“Egy drágakövet dörzsölés nélkül lecsiszolni nem lehet, ahogy az embert sem próbák nélkül tökéletesebbé tenni.” (Seneca)

Reklámok

“Az élet titkát kutatva az atomoknál és az elektronoknál kötöttem ki, melyekben egyáltalán nincs élet. Valahol útközben az élet kiszaladt az ujjaim közül…” (Szent-Györgyi Albert)

” “Ha” és “De” összeházasodott, gyereküket “Talán”-nak hívják.”
(perzsa közmondás)

“A csirke talán nem egyéb, mint az a mód, ahogy egy tojás egy másik tojást csinál.” (Örkény István)

“Vannak, akik úton-útfélen elfecsegik, amit csak barátokra szabad bízni, és minden fület teletömnek azzal, ami nyomasztja őket. Mások viszont visszariadnak attól is, hogy a legkedvesebbeket beavassák, s ha lehetséges volna, még magukra se bíznának semmit, minden titkot lelkükbe zárnának. Egyiket sem szabad tenni. Hisz egyformán hiba mindenkiben bízni és senkiben sem.” (Seneca)

“De ha azt tartod barátodnak, akiben nem bízol meg ugyanannyira, mint magadban, súlyosan tévedsz, és nem ismered eléggé az igazi barátság jelentőségét. Mindent együtt tisztázz barátoddal, de elsősorban vele légy tisztában. A barátságkötés után bízni kell, előtte mérlegelni.” (Seneca)

* Happy Birthday COWGIRL *

Cowgirl

“Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,
Hanem amivé válok, amikor velem vagy.

Nemcsak azért szeretlek, amivé magad tetted,
De azért is, amit velem teszel.

Szeretlek, mert többet tettél bármely krédónál:
Tetted, hogy jól érezzem magam; és jobban
Bármily végzetnél, tetted, hogy éljek boldogan.

Egyetlen érintés nélkül tetted ezt,
Szavak nélkül, jelek nélkül.

A lényed volt az, mely ezt művelte.
S talán épp ebben áll a barátság.”

Cowboy

2007. október 26.

“Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben – de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.”
(Walter Anderson)

“A gyanú megbetegít, a bizalom meggyógyít.” (tuvai közmondás)

“Ne végy fel álarcot olyannal szemben, aki rád akar nézni.”
(ismeretlen óegyiptomi elbeszélő)

“Veled boldog vagyok,
Veled szelíd vagyok,
Veled erős vagyok,
Veled nyugodt vagyok,
Veled mindig mosolygok,
Veled én, énmagam vagyok,
Nincs többé olyan, hogy nélküled,
Tervem és jövőm van veled.”
(Honoré De Balzac)

Anthony de Mello: Nyereség és veszteség

“Idézd fel magadban azt az érzést, amit akkor érzel, ha valaki megdicsér, ha elismernek, elfogadnak, megtapsolnak.
Aztán állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor keletkezik benned, ha a napkeltét vagy a naplementét nézed, vagy csak a természetet úgy általában; ha olyan könyvet olvasol, vagy olyan filmet nézel, amit teljesen élvezel.
Ragadd meg ennek az érzésnek az ízét, és hasonlítsd össze az elsővel, azzal, ami akkor keletkezett benned, amikor megdicsértek. Lásd meg, hogy az első érzés öndicsőítésből, önreklámozásból született! Földi érzés ez. A második viszont egyfajta beteljesülés eredménye, lelki érzés.

Van egy másik ellentét is. Idézd fel azt az érzést, amit akkor érzel, ha sikeresen megoldasz valamit, ha elérsz valamit, ha feljutsz a “csúcsra”, ha megnyersz egy játékot, fogadást vagy vitát. Állítsd szembe azzal az érzéssel, ami akkor ér, ha igazán örömmel végzed a munkád, ha teljesen elmerülsz abban, amit éppen csinálsz. S vedd észre ismét a földi és lelki érzés közti minőségi különbséget!

Más. Emlékezz vissza, milyen érzés volt az, amikor hatalmad volt, amikor te voltál a főnök, felnéztek rád, amikor az emberek tőled kaptak utasítást, vagy amikor népszerű voltál. Most állítsd szembe ezt a földi érzést a meghittség érzésével, az együttlét érzésével – azokkal a percekkel, amikor mindenestül jól érezted magad egy barátod vagy egy csoport társaságában, ahol vidámság és nevetés volt.

Miután elvégezted ezeket az összehasonlításokat, próbáld meg megérteni a földi érzések lényegét, ami nem más mint önreklámozás és öndicsőítés. Ezek az érzések nem természetesek, a társadalom és kultúra hozta létre őket, hogy termelővé és ellenőrizhetővé válj.
Ezek az érzések nem termik meg azt a táplálékot és boldogságot, melyeket akkor érez az ember, amikor a természetben gyönyörködik, vagy barátai társaságának, illetve a munkájának örül. Ezeket az érzéseket azért kreálták, hogy izgalmat, feszültséget, végül is ürességet keltsenek.

Figyeld meg ezután magadat a nap, illetve a hét folyamán, és vizsgáld meg, hogy cselekedeteid közül hány volt, ami nem volt átitatva az ilyen izgalmak iránti vággyal, melyek csak ürességet teremnek: a figyelem, elismertség, hírnév, népszerűség, siker és hatalom iránti vággyal!
Nézz a körülötted lévő emberekre is! Van-e egy is köztük, akit nem fertőzött még meg az ilyen földi érzések iránti vágyódás? Egy is, akit még nem irányítanak ezek az érzések, aki nem éhezi őket, aki még nem tölti ébrenlétének minden percét tudatosan vagy tudattalanul ezeknek a keresésével?
Ha rájössz erre, megérted azt is, hogyan próbálják az emberek megnyerni a világot, s hogyan veszítik el közben a lelküket. Mert így az életük üres és lelketlen lesz.”

„A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!” (Ralph Waldo Emerson)

„Mégiscsak a szerelem első korszaka a legszebb pillanat, amikor minden találkozásból, minden szempillantásból viszünk haza valami újat, hogy örüljünk neki.” (Aabye Sören Kierkegaard)

* Happy Birthday COWBOY *

toy_story_2.jpg

“Azért szeretlek, mert veled kerestem
A májuséj kárpitján csillagot,
Mely őszök őszén és dermedt telekben
Fiatal lánggal ott tovább ragyog.”

Cowgirl

2007. október 22.

“Többet ér egy tett száz sóhajnál.” (zsidó közmondás)

“A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot termet a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra.”
(kínai közmondás)

“Ezért a bölcs
ismeri magát, de nem ismerteti,
szereti magát, de nem szeretteti,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.”
(Tao Te King 72.)

“Nem könnyű dolog a sok [filozófiai, vallási] rendszerből kiválasztani a helyeset; az egyik ezt választja, a másik azt, a bölcs – egyiket sem.” (Buddha)

 “Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. “Uram, Uram, miért hagytál el engem!” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.
Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.

[…]

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie?
Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel.” (Pilinszky János)

“Isten ismerete, a magunk nyomorúságának ismerete nélkül kevélységet szül. Nyomorúságunk ismerete Istené nélkül viszont kétségbeesést. Jézus Krisztus ismerete e kettő között foglal helyet, mert egyaránt megtaláljuk benne Istent és a mi nyomorúságunkat.” (Blaise Pascal)

“Szemben a közhittel, a lusta ember nemcsak az, aki átalussza az időt vagy ölbe tett kézzel üldögél. A restségnek létezik egy sokkalta megtévesztőbb és kifinomultabb formája. Az a fajta sürgés-forgás, lázas tevés-vevés, ami a valódi cselekvés megkerülése. Némi “filozófíával” azt mondhatnám, hogy ezer tetszetős tévedés se pótol egyetlen igaz gondolatot se súlyban, se erényben.
A pontos, igaz cselekvés az, amelyik számba veszi és mérlegeli a “pálya” minden nehézségét, és a “véletlenek” esetleges szélfúvását éppúgy, mint a föladat “bemérhető” részét, persze nehéz, s nemegyszer kevésbé látványos a vaksi “szorgoskodásnál”. A közvélemény könnyen ítél a látszat után, s az izzadtságot legtöbbször a koncentrált figyelem elébe helyezi. Pedig ez a csúsztatás melegágya ennek a fajta kritikai lustaságnak és előítéletnek, mely melegágya a burkolt restségnek, belső tunyaságnak, s csupán képmutató változata a hétalvásra ítélt mesebeli semmittevésnek. Ahogy a félelem és élhetetlenség a betegségbe, úgy menekül nemegyszer a belső restség az aktivitásba, a minőség megkerülésével a középszerűség tevékeny gyakorlatába.” (Pilinszky János)

26.jpg

“Szokott kudarca a nagyon feldicsértnek, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményt. A valóság sohasem ér fel az elképzeléssel, mert könnyű gondolatban magunkra ruházni minden tökélyt, de nehéz elérni. A képzelet a vággyal társul és mindig többet tesz fel a dolgokról a valóságnál. Bármilyen nagyok a kiváló tulajdonságok, a képzetükkel nem versenyezhetnek, s mivel a túlajzott várakozást megcsalják, inkább kiábrándulást keltenek, mint csodálatot. A remény, nagy meghamísítója az igazságnak. Az okosság segítsen a bajon, és intézze úgy, hogy az élvezet nagyobb legyen az óhajnál. Némi előlegezett hitel alkalmas a kiváncsiság felkeltésére, de nem kötelez semmire. Jobban jársz, ha a valóság túlszárnyalja az elképzelést, és több, mint hitték.” (Gracián)

“Öljenek, szabdaljanak, átkozzanak téged! Befolyásolhat-e mindez abban, hogy értelmed tiszta, gondolkodásod józan, lelked igazságos maradjon? Olyan ez, mintha valaki tiszta édesvizű forrásból iszik, és közben ócsárolja. Az pedig továbbra is ontja üdítő italát, s ha sarat vagy szemetet szórsz belé, kimossa magából, és tiszta marad.
Hogyan tehetsz szert egy ilyen soha ki nem apadó forrásra a poshadt vizű kút helyett? Ha minden napon, a nap minden órájában, az óra minden percében, a perc minden pillanatában megőrzöd lelked tisztaságát: a jóindulatot, a szemérmet, a tiszteletet, az alázatot, a méltányosságot, a jó célra forgatott erőt -, vagyis felszabadulsz mindazok alól, melyek a nagyság ellenzői.”
(Marcus Aurelius)

“Kiben mi lakozik, annyiban számíthat valakinek. Legyen a belső mindig kétszer annyi, mint a külső mindenestől. Némelyeknek csak homlokzatuk van, mint a befejezetlen házaknak, amelyek továbbépítésére már nem volt pénz: a bejárat palotát mutat, a lakás vityillót…” (Gracián)

“A dolgok értékét nem azok adják meg, amik, hanem az, aminek látszanak. Valamit érni és megmutatni tudni, annyi, mint kétszer annyit érni. Még az igazságot sem tisztelik, ahol nem látszik róla, hogy ő az igazság. Nagy az ámítás hatalma; a dolgokat a külszínűkről ítélik meg: a jó külső a belső szépség legtökéletesebb ajánlólevele.” (Gracián)

“ÖRÖM: Roppant nagy a vagyonom!
ÉSZ: Vigyázz, nehogy te légy a vagyonodé, s ne a vagyonod a tiéd! Vigyázz, hogy ő szolgáljon neked, és ne te őnéki! Mert ha nem tudnád, több az olyan ember, akit a kincsei bírnak, mint aki a kincseit bírja. Több a “vagyon embere”, mint az olyan, aki vagyonnal rendelkezik. A kapzsiság és a lélek sivársága teszi az urat szolgálóvá. Tudod te is, mi haszna van a pénznek, ez pedig csekély: hogy általa a legszükségesebbhez hozzáférhess. Ami túllépi a mértéket, nem gazdagság többé, hanem kötelék és bilincs, nem ékesítője a testnek, hanem béklyója a léleknek, halmaza a gondnak, az ijedelemnek, és hiánya a boldogságnak…” (Petrarca: A gazdagságról)

“Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen. Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy az ember része a világnak)

“A dolgokkal akkor kell elkezdeni törődni, amikor még nem is jöttek létre. Akkor kell rendet tartani, amikor még nincs felfordulás. Ami nyugalomban van azt könnyű megtartani. Ami még nem született meg, arról könnyű tervet szőni. A még törékenyt könnyű eltörni, a még parányit könnyű megsemmisíteni. A húszméteres faóriás egy pici sarjból fejlődött ki. A kilenc emeletes tornyot egy sor téglával kezdik építeni. Az ezer mérföldes utazás egy lépéssel kezdődik.” (kínai univerzisták)

“Az átlagos ember szemében a világosság útja, sötétnek tűnik, az előrehaladás, hátrálásnak tűnik, a sima ösvényt, hepehupásnak látja, a tisztességet nevetségesnek tartja, az erősödésről meg van győződve, hogy gyengülés, és a szivárványról, hogy színtelen.” (kínai univerzisták)

“Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.” (kínai univerzisták)

“A bölcs akarat nélkül cselekszik. Szavak nélkül tanít. Minden dolog hatását fölveszi magába. Létrehoz, de nem birtokol. Teremt, de kiengedi kezéből, amit teremtett. Művét beteljesíti, de nincs belőle haszna. Így hát semmije sincs, ezért nem is veszíthet semmit sem.” (kínai univerzisták)

“A gúnyolódás, lelki szegénység.” (La Bruyére)

“Borzalmas látni, hogy valaki semmiségekért remeg, és ugyanakkor érzéketlen a legnagyobb dolgokkal szemben.” (Blaise Pascal)

“Ne tárgyaljunk sosem félelemből – de ne féljünk tárgyalni.” (J. F. Kennedy)

“A dicséretet ki kell érdemelni, és menekülni kell előle.” (Fénelon)

“Más hibáinak elviselésében türelemre törekedjél, mert benned is elég sok van, amit másnak kell eltűrnie.” (Kempis Tamás)

“A boldogság egyik nagy akadálya az, hogy túlságosan nagy boldogságot várunk.” (Fontenelle)

“Minden cselekedetünk vetés,
és minden átélésünk aratás.”
(egyiptomi tanítás)

“A hit olyan, mint a szeretet: nem lehet kikényszeríteni. Ezért hiábavaló vállalkozás, ha állami rendszabályokkal akarjuk a szeretetet bevezetni, vagy megerősíteni; mert mint ahogy gyűlöletet kelt, ha megkíséreljük kikényszeríteni a szeretetet, ugyanúgy igazi hitetlenséget kelt, ha a hitet valakire rá akarjuk kényszeríteni.” (Arthur Schopenhauer)

“Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.
Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is.

231.jpg

Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az
Élet szívének egy darabjává váljatok.”
(Kahlil Gibran: Szeretet)

“Hanem ha félelmetekben a szeretetben csak a békét és az örömöt keresitek,
Akkor jobb, ha elföditek mezítelenségteket, és elmentek a szeretet szérűjéről
Az évszakok nélküli világba, ahol nevethettek, de nem teljes szívből, és sírhattok is, de minden könnyet nem sírhattok el.
A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet.
Amikor szerettek, ne mondjátok: „Isten a szívemben lakik”; mondjátok azt: „Isten szívében lakom”.
És ne gondoljátok, hogy irányíthatjátok a szeretet útját, mert a szeretet, ha méltónak talál rá, maga irányítja majd a ti útjaitokat.
A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát.
De ha szerettek, és a szeretet vágyakat ébreszt, legyenek ezek a ti vágyaitok:
Hogy összeolvadjatok, s legyetek olyanná, mint a sebes patak, mely az éjszakába zengi dalát.
Hogy megismerjétek a túlságos gyengédség kínját.
Hogy a szeretet megértése ejtsen sebet rajtatok;
És hogy véreteket akarva, derűsen hullassátok.
Hogy hajnalban szárnyra kelt szívvel ébredjetek, és hálát adjatok az új napért,
Hogy délben megpihenve a szeretet mámoráról elmélkedjetek;
Hogy az est leszálltakor hálával menjetek haza;
S ha nyugovóra tértek, ajkatok azért mondjon imát, akit szerettek; dalotok őt dicsérje.”
(Kahlil Gibran: Szeretet)

“A szerelem önszeretet révén férkőzik közelünkbe. Hogyan is lehetne ellenállnunk, mikor széppé teszi azt, amink van, visszaadja, amit elvesztettünk, sőt azzal is megajándékoz, ami eddig nem volt a miénk?” (Chamfort)

A szerelem létezése

“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”

(Marjorie Pizer)

“A boldog ember szeretete olyan, hogy osztozni akar annak a boldogtalannak a szenvedésében, akit szeret.
A boldogtalan szeretete olyan, hogy már az is örömmel tölti el, ha a szeretett lényt örömben tudja, anélkül, hogy részesülne ebben az örömben, vagy akár óhajtana részesülni benne.” (Simone Weil)

« Older entries