exupery.jpg

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Advertisements

21 hozzászólás

  1. Bojás Henrietta said,

    2007. június 21. - 09:14

    Ízlelendő kis költemény ez is 🙂

  2. idezet said,

    2007. június 21. - 11:36

    Tényleg az… ezért is került fel 😉 Nekem is az egyik kedvencem. Egyébként ez az egyik leglátogatottabb idézet az oldalon, egész sokan szeretik 🙂

  3. edina said,

    2007. október 24. - 16:42

    Szamomra is sokat jelent ez az idezet, Isten sokat uzent altala…..”Ne azt add nekem amit kivanok hanem azt amire szuksegem van!”:)

  4. juhász gabriella said,

    2007. november 25. - 12:12

    Ez tetszik! Jó életfilozófia!

  5. kiscsillag said,

    2007. december 9. - 19:05

    Nem tudom, hogy olvastátok e A meghallgatott imádságot, de az is hasonló ehhez! Tegyétek, ha még nem tettétek! Garantált lesz a siker..;)

  6. lilla said,

    2008. január 2. - 21:10

    Nagyon sokat lehet belőle tanulni! Sokszor olvastam már, szinte kívülről tudom. Olvassátok ti is többször, megérzitek a hatását.

  7. buci said,

    2008. február 25. - 16:06

    Nos… Én most szépen leírom ezt az idézetet egy lapra, s kitűzöm a szobám falára!!!!

  8. ,,,a... said,

    2008. szeptember 20. - 21:29

    egyszerűen szívbe ható:)szóról szóra igaz!Gyönyörű!

  9. 2008. szeptember 23. - 20:59

    Huu..ez az alkotas annyira sokat mondott mar nekem. orulok h ide is felkerul 🙂

  10. Antronin said,

    2009. augusztus 6. - 10:59

    Meg van valakinek angolul, esetleg eredetiben?
    Eddig még nem találtam a neten…

  11. idezet said,

    2009. augusztus 6. - 20:57

    Íme az angol és az eredeti francia változat:

    ——————

    A prayer by A.de Saint-Exupéry

    We do not ask not for miracles and visions, God, but for power in everyday life!
    Teach us the art of progressing in small steps. Make us resourceful and inventive in order to recognize our knowledge and experiences, to deal with the diversity and sundries we are concerned with.

    Ensure we improve in organization of timing, and give us the tact to find out what is primary and what is secondary. Let us realize that dreams do not help, neither with the past nor with the future. Help us to do the next step as good as possible, and help us to see that the current hour is the most important to recognize.

    Save us from the naive belief that everything in life has to go smoothly. Give us the sober realization that difficulties, defeats, failures, and setbacks are a natural addition to life, by which we grow and mature. Remind us that the heart often strikes against the mind. Send us someone in the right moment who has the courage to tell us the truth.

    We want to listen to you and our fellow human beings. The truth one does not tell hirself, it is delivered by others. You know how much we need love. Give that we can cope and grow with this most beautiful, most difficult, most risky and most delicate business in our lives.

    Bless us with the necessary imagination, to deliver a packet of kindness, in the right moment, with or without words, in the correct place. Make us to people who are similar to a ship with draft in order to reach out to those at the bottom. Save us from the fear that we might miss life.

    Give us not what we want, God, but what we need!

    ——————

    Seigneur, apprends-moi l’art des petits pas

    Je ne demande pas de miracles ni de visions,
    Mais je demande la force pour le quotidien !
    Rends-moi attentif et inventif pour saisir
    Au bon moment les connaissances et expériences
    Qui me touchent particulièrement.
    Affermis mes choix
    Dans la répartition de mon temps.
    Donne-moi de sentir ce qui est essentiel
    et ce qui est secondaire.
    Je demande la force, la maîtrise de soi et la mesure,
    Que je ne me laisse pas emporter par la vie,
    Mais que j’organise avec sagesse
    Le déroulement de la journée.
    Aide-moi à faire face aussi bien que possible
    A l’immédiat et à reconnaître l’heure présente
    Comme la plus importante.
    Donne-moi de reconnaître avec lucidité
    Que la vie s’accompagne de difficultés, d’échecs,
    Qui sont occasions de croître et de mûrir.
    Fais de moi un homme capable de rejoindre
    Ceux qui gisent au fond.
    Donne-moi non pas ce que je souhaite,
    Mais ce dont j’ai besoin.
    Apprends-moi l’art des petits pas !

  12. Szánthóné Nóra said,

    2009. szeptember 3. - 12:50

    Nekem úgy tűnik, hogy nagyon sokban hasonlít imádsága Kis Szent Teréz
    “kis útjához”. Nekünk Kármelitáknak is az a legfontosabb, hogy a mindennapokban, kihasználva a pillanatot, önátadásaink, lemondásaink vezéreljenek. Nincs más érték, csak a szeretet! Az a legfontosabb, hogy mi is tudjunk”egy kis jóságot közvetíteni!”
    Imádkozzunk az Úrhoz, hogy tanítson meg bennünket is a “kis lépések művészetére”, – hogy ne bántsuk egymást, hanem szeretetteljes, figyelmes, kedves hozzáállásunk legyen még azokhoz is, akiket nem kedvelünk! Hiszen csak így tudjuk megváltoztatni és jobbá tenni a világot!

  13. Szomjas Farkas said,

    2009. szeptember 12. - 10:32

    Bölcsesség és igazság

    Prefáció a Bölcsesség Könyvéből (Bk 1, 1-4).

    „…Jó lélekkel gondolkodjatok az Úrról, és keressétek szívetek egyszerűségében!
    Mert azok, akik nem kísértik, megtalálják, és azoknak, akik nem bizalmatlanok iránta, kinyilvánítja magát.
    De az álnok gondolatok eltávolítanak Istentől, és a próbára tett mindenhatóság eltaszítja az eszteleneket.
    Gonosz szándékú lélekbe nem tér be a bölcsesség, és nem vesz lakást olyan testben, amely a bűnnek szolgál…”

    Add Uram, hogy lelkemben ne legyen gonosz szándék, hogy helyet foglalhass nálam és elbeszélgethessünk. Kérlek, súgj, ha megakadok. Adj csöndességet, hogy meghalljam szavadat. Amen.

    Mi is a bölcsesség?
    A gyermeki keresztény ilyenkor óhatatlanul a karácsonyi történetben megjelenő napkeleti bölcsekre gondol, akik várták a Megváltót és ezért meglátták csillagát, követték és midőn megérkeztek, hódolatukat fejezték ki a Gyermek előtt. Keletről jöttek, tehát nem zsidók lakta területről. E képpel megjelenik a globális emberiség Megváltó – megváltás iránti vágya, az istenkeresés tehát nem zsidó privilégium többé. A „három királyok” a globális emberiség küldöttei. Mintha olvasták volna a Bölcsesség Könyvét. Azonban miből áll a bölcsesség?

    Lehetünk tanultak, okosak, logikusak, meg lehetünk áldva az analitikus gondolkodás adományával, sőt eljuthatunk jó szintézisekre is. De hogyan lehetünk bölcsek? A bölcsességnek nincs ellentétpárja. Lehetünk műveletlenek, oktalanok, illogikusak, nem csoda, ha gondolataink nem állnak össze. Gondolkodásunkról kiderül, hogy csak részekre irányul. Egy marék színes kőlapocskából kirakott mozaik teljességéről kiderül, hogy bizony az is csak része az egésznek, annak is kicsi és tökéletlen része. A részigazságokból nem jön össze a teljesség. A bölcsesség azonban a teljességgel rokon. Lehet, hogy briliáns elmék nem ismerik fel, míg mások, akik korántsem voltak éltanulók az iskolában, a tarisznyájukban hordhatják?

    A Bölcsek Könyve az isteni igazság keresésére, az igazságosság gyakorlására hív. Ez volna hát a bölcsesség? Úgy tűnik, mintha a nagy emberismerettel rendelkező szerző, bárki lett légyen is, elkülönítené a gondolkodó emberek közül az isteni igazságosság keresőit, és azt állítja, hogy aki gondolkodásával nem erre a következtetésre jut, eleve kudarcra van ítélve, kizárja magát a bölcsek elit klubjából. (Az emberben kaparászni kezd a kisördög. Hiszen a paradicsomkertben a mindentudásról volt szó. Álnok gondolat volt, hát nem csoda, hogy kidobtak onnét minket. De hogyan találjunk vissza? Merre induljunk? Hol vezet a bölcsek útja? Ha nem találjuk, van-e másik, mondjuk egyéni út? El lehet-e jutni másképpen az igazságra? Mai szóval, a „másként gondolkodók” eljuthatnak-e az igazságra? Vannak-e legalább olyan kis szakaszai ennek az útnak, amelyek teljesen megismerhetők lennének anélkül, hogy beillesztenénk gondolkodásunkat a nagy Igazság irányvonalába? Ha el kívánunk gondolkodni bármi csekély ügyön, szóval, ha egyszerűen az igazat (nem a valódit) akarom tudni, csak ezen az úton haladva érkezhetek el, nincs másik út? Sőt, kérem, ehhez a főúthoz csak oda beérkező egyirányú mellékutak kapcsolódnak? És, ha mégis letérünk a főútról, és mellékútra fordulunk, a semmibe érkezünk? Hogy tovább juthassunk, vissza kell térnünk a főútra?)

    Igazságosság és igazságtalanság
    Az igazságosság ellentétpárja az igazságtalanság. Az igazságosság az Úr tulajdona, az Úr lelke, mely „betölti a földet”, belelát a vesékbe, a szívekbe, az ott található igazságtalanságokat elbírálja és megbünteti. Az igazságtalanság emberi találmány, amellyel az ember saját tökéletlenségét mintegy kivetíti a teremetett világra és embertársaira. Oktalan az ember, nem érti, nem érzékeli a világ teremtményeiben rejlő harmóniát, nem veszi észre az élet parancsát, mely minden élőlényben felismerhető, merthogy az „élet él és élni akar”. Igazságtalanok vagyunk Istennel szemben, ha nem vesszük észre a keze munkáját a számunkra készített világban, ha Őt okoljuk, ha kellemetlenségek érnek bennünket, ha meglegyint bennünket a halál szele. Véges végtelen? Mindezért a világot tökéletlennek érezzük magunk körül és szidalmazzuk a teremtőjét. Pedig ez csak figyelmeztetés arra, hogy az emberi élet végével megszűnik a korrekció lehetősége. A lázadó ember számára büntetés a halál és mivel a halállal az élet ér véget, retrospektív módon megkérdőjelezhetőnek tartja az élet értelmét is. Az élet valami rossz lehet, merthogy minden élőnek készen áll a halálbüntetésről szóló ítélet; fennhangon ismételjük, nincs igazság a földön!

    Az igazságosság tehát csalfa remény a földön? Hiszen folyamatosan igazságtalanságokkal találkozunk. Igen könnyű fölismerni az igazságtalanságot embertársaink felénk irányuló cselekedeteiben. De elég csak külső szemlélőként végignézni, hogyan bánnak el embertársaink egymással. Miként vélekedjünk tehát az igazságosságról? Ha rólunk van szó, természetesen csak igazságtalanságot látunk, merthogy dehogy is érdemeltünk ily nagy galádságot! Igazságosnak véljük azonban, ha valaki érdemeinket elismeri, merthogy nekünk az kijár, mint a ránctalanító krém adta múló szépség. Ha harmadik személyként nézelődünk, akkor is igazságtalanságokat látunk, valamely félnek igazat adunk, valamelyiknek drukkolunk, mert szimpatikusabb számunkra, vagyis jobban hasonlít hozzánk, mint a másik fél. Kerek perec, minden rendben van.

    És akkor jön a Salamon az ő bölcsességével. Röviden közli velünk, hogy Isten igazságos, keressük tehát az igazságosságot, mert ez által az Istent keressük, ez az igazságosság halhatatlan, és az üdvösségre vezet. Ezzel szemben az igazságtalanság mögött bűn van, sőt az igazságtalanság maga is bűn – különböző fokozatait az egyház főbűnnek minősíti -, a bűn vonzata pedig a halál. Figyelmeztet, hogy „Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útjain, ne siettessétek romlásotokat kezetek tetteivel! (Bk 1,12)”

    Az emberi igazságosság – vagy igazságtalanság megítélésében, ha hirtelen úgy érezzük, hogy ítélkeznünk kell (?), meglehetősen szubjektív alapokból indulunk ki. Aki épeszű, legalább egy kicsit, az tudja magáról, hogy ő is szokott hibákat, bűnöket elkövetni, vagyis alkalmanként igazságtalan embertársaival szemben. Ezek az igazságtalanságok azonban könnyen megmagyarázhatók azzal, hogy velem szemben is igazságtalanok az embertársaim, tehát kvittek vagyunk. Ebből az is következik, hogy az igazságtalanság nem bűn, hiszen világméretekben az igazságtalanság uralkodik, éspedig a sok igazságtalanság össztársadalmi méretekben kiegyenlíti egymást. Reménykedjünk azonban, hogy az emberi gondolkodás ennél többre képes.

    A kevésbé bölcs embernek is lehet homályos istenképe. Mint az ókori zsidó, ha szerencsétlenül járt embert látott, könnyedén elintézte a dolgot: Isten büntetése. Ha valamit nem értettek, kispekulálták, hogy az Isten utódaiban is megbüntetheti a vétkest. Itt már dereng valami az igazságosságról – legalább is a büntetőeljárásban -, vagyis Isten igazságos, és ha kell, büntet. Ebből az is tételezhető, hogy az igazságnak Isten a tudója, aki gyakorolja is ezt a tudását. Nem véletlen, hogy az egyszerű zsidó a főpapokat kérdezte, mi az igazság? Ők Isten barátai, ők tudnak róla legtöbbet, ők közvetíthetik tehát az igazságot vitás ügyeikben. Ez egy fokozattal már jobb megközelítés, de ahhoz a felismeréshez, hogy Isten maga az igazságosság csak az Úr Jézus tanításaiból jutunk el. Szükségünk volt az istenember közvetítésére, mert egyedül sohasem jutottunk volna el oda, hogy az igazságos Isten megbocsátó Isten, aki a szeretet maga. Tehát az igazságosság, jó. Ebből a kiindulási pontból talán helyére tehetjük az igazságosság abszolútumát a relatív igazságosság antropomorf tételezése helyett. Nézzük meg tehát, hogyan vélekedett a Bölcsesség Könyve írója az „istentelenek” gondolkodásáról e kérdésben. Megítélhetjük, mennyire vagyunk magunk is istentelenek, meddig mehetünk el az igazságtalanság mellett, mikor kezdünk mink is igazságtalanok lenni magunkkal, embertársainkkal szemben. Hallatlan távlatok nyílnak itt a lelkiismeret-vizsgálat előtt. Ha abból indulunk ki, hogy az igazságosság a teremtő Isten maga, megvizsgálhatjuk, mennyire tükröződik az igazságosság fénye teremtményeiben. Bizony van valami igazság a keleti ember természet-isten egybeolvadásáról szóló elképzelésében: a teremtett világ úgy, ahogy van, jól van, és ami maradéktalanul jó, az csak úgy lehet, hogy az isten valahogy benne rejtőzik. Bár a Teremtő, amikor az embert megalkotta, azt mondta: „Nagyon jól van!” Lássuk, mire ment az ember eme különleges adományával egymás között és az ember – Isten kapcsolatban. Keressük a választ a Bölcsesség Könyve szerzőjével, hol rontja el az ember az élet értékeit, hol lép le az igazsághoz vezető útról, büntetés-e a halál, avagy célbaérés?

    A Bölcsesség könyve 2. verse így szól az istentelenek gondolkodásáról:

    Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: „Rövid és szomorú az életünk: nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból.

    Csalfa észjárás, vagyis öncsaló gondolkodás. A gondolkodás helyességének elbírálása saját körön belül zajlik: „azt mondják egymásnak”. A magából kiinduló ember hajlamos feltételezni, hogy az embereket a közös vélemény tartja össze. Ha valamiről azonos módon vélekednek, „félszavakból is értik egymást”, ha ugyanazt sokan ismétlik, biztos, az igaz is. Az igazság fokmérője lehet tehát a mintavételi alapsokaság nagysága, ahol a többségi vélemény a döntő. Hányszor bebizonyosodott már, hogy az igazság nem statisztikailag megfogható valóság. Node, valóban szomorú az életünk? És, ha nem jönne el a halál? Akkor vidámak és boldogok lennénk? Ugyan ki venné be gyógyíthatatlan betegségében a halál elleni pasztillát, csakhogy végtelenné váljon szenvedése? Vagy jó, ha nem tetszik az élet, mert rossz korban és rossz helyen születtünk, akkor hát haljunk meg valami enyhe, fájdalommentes halállal és szóljunk a Szabadítónak, hogy vigyen más korba és más helyre, hátha ott jobb lesz? Itt azonban az élet és halál kérdése ketté válik. Így igaz, a fizikai életre fizikai halál következik, és ez ellen nincs orvosság. De mit gondoljunk a lélek életéről és haláláról? Csodálatos a hite a szerzőnek. Ő érzi, kikövetkezteti, hogy el kell jönnie a Megváltónak, aki valóban szabadítónk lesz az alvilágból

    Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hisz orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor.

    Véletlenül lettünk? Sokan gondolják így, hiszen nem tudjuk fogantatásunk titkát. A titok azonban nem véletlen kategória. Vajon az ismeretlen eredetű keletkezés és a nyomtalan elmúlás logikai párt képez? De vigyázat, a következő mondatokban kiderül, hogy az „istentelen” tudja, hogy van isten, és éppen a létező Isten elleni lázadásával kérkedik. Mózes első könyvében leírt teremtéstörténetben Isten az ember orrába leheli az élet leheletét. Az Isten által életrehívott ember számára örök életre szóló energiát ad az „élet lehelete”. A lázadó ember csak egy földi életre szóló lelket kap. És a tudat? Milyen viszonyban van a gondolkodás a testtel, a gondolkodás a lélekkel? Utána kéne nézni, ki kezdte először tagadni a gondolkodás, a gondolat objektív létezését. Tényleg, mi a gondolat? A test valamely érdekes mellékterméke, szekréciója, avagy attól kezdve, hogy megszületett, már önálló létező? Az ókori máskéntgondolkozó számára az csak szikra a szív lüktetésekor. Tehát melléktermék, mely felvillan és eltűnik. Tagadja a gondolat továbbélését. Abban az időben a szív az élet központja, irányítója, és nem az agy. Így azonban a gondolat mégiscsak fontos valami, hiszen az élet központjából származik, annak terméke. Tipikus materialista gondolkodás, a gondolat továbbélését is tagadja, hogy a lélek halhatatlanságával se kerüljön bajba.

    Ha elalszik, testünk hamuvá lesz, a lélek meg elillan, mint lenge szellő.

    Az elmúlás: a test és lélek egyszerre enyészik el, mindegyik a maga módján, semmi sem marad belőle. Ha a keletkezés véletlen, az enyészet miért nem az?

    Idő múltán még a nevünk is feledésbe merül, és senki sem gondol többé tetteinkre. Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai.

    Az ókori ember lényege a neve. Mózes kérdi az égő csipkebokornál, mi a neved? Megkapja a választ: Aki van! A mi emberünk egy kissé bizonytalan. A halál után az emberek még emlékezni fognak a nevére, vagyis lényegére. Vajon hogy ítélik meg? De segít a kétkedőknek, ne féljetek, az idő mindent megold. Ahogy elfelejtik neveteket, úgy elfelejtődnek tetteitek is. Hányszor hallottuk különböző temetéseken: emléked velünk marad mindörökké! Természetesen a névhez kötve és csak a szépre emlékezve. A bűnök elfelejtődnek, eloszlanak mit a reggeli pára. Lehet, hogy a jócselekedetekre is ez vár? Valóban eltűnnek az eredeti gondolatok? Vagy, mint a lélekvándorlás tanában, ha nem is az ember, de gondolatai újraszületnek, máskor, máshol, más kútfőből, jobb időkben?

    Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve, és nem tér vissza senki.

    Hoppá, itt egy kis keverés van; persze célzatosan. Az emberi élet felelőtlenségét alátámasztandó, megjelenik a platóni árnykép motívum, egy kis szubjektív idealizmus is használható, ha az élet tranziens voltát kell bizonygatni. De azután már semmi szellemjárás, a halállal minden lezárul. Az eredet véletlen, a halál biztos. De mégis élünk, hát hogyan éljünk, amíg élünk? Innét kezdődik az igazi emberi szabadság. Ha az élet egy olyan ajándék, amelyet a véletlen hozza, ugyan mit kezdjünk vele? Hogy is mondta Albert Camus? Ha nincs Isten, mindent szabad.

    Rajta hát! Élvezzük a jelenvaló jókat! Használjuk ki buzgón a világot, mint ifjúkorunkban!

    Ha eddig valami kétely merült fel bennünk a mondjuk máskéntgondolkodók igazságával kapcsolatban, most helyesen tesszük, ha átmegyünk önvizsgálatba: Meddig az élet igenlése, és honnan kezdődik a bűn? A Földtől távol kiválóan látszanak a megvilágított, vagy világító égitestek milliárdjai. Ezek között van egy kék bolygó. Az élet ezen az ajándékba kapott gyönyörű kék bolygón zajlik. Sehol másutt. Miért ne örülnénk ennek az ajándéknak? A földnek terméke, az emberi munkának gyümölcse van. Miért ne élveznénk tehát ezen ajándékokat? Másként fest a dolog, ha az örök ifjúságot keressük. Mily szép az ifjúság! Az ifjú ember helyett a szülei dolgoznak, és kedvüket lelik bennünk látva, hogyan erősödünk, szépülünk, okosodunk, gyűjtjük az ismereteket. Az ifjú sokat és jól ehet és ihat, nem hízik el, és hamar kijózanodik. Az öregedő ember féltékenyen és irigységgel telve tekint rájuk: lám mennyit bírnak, és meg sem kottyan nekik! Bizony mondogattuk, nem jól van az, hogy a fiatal szegény és az öreg tehetős. Mire mennek vele? Bezzeg, mi tudnánk mit kezdeni a gazdagsággal! De emlékszel arra az ezüstszínű sportkocsira a Hűvösvölgyi úton? Ugyan hol tarthat annak akkor ifjú gazdája manapság? Hiszen egykorú volt velünk, lyukas cipőjű, sovány egyetemistákkal… Mikor is laktunk jól akkoriban? Legfeljebb lagziban, ahol nem is tudtunk enni, mert szűk gyomrunkban nem volt hely…

    Töltekezzünk pompás borral, mirhával s ne nélkülözzük a tavasznak egyetlen virágát se!

    Itt már komolyabb dolgok jönnek. A bor mily jólesik az ízes falatok után. Aztán már magában is. De próbáljunk mást is! A mirha helyett írhatnánk könnyű drogokat is. Egy kicsit szédül utána az ember, de legközelebb már jobban bírjuk. A cigaretta keserű, fojtó füstje és a felnőttség érzete. Hol az életigenlés és a szenvedély határa? Vagy szenvedély-e ami jólesik? Node itt vannak a tavaszi virágok! Egyik szőke, másik barna, a harmadik csudaszép. Még zsengék, ártatlanok, de közel már a nyár. Nekünk lányok vannak, a lányoknak meg fiúk. Meddig a természetes vonzalom és honnan kezdődik a trófeagyűjtés, a vadászszenvedély? Ő felkínálkozik, én meghódítom. Hol itt a bűn?

    Koszorúzzuk magunkat feslő rózsákkal, még mielőtt elhervadnának!

    Bizony az éppen feslő rózsák a legszebbek. A szép ember is Isten ajándéka, nemde? Nekem is adjanak egyet, mert megérdemlem! Aztán, ha hervadni kezd, egy másikat. Érdekes, milyen gyorsan hervadnak ezek a virágok. Nem győzöm cserélni őket.

    Egyikünk se vonja ki magát tobzódásunkból. Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez a mi sorsunk!

    A csoportos mulatság szórakoztatóbb. Aki kimarad, gyanús. Te miért nem tartasz velünk? Nem tetszik a társaságunk? Csak bulizunk egy kicsit. Nézd, így együtt milyen erősek vagyunk! Egy kis hacacáré nem árt, még azt hiszik, valami bajunk van. Van, aki csak a frissen festett házfalakat díszíti, mások a kilincseket törik le… Ugyan minek kellett leszedni a falról azt a postaládát? Ja igen, a bor erősíti az izmokat, élesíti az elmét. De van még kirakatüveg, meg kandeláber. Vajon az ókori Alexandriában milyen móka járta?

    Bánjunk el a szegény igazzal, ne kíméljük az özvegyet, és a koros aggastyán ősz hajától ne riadjunk vissza!

    A csapat összeállt, lépésünk ütemes, tudatunk tiszta, tudjuk mi a dolgunk! Nincs ellenség a kapuk előtt? Keressünk tehát a falakon belül! De, még csak most kezdünk a komolyabb dolgokhoz, hát hol is kezdjük? Ott Poldi bácsi sütkérezik a napon. Rossz karosszék, lábtámasz, kopott télikabát, fekete bársonysipka, tavaszi nap a feslő bokrok között. Vége lassan a télnek, kijött fűtetlen szobájából. Poldi, popoldi! Nem kel fel és nem üt vissza. Hát az özvegyasszony, aki katonafiát várta vissza, és katonaruhás – rohamsisakos csontvázat talált az ajtaja előtt? A füstbomba sem volt rossz. De hoppá, egy öreg zsidó! Most lehet. Nézd, hogy fut, gáncsold el! Mekkorát esett, hát rúgj beléje! Ne félj, nem fog feljelenteni, ugyan ki hallgatja meg. Az ilyen örüljön, ha csak verik. Tényleg, csendesen nyöszörög, nem néz ránk. Majd feltápászkodik, és érthetetlen szavakat mond.

    Számunkra a hatalom legyen az igazságosság mércéje, mert a gyenge nem ér semmit.

    Sikerült! Látod a te öreged meg az én öregem elintézett mindent. Meg sem szidott a balhéért. Mi haszna a pipogya alakoknak? Látod, kitérnek előlünk! Félnek tőlünk, ez nem semmi. De nézz csak rájuk, mit látsz a szemükben? Ezek vissza mernek nézni ránk. A szemükben valami érdekes fény van, az értelem és a tapasztalat fénye. Ismernek minket, te, ezek ismernek minket! Honnan, hiszen sohasem találkoztunk velük! Valahogy úgy tűnik, ezek minket valahogy saját belsőjükből ismernének fel. Érthetetlen, nem becsülik az erőt, nem érzik magukat jól vezető pozícióban. Gyávák, és gyáva népnek nincs hazája. Igen a hatalomhoz bátorság kell. Egy vezető nem tétovázhat, nyúl nem lehet góré az oroszlánok között. Félre a kicsinyhitűséggel, a komplexusokkal! A vezetőnek, pedig igaza van, mert igaza kell, hogy legyen. Az sem baj, ha máma ez az igazsága, holnap meg amaz. Az a vezető, akinek nincs igaza, nem alkalmas a vezetésre, mert bizonytalan. És igazán, van-e olyan vezetői döntés, mely nem a hatalomból ered, és a nem hatalmat szolgálja?

    Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen.

    No ez azért sokabb a többnél! Először is honnan a törvény? Hát mitőlünk van, mi fogalmaztuk, megszavaztuk, elfogadtuk. Hogy nem tartjuk be? Dehogynem, legfeljebb a „mi olvasatunkban” tartjuk be, minden OK. Mióta van joga a törvénytisztelőnek törvényt alkalmazni? Összevetni a tettet az írással, tényt a beszéddel? No nem, ez nincs rendben! Odafigyelnek, emlékeznek, panaszt tesznek; te, ezek már besokalltak! Honnan veszik a tisztesség fogalmát? Hogy tartsuk be saját szabályainkat? Hát ki mondta, hogy saját használatra kreáltuk azokat? Talán ők betartanák, ha a mi helyünkben volnának? És Machiavelli? Szinte követelte, hogy nőjünk a mindennapok fölé, hogy nagy tettekre legyünk képesek! Most meg azzal vádolnak, hogy csak pitiáner hétköznapi trükkökre telik, a nagy tettek elmaradnak…

    Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és az Úr gyermekének mondja magát.

    Persze, egyem a kedves kis gyermekded lelküket! Ők nem lázadnak a teremtőjük ellen, nem merik megtenni, amit mi. Ha van Isten, ha nincs, mi közünk hozzá? Persze szidjuk jó hangosan. Ha nincs Isten, úgysem hallja, semmi gáz. De az istengyermekecskék meghallják, hát éppen ez az, úgy kell a pimaszoknak. Majd felébrednek, és meglátják, hogy a kedves atya nem létezik, ha meg van, akkor meg már rég magukra hagyja őket.

    Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk, még ránézni sem jó.
    Mert életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai.

    Itt most már valami összeesküvés-féle kezd derengeni. Valamit motyognak maguk között, de úgy látszik, ők értik egymást. Valami jelből ismerik meg egymást? Vagy csak ránéznek egymásra, és mindent tudnak? Aztán ránknéznek, és mindent tudnak? Különös. Figyelni kell őket, mit tesznek, miben lelik örömüket? Még akkor is, ha hülyét kapunk az álszent pofájuktól…

    Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat. Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent.

    Tényleg, elég sokan vonzódtak hozzánk, csatlakoztak hozzánk. Megismertük őket, de nem láttunk bennük spirituszt. Valahogy olyan átlátszók. Ugyan, mit fedeztek fel bennünk, hogy egy szép napon otthagytak minket, lemorzsolódtak. Árulók. Bevettük őket, minden jóban részük volt, megvédtük őket, olyanok voltak, mint mi. És most már nem kellünk? Ugyan, mit találnak bennünk kivetnivalót? Miben vagyunk kevesebbek, mint ők? Mit tudnak, amit mi nem tudunk? Lenéznek minket, de félnek tőlünk. Kerülik a konfliktusokat. Ha sarokba szorítjuk őket, dehogyis mernek nyíltan elítélni minket. Valami olyasmit gagyognak, hogy nélkülünk is jól megvannak. Meghogy ők sem különbek nálunk. Szemtelenség. Azt azért ki nem mondanák, hogy szükségük van reánk, mint oltalmazókra. E helyett úgy beszélnek Istenről, mintha családi kapcsolatban lennének vele. Atya, apa, apuka; még becézgetik is! Majd ő megvédi őket. Honnan ez a merészség? Nem kételkednek Isten létezésében, elfogadják, mint egy nagybácsit, nem lázadoznak, nem ellenkeznek. Lehet, hogy valami olyant tudnak, amit mi nem? Nem válaszolnak tisztességesen. Valami boldogságról beszélnek, amit nem értünk, de nekik kijár. Ugyan honnan? Lehet, hogy tudják az igazi öröm titkát? Ezt csak kísérleti úton lehet eldönteni.

    Lássuk hát, igazak-e beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut!
    Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
    Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét!
    Ítéljük gyalázatos halálra, mert – saját szava szerint – Isten oltalmában részesül.”

    Igen, itt az idő a támadásra! Igaznak mondják magukat, minket hamisnak. Ha ők Isten barátai, akkor mi vagyunk mi? Igen, próbáljuk ki, mit tehetünk, hogy végre belássák, nincs, aki megvédje őket, nincs, aki melléjük állna. Be kell látniuk, hogy csak a mi jóindulatú oltalmunkra számíthatnak. Ez a módszer általában sikeres, ebben bízhatunk. Fogjunk hozzá azonnal, de ügyesen. Válasszuk ki közülük azt, akire legjobban hallgatnak. Azt állítja, nincs hatalmunk fölötte. Majd meglátjuk! Azt mondta, a szenvedés nem az Isten büntetése. Hát milyen isten az, amelyik nem torolja meg még a gyermekei ellen elkövetetett vétséget sem? Ha a szenvedés nem a bűnök büntetése, akkor miért a szenvedés? Ő beszélt itt igazságról?! Mi büntetünk, és ő szenved. Minket bűnösnek tartanak, őt bűntelennek. És lássátok, fél!
    Lama sabactani!
    Jól hallottátok. Hát kell-e ennél nagyobb bizonyíték, hol az igazság? Azt teszünk vele, amit akarunk! Hol a népe, amely hamis pénznek nézett minket? Eltűntek, felszívódtak. Hol vannak az angyalok, hogy leemeljék a gyalázat fájáról, és trónjára helyezzék? Hol vannak, akik megbüntetnének minket? Sehol. Tessék, a mi oldalunkon van az igazság, ugyan ki kételkedne most már? Ki beszélhet itt egyáltalán bűnről? Bűn az, amit megtorolnak. Ma ezt, holnap azt. Ma mi büntetünk, holnap majd más. Végülis mindegy, a lényeg, hogy legyen megtorlás. Lássátok, így jár mindaz, aki kilóg a sorból! Hol van most az a titkos boldogság, amiről szó volt? Mese az, bizony.
    Igaz, valahogy ez a tökéletesen végrehajtott bizonyítási eljárás sem hozta meg a kielégülést számunkra. Lám, nincs igazság a földön.

    Beteljesedett.

    A templom kárpitja kettérepedt.

    Harmadnapon, pedig föltámadott! Valóban föltámadott.

    2006 január – február

  14. papp janos said,

    2009. október 28. - 20:36

    nagyon hosszan fogok gondolkodni az olvasottakon,koszonom!

  15. Nagyapó said,

    2009. december 9. - 14:10

    Sajnálom hogy ilyen későn olvastam. Bennem is motoszkáltak ilyen gondolatok most leírva és csdálatosan megfogalmazva látom.
    A legjobb résszel kezdődik:
    Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
    erőt kérek a hétköznapokhoz.
    Taníts meg a kis lépések művészetére!

  16. Névtelen said,

    2011. augusztus 6. - 23:27

    ez a kez alldott aki ilyeneket tud irni annak gonoszsag nincs a sziveben a Bolcsesseg es Igazsag tetszett legjobban nemtudom hogy ki vagy de a szivembe lopoztal ,idezet segits uram hogy tobbet torodjek az igazsaggal mint a sikerrel, e.

  17. Szomjas Farkas said,

    2011. augusztus 9. - 06:37

    A Bölcsesség és Igazság című hozzászólást Szomjas Fartkas írta.

  18. Keserű Bernadett said,

    2011. november 12. - 08:02

    Én éppen egy célfüzetek készítek magamnak és mindenképpen ezt is bele fogom írni.Minden benne van ami szükséges és alázatos az élethez.

  19. Névtelen said,

    2012. február 29. - 10:35

    Anselmus Canterbury (1033-1109) “Nem azért keresem a megértést, hogy higgyek, hanem azért hiszek, hogy érthessek, s éppen ezért azt is hiszem, hogy ha nem hiszek, nem fogok megérteni semmit.”

    Találta: Szomjas farkas

  20. Mesi said,

    2013. március 20. - 15:20

    Szilágyi Domokos: Hétköznapok

    Az ünnep, az ünnep halandó.
    Csak a hétköznap maradandó.
    A mívesnap, a meg-megújuló
    kín, a keserv, soha-el-nem-múló,
    élet-ígéző és halálra vált,
    örök életre hoz örök halált,
    örök halálra örök életet,
    az ég alatt, a rögös föld felett,
    folytatódás, folytatás, mind, ami
    napról napra megtart, és vallani
    késztet — hogy e kényre-kedvre talált
    lét — állítólag — csakis így szilárd.

    Az ünnep, az ünnep halandó.
    Csak a hétköznap maradandó.

    Szemhatár-tágító hétköznapok.
    A nappalokból jó reményt lopok,
    álmot az éjekből, kisded halált,
    halál-kisdedet, elmúlás fiát,
    cipelem végig az életen át,
    hol másokért, hol csak magam miatt.

    Jönnek a napok, tova is múlnak,
    vénül a tegnap, ifjul a holnap,
    orgonák virradnak, orgonák hullnak,
    májusok jönnek, májusok múlnak,
    hajnalok lihegnek, dalok virulnak,
    kísértő árnyékok mankóval járnak,
    küldöttei hajdan-halálnak,
    szemhatár-tágító hétköznapok,
    a nappalokból jó reményt lopok,
    álmot az egekből, kisded halált,
    jövőnek vállalt reménye szállt
    vállamra, hordozom, megtartó átkot,
    holnapok, tegnapok terhével láttok.

    Békét a csönddel, békét ki köt?
    Hagyjatok hétköznapjaim között,
    mívesnapokon benn s odakint
    oldani a félszet, győzni a kínt,
    adjatok erőt a hétköznapokra
    (az ünnepekre talán még futja),
    mindig-váratlan halálunk előtt
    élnünk erőt és túlélnünk erőt,
    lépést tartani — lélek se rebben —
    lépést tartani szerelemben,
    undorban, bájban, nyomorban, félszeg
    napokon legyőzni a félszet,
    teremni feledést, amely gyógyít,
    hazugságot, amely nem lódít,
    teremni, teremni, teremni erőt
    hétköznapokra az ünnep előtt.

  21. 2017. május 23. - 17:03

    […] „Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie! Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!” Antoine de Saint-Exupery: Fohász […]


Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: