem volt átitatva az ilyen izgalmak iránti vággyal, melyek csak ürességet teremnek: a figyelem, elismertség, hírnév, népszerűség, siker és hatalom iránti vággyal!
Nézz a körülötted lévő emberekre is! Van-e egy is köztük, akit nem fertőzött még meg az ilyen földi érzések iránti vágyódás? Egy is, akit még nem irányítanak ezek az érzések, aki nem éhezi őket, aki még nem tölti ébrenlétének minden percét tudatosan vagy tudattalanul ezeknek a keresésével?
Ha rájössz erre, megérted azt is, hogyan próbálják az emberek megnyerni a világot, s hogyan veszítik el közben a lelküket. Mert így az életük üres és lelketlen lesz.”
“A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot termet a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra.”
(kínai közmondás)
“Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Arról, hogy az ember része a világnak)
“A Mindenség nem értelmetlenül kattogó, öntudatlan gépezet, hanem minden ízében Tudatos világ, amelyet egy Tökéletes Intelligencia teremtett, sőt benne van! Az atomoknak is van szerény értelmük, emlékük, érzékenységük, ők is követnek valamit: egy gondolatot, egy mintát, egy energia-törvényt, amelyből kristályok, hegyek, csillagok, növények és állatok lesznek….
Ami láthatatlan, az a felfoghatatlan Bölcsesség irányító mintája, ereje, szelleme, mely mindent áthat, minden benne van és mindennel szétválaszthatatlanul egy!
Az igazság nem az, amit gondolunk - hogy mi okos emberek egy oktalan Univerzum lakói vagyunk, hanem éppen fordítva: mi oktalan, önhitt és buta emberek egy abszolút Intelligens világnak nem “lakói”, hanem elválaszthatatlan részei vagyunk, melyben minden mindennel összefügg!
Nem ok-okozati alapon, hanem eredendően és szétválaszthatatlanul. Nem tőlünk független díszletben élünk - hanem egyek vagyunk vele. Semmi sincs “külön”.” (Müller Péter: Jóskönyv)
“Ne járkálj fel-alá, azt hajtogatva, hogy a világnak kellene eltartania téged. A világ nem tartozik neked semmivel, hiszen a világ volt itt előbb.” (Mark Twain)
Leegyszerűsítve a világot kétféleképpen szemlélhetjük:
- A világ egy nagy káosz.
- A világ jól van úgy, ahogy van.
“A világ egy nagy káosz”
Oly sok energiába kerül mindenben hibát találni, és azzal kínozni magunkat, hogy néhányan lopnak és csalnak, hogy vannak lusták, vannak, akik túl sokat esznek, mások túl sokat költenek, vannak, akiknek kaviár jut, másoknak csak bab. Lehet, hogy a kalkuttai éhezőkre mutatsz, és azt mondod: “Minden rosszul működik a világban!” De a távolból megítélni olyan szituációkat, melyeket nem értünk teljesen, nem túl nagy segítség. Ha változtatni akarsz a dolgokon, az már más dolog. De a gyötrődés nem segít. A segítőkész emberek, mint Teréz anya, nem gyötrődnek - ők cselekednek.
“A világ jól van úgy, ahogy van”
A másik lehetőség az, hogy elfogadjuk a világot olyannak, amilyen. Szöget üthet a fejedben: “Mi a bizonyíték arra, hogy a világ úgy jó ahogyan van?” Mert a világ olyan, amilyen! A Hold a Föld körül kering, a Föld a Nap körül, a rózsák virágba borulnak, a madarak énekelnek, az emberek megházasodnak… és elválnak, a szomszédok veszekednek. És ezek mind a dolgok nagy tervéhez tartoznak. Azt mondani, hogy: “Az embereknek nem kellene betegnek lenniük, az embereknek nem kellene hazudniuk…” olyan, mintha azt mondanánk: “A Nap túl nagy!” A dolgok olyanok és úgy működnek, amilyenek.
Gondolhatnád: “Nem lehetek boldog, ameddig nem lesz világbéke.” Nemes gondolatnak tűnik, de nem túl intelligens! Jobb ha már közben jól érzed magad, miközben azon munkálkodsz, hogy a világnak azon szegletében, ahol élsz, nagyobb béke legyen. Lehetséges úgy elfogadni a világot amilyen, és mégis elkötelezettséget vállalni arra, hogy javíts a dolgokon!
(Andrew Matthews - Hallgass a szívedre)
“Olyan világban élünk, amelyben a limonádé mesterséges aromákat tartalmaz, ellenben a bútorápoló szerek valódi citromot.” (Alfred E. Neuman)
“Baráthoz akkor fordulunk,
Ha kell aki felvidítson.
A barátot nagyra tartjuk,
Hiszen kincs, nem holmi limlom.
Barát, aki életünkbe
Hoz száz örömöt és csodát.
Ha van barátod, majd meglátod,
Egyre szebb lesz a világ.”
“Mindent elérhetsz az életben, mindent legyőzhetsz magad körül és a világban, mindent neked adhat az élet s te mindent elvehetsz az élettől: csak egy ember ízlését, hajlamát, életütemét nem tudod megváltoztatni, azt a másféleséget mely teljesen jellemez egy embert, aki fontos számodra, akihez közöd van.”
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)
“Mindenki azon van, hogy változtasson a világon, de senki nem gondol arra, hogy megváltoztassa magát.” (Lev Tolstoy)
“Sokkal jobb időnként csendességbe visszavonulni, mint e világ zajától mentes élet után szentimentálisan sóvárogni.” (Spurgeon)
“A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.” (Gandhi)
“Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.” (Brian Tracy)
“Az út, mely a világból önmagunkhoz vezet, hosszú és bonyolult, s tele van ilyen kínos kitérőkkel, melyeknek értelmét, jelentőségét sokára ismerjük csak fel.” (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)
“A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal.
Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta a teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Arról, hogy sokat kell sétálni)
“Amikor harcolsz a világgal, mindig a világ nyer. Ha nagyobb lelki békét akarsz, hagyj fel azzal, hogy mindent felcímkézel “jó”-nak vagy “rossz”-nak.”
(Andrew Matthews)
“A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz.” (Andrew Matthews)
“Ötezer éve, tízezer éve nem változott az emberi anyag. Csak a jelmezek változtak, az együttélés rendszerei és feltételei. Az, ami az ember - a lélek és jellem -, nem változott. Ur városában, Babilonban ugyanazok az emberek éltek, mint ma Budapesten: s lelkükben ugyanúgy érzékelték a világot és pontosan úgy feleltek a világra. Csak éppen - műszerek nélkül - közelebb voltak a világ titkaihoz, az időhöz, a csillagokhoz, a természet jelbeszédéhez. Hallásuk finomabb volt, látásuk - távcső nélkül is - élesebb, érzékelőbb, sejtőbb, megragadóbb. Az emberi anyag nem változott, de az ember - hála néhány lángésznek és műszernek - vakabb és süketebb a civilizációban, mint volt az emberi idők elején. Tunyább és bambább. Értesültebb és ugyanakkor tudatlanabb. Azt hiszi, gombnyomásra igazgatja a világegyetemet. Ez az óriási szerkezet, a civilizáció, száműzte az embert a világ nagy, titkos, bensőséges közösségéből.” (Márai Sándor: Füves könyv - Az emberi anyagról)
“Ha én ördög lennék, és kapnék egy megbízást egy még nagyobb ördögtől, hogy tegyem tönkre az Isten által teremtett világot, pontosan azt csinálnám, amit most az ember: siettetnék. Gyorsítanám a fejlődést, az élményeket, az információkat, a történéseket, az érzelmi hatásokat, és mint tehetséges Sátán, pörgetni kezdeném a világot. És addig pörgetném, amíg ennek a pörgésnek a sebessége meghaladja az emberi agy élmény-feldolgozási képességét, az emocionális teherbírását. Amíg minden tönkre nem megy.”
(Popper Péter: “Miért siettél, ha elmaradtál?”…)
“Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy fél órára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Arról, hogy mindig útközben élsz)
“Édes átok:
Utolsó napig és hajszálig
Gyermek-szemmel
Nézni a világot.”
(Ady Endre: Az örök gyermekség)
“Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról. Mikor értelmem eléggé megérett erre, már csak ezt az élményt kerestem az életben.”
(Márai Sándor: Füves könyv - Arról, mi az élet igazi értelme)
“A földön kétmilliárd és néhányszáz millió ember él, így mondják. Tudjad tehát: kétmilliárd és néhányszáz millió esélye van annak, hogy szavadat, cselekedetedet félreértik. Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. Ez a nagyszerű és félelmetes az emberi életben, ez a végzetes minden emberi megnyilatkozásban és vállalkozásban. Azt mondod: “fehér” vagy “fekete”. De a világon fehérek és feketék is élnek, igaz? S egy fehér szemében más a fekete, mint egy fekete szemében. S végtelenül másként tükröződik minden emberi lélekben a világ. Minden kiejtett, leírt szónak más és más a zengése kétmilliárd és néhányszáz millió ember lelkében. Ezt is tudnod kell, s nem szabad soha meglepődnöd a visszhang felett, mellyel az ember a másik ember szavára felel.” (Márai Sándor: Füves könyv - A félreértésről)
“A hit varázslata a világmindenség legnagyobb erőinek, mégpedig a gondolat erejének a megtestesülése. (Norman Vincent Peale: Hit)
“Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.”
(Albert Einstein)
“Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.”
(Radnóti Miklós: Eső esik. Fölszárad)
“Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma új értelmi és érzelmi törvényekkel. Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engemet, mint nyelvünket:
- Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.“
(Kosztolányi Dezső: A tíz legszebb szó)
“Gyűjtjük az adatokat, dolgokat, embereket, ötleteket, “mélyenszántó tapasztalatokat”, anélkül, hogy megértenénk lényegüket… De néha eljönnek más idők is. Amikor megálljt parancsolunk magunknak.
Nyugodtan elüldögélünk valahol. Elveszünk egymásra rakódott emlékeink halma alatt. Figyelünk, és meghalljuk, amint egy másik világ halk szellői susogni kezdenek.” (James Carroll)
