“Minden valóban szeretetteljes kapcsolatban jelen van az elkötelezettség érzése. Aki valóban törődik más lelki fejlődésével, az tudatosan vagy ösztönösen, de tisztában van vele, hogy a fejlődést csak az állandóság érzetét magában hordozó kapcsolatban lehet elősegíteni. A kiszámíthatatlanságnak az elhagyatás félelmétől kísértett légkörében a gyerekek nem juthatnak el a pszichés érettség fokára.

Egy házasságon belül csak akkor lehet megoldani az alapvető problémákat – úgymint függőség, függetlenség, erőviszonyok stb. – ha a házastársak mélyen tudatában vannak, hogy a küzdelmük nem okozhatja magának a kapcsolatnak a pusztulását.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

Reklámok

2 hozzászólás

  1. tónibácsi.molnár b antal said,

    2010. március 15. - 09:21

    Hát valóban járatlan úton megy ki így gondolja dolgokat ! Azért mert gyermek a gyermek, még elérhet az érettség fokára. A maga korának megfelelően, a maga életének helyzetében. Ha már eljutott valaki az Igazsággal való kapcsolatra,/ Jézus mondta : ” Én vagyok az Igazság ,az Élet, és az Út!” akkor tud tenni, cselekedni úgy ahogy megfelelő az ő egyéni életkorához képest.

    Mit adnátok az Úr Jézusnak?

    Egy misszionárius bácsi azt mondta az iskolában a néger fiúknak, hogy írjanak egy mesét. Nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a fiúk. A legtöbben néger-meséket írtak le, de az egyik a következőt írta:

    Egy tanító azt kérdezte a tanítványaitól:
    – Mit adnátok ti az Úr Jézusnak, ha hozzátok jönne?

    Gondolkoztak egy ideig, azután felállt az egyik:
    – Ha az Úr Jézus jönne, odaadnám neki a vasárnapi ruhámat.
    – Én az életemet adom oda az Úr Jézusnak. – mondta a második.
    – Én az ágyamat adom oda. – szólalt meg a harmadik
    – Jól van fiúk. – felelte a tanító bácsi – Ezt megjegyzem magamnak.

    Nemsokára felhők borították be az eget. Szél kerekedett és az eső patakokban ömlött. A fiúk ezalatt az iskolában voltak. Amikor az eső egy kicsit elállt, kopogtak a kapun. A kapu előtt egy öregember állott, rongyos volt a ruhája és vizes. Szegény ember vacogott a hidegtől. A tanító bácsi előhívta a három fiút és megkérdezte, hogy emlékeznek-e az ígéretükre?
    – Igen, emlékszünk – felelték a fiúk.

    Azután odaszólt az elsőhöz:
    – Menj és hozd el a vasárnapi ruhádat!
    – Te hozd az ennivalódat! – szólt a másodikhoz.
    – Te pedig készítsd el az ágyadat! – kérte a harmadikat.

    A fiúk engedelmeskedtek tanítójuknak. A ruhával megajándékozták az öregembert, étellel megvendégelték és a szépen megvetett ágyban kipihente a nap fáradalmait. Reggel folytatta a vendég az útját. A fiúk elkísérték egy darabon, azután elbúcsúztak tőle.
    Amikor az öreg bácsi elment, megkérdezte a tanító bácsi a növendékeit, tudják-e, hogy ki volt ez az öreg és miért jött? Amikor azt válaszolták, nem tudják, akkor megmondta a tanító bácsi, hogy ezt az öregembert az Úr Jézus küldte el hozzájuk, hogy meglássa, beváltják-e az ígéretüket.
    Ezt a mesét írta egy kis néger fiú. Vajon ti tudnátok-e ilyen mesét írni, és ha rá kerülne a sor ?

  2. 2011. augusztus 26. - 09:24

    jOL RAVILAGITOTT A KUTYUSOK LELKIVILAGARA


Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: