Nincs Furgon

Sok-sok esztendeje egyszer korgó gyomorral, üres zsebbel virradtunk a hálaadás napjára. Kopogtak. Kinyitottuk az ajtót, és egy férfi lépett be óriási élelmiszeres csomaggal, egy hatalmas pulykával, amihez még tepsit is mellékeltek. Nem hittünk a szemünknek.

– Ki maga és honnan jött? – csodálkozott apám.
– Egy barátjuk küldött – válaszolta az idegen – , aki tudja, hogy nélkülöznek, de visszautasítanák a közvetlen segítséget, ezért küldött engem. Kellemes ünnepeket!
– Nem, ezt nem fogadhatjuk el – szabódott apám.
– Pedig kénytelenek – felelte az ismeretlen férfi, sarkon fordult, és behúzta maga mögött az ajtót.

Ez az élmény maradandó hatást gyakorolt az életemre. Megfogadtam, hogy egyszer majd én is viszem annyira anyagilag, hogy másoknak ugyanígy segíthessek. Tizennyolc éves koromra kialakítottam a magam hálaadás napi rituáléját. Mivel szeretem a kötetlen megoldásokat, azt találtam ki, hogy egyszerűen bevásárolok egy vagy két család számára elegendő élelmiszert, azután küldöncnek öltözve felkeresem a legszegényebb környéket, és találomra becsöngetek valahova. Az ajándékba mindig elrejtettem egy levelet, amelyben leírtam gyerekkori élményemet. Beszámolómat az alábbi mondattal zártam: “Cserébe csak annyit kérek, hogy törekedjenek előbbre jutni, s egyszer ugyanezt cselekedjék valaki mással.” Számomra ez az évente ismétlődő szertartás nagyobb gyarapodást jelent minden pénznél, amit valaha kerestem.

Olvass tovább »

“Karácsonyi ajándék tippek:
Az ellenségednek, megbocsájtás.
Az ellenfelednek, tolerancia.
A barátodnak, a szíved.
Egy vásárlónak, szolgálat.
Mindenkinek, emberszeretet.
Minden gyereknek, jó példa.
Önmagadnak, tisztelet.”
(Oren Arnold)

“Nem kell ahhoz semmi különleges ok, hogy jól érezd magad – egyszerűen elhatározod, hogy azonnal boldog leszel, egyszerűen csak azért, mert élsz, egyszerűen azért, mert így akarod.” (Anthony Robbins)

“Ha természetes módon élsz, sosem leszel szegény, de ha a képzelgések szerint, sosem leszel gazdag.” (Epikurosz)

“Nem téboly-e, nem az esztelenség netovábbja-e, hogy sokat kívántok, holott édeskevés fér belétek?” (Seneca)

“Táncolni kell, Uram. A zene majd csak megjön valahonnan.” (Zorba, a görög)

“Nem az számít, hogy a leggazdagabb ember legyek a temetőben. Ami igazán számít nekem, hogy úgy térjek nyugovóra éjszaka, hogy valami csodálatosat alkottunk.” (Steve Jobs)

Fred azt gondolja: “előbb a számláimmal foglalkozom, csak azután keresem a harmóniát.” Elméletben jól hangzik, de általában az eredmények kiábrándítóak. Ez azért van, mert a fő feladatunk életünk során nem abból áll, hogy megszabaduljunk jelzálogunktól és kiszélesítsük az úszómedencénket.
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymáson. Ehhez az élet nekünk a kövekező utasításokat adja:
– akkor vagyunk a legboldogabbak, ha segítünk más embereknek, hogy egyenesbe jöjjön az életük
– akkor vagyunk a legmagányosabbak, amikor az a fő célunk, hogy a szmélyes biztonságunkat megteremtsük
Egyébként is, ha teljes biztonságot keresel, akkor rossz bolygót választottál!
Fred azt mondja: “Ha majd meglesz a kertes házam a zöldövezetben, ha befolynak a nyugdíjforintkáim, akkor majd biztonságban érzem magam.” Ahogy azt elképzeled Fred! Próbáld meg ezt beadni például egy buszvezetőnek, akinek a busza fékezhetetlenné vélt egy útkereszteződésben! A biztonság csakis magadban rejlik – bárhol máshol csak mese!
(Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)

“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”

(John Wesley)

Ez az egész tényleg megtörtént egy valós személlyel, és ez a valós személy én vagyok. Épp a pályaudvarra mentem. Ez 1976 áprilisában volt Cambridge-ben, Angliában. Kicsit korán érkeztem. Rosszul tudtam a vonat indulását. Vettem magamnak egy újságot, hogy megfejtsem a keresztrejtvényét, meg egy kávét és egy csomag kekszet. Odamentem, és leültem egy asztalhoz. Azt akarom, hogy elképzeljék a helyszínt. Nagyon fontos, hogy maguk előtt legyen a kép. Itt az asztal, az újság, a csésze kávé, a csomag keksz. Egy fickó ül velem szemben. Teljesen átlagos kinézetű, öltönyben, aktatáskával. Nem úgy tűnt, mintha valami különös dologra készülne. A következőt csinálta: hirtelen előrehajolt, felvette a csomag kekszet, kinyitotta, kivett egyet és megette.

Na most, azt kell mondjam, ez az a dolog, amit az angolok nagyon rosszul kezelnek. Semmi sincs a hátterünkben, neveltetésünkben, oktatásunkban, ami megtanítana bennünket, hogyan bánjunk azzal, aki fényes nappal az orrunk elől ellopja a kekszünket. Tudják, mi történne, ha ez Los Angeles belvárosában történt volna? Villámgyors tűzharc kerekedne, helikopterek érkeznének, a CNN, tudják… De végül, azt tettem, amit minden rámenős angol tett volna: nem vettem róla tudomást. Az újságba mélyedtem, kortyintottam egyet a kávémból, próbáltam egy megfejtést kitalálni a lapban, semmi mást nem tudtam csinálni, és azon gondolkodtam: “Mit tegyek?”

Végül azt gondoltam, “Nincs más hátra, meg kell tennem”, és nagyon erősen próbáltam nem észrevenni a tényt, hogy a csomag rejtélyes módon már nyitva van. Kivettem magamnak egy kekszet. Gondoltam: “Ezzel lefegyvereztelek!” De nem, mert néhány pillanat múlva megint csak ugyanazt csinálta. Vett még egy kekszet. Miután az első alkalommal nem szóltam, másodszorra valahogy még körülményesebbnek tűnt előhozakodni a témával. “Ne haragudjon, nem tehetek róla, de észrevettem, hogy…” Úgy éreztem, ez nem igazán működik. Így mentünk végig az egész csomagon. Amikor azt mondom, hogy az egész csomagon, mindössze körülbelül nyolc darabra gondolok, de nekem egy egész életnek tűnt. Ő vett egyet, én is vettem egyet, ő vett egyet, én is vettem egyet. Végül, amikor befejeztük, ő felállt és elsétált. Illetve előbb jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán ment el, én meg megkönnyebbülten felsóhajtottam és kényelmesen hátradőltem.

Néhány pillanat múlva beérkezett a vonat, úgyhogy felhajtottam a maradék kávémat, felálltam, felvettem az újságot, és az újság alatt ott volt a kekszem. Az a fantasztikus ebben a történetben, hogy valahol Angliában az utóbbi negyedszázadban élt egy tökéletesen átlagos fickó pontosan ugyanezzel a történettel, csak ő nem ismeri a csattanót.

(Douglas Adams)

“Sosem bánjuk meg, amikor túl keveset eszünk.” (Thomas Jefferson)

“Vannak balga emberek, akik távcsővel fürkészik a messze jövő láthatárát és sopánkodnak az ott mutatkozó felhőkön, miközben figyelmen kívül hagyják a felettük ragyogó kék eget.” (C. H. Spurgeon)

“Van egy történet az egypetéjű ikrekről. Az egyikük tántoríthatatlan optimista, aki szerint az élet igenis habostorta. A másik viszont megkeseredett pesszimista, aki hangoztatta, hogy a Murphy törvénye csöpög az optimizmustól. Szüleik a fejüket csóválták, és mindkettőt pszichológushoz vitték.
A szakember azt tanácsolta, hogy próbálják kiegyensúlyozni a két gyermek személyiségét.
– A legközelebbi születésnapjukon külön-külön szobában bontassák ki velük az ajándékaikat! A pesszimistának vásároljanak össze szebbnél szebb ajándékokat, az optimistának pedig adjanak egy doboz trágyát.
A jóemberek tartották magukat az útmutatáshoz, és feszülten várták az eredményt.
Amikor bekukucskáltak a pesszimistához, hallhatták, hogy megállás nélkül zúgolódik:
– De ronda ez a számítógép! Fogadjunk, hogy az a videójáték mindjárt összetörik… Ezeket utálom… Láttam már ennél nagyobb távirányítós autót is…
Lábujjhegyen a másik ajtóhoz lopakodtak, s a kulcslyukon át látták, hogy az ő kis optimistájuk sugárzó arccal labdázik a lócitromokkal.
– Úgysem csapnak be! – kuncogott. – Ahol ennyi trágya van, ott egy póninak is kell lennie!”
(ismeretlen szerző)

“Ne rohanj, és ne emészd magad. Csak látogatóba jöttél ide, ezért állj meg és érezd a virágok illatát.” (Walter Hagen)

“Az élet rövid, ezért nincs sok időnk megörvendeztetni azok szívét, akik velünk együtt utaznak ezen a ködös úton. Siessünk hát szeretni! Siessünk kedvesek lenni.” (Henri-Frédéric Amiel)

“Tanulj a múltból. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni.” (Clearwater)

“Rád néztem, és mosolyogtam,
Azt hittem, látod, de nem láttad.
Azt mondtam: “Szeretlek”, és vártam, mit felelsz,
Azt hittem, hallasz, de nem hallottál.
Labdázni hívtalak a kertbe,
Azt hittem, utánam jössz, de nem jöttél.
Rajzoltam neked egy képet,
Azt hittem, elteszed, de nem tetted.
Kunyhót építettem az erdőben,
Azt hittem, kirándulsz velem, de nem kirándultál.
Szereztem jó csalit,
Azt hittem, horgászol velem, de nem horgásztál.
Beszélgetni kívántam, hogy megosszam a gondolataimat veled,
Azt hittem, ez neked is hiányzik, de nem hiányzott.
Szóba hoztam a meccset, reméltem, hogy ott találkozunk,
Azt hittem, téged is érdekel, de nem érdekelt.
Kértelek, hogy kössük össze az életünket,
Azt hittem, te is akarod, de nem akartad.
A hazám háborúba hívott, azt mondtad,
térjek vissza épen, egészségesen.
De nem tértem.”
(Stan Gebhardt)

“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést,
fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet.
Példálózás helyett példát mutatnék.
Nem siettetném a gyereket, hanem hozzá sietnék.
Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék.
Komolykodás helyett komolyan venném a vidámságot.
Kirándulnék, sárkányt eregetnék,
Réten kószálnék, bámulnám a csillagokat.
A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék.
Nem erőszakoskodnék a gyerekkel, hanem a lelkét erősíteném.
Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat.
Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről
és többet a szeretet hatalmáról.”
(Diane Loomans)

“Az ember életének ez a legjava, a szeretet és jóság kicsiny, névtelen, gyorsan elfeledett cselekedetei.” (William Wordsworth)

“A legjobb orvosok: dr. Elégedettség, dr. Higgadtság és dr. Jókedély.”
(C.H. Spurgeon)

“A boldogság titkát, nem akkor lehet megtalálni ha többre törsz, hanem hogyha kifejleszted a képességet, hogy élvezd a kevesebbet.”
(Dan Millman – A békés harcos útja)

“Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.”
(Babits Mihály: Második ének)

“A családunkban nem az éveket tartjuk számon, hanem a élményeket. A kor csak a bornál és sajtnál számít.” (John Goddard)

“Ha kicsi a helyed, kölcsönözz látványt a szomszédságból.” (keleti mondás)

„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” (zen bölcsesség)

“Az emberi boldogság ritkán a hatalmas vagyonok gyümölcse, sokkal inkább támad napi apró örömökből.” (Benjamin Franklin)

“Semmi sem ápolja úgy a szépséget, mint a boldogság.” (Lady Blessington)

exupery.jpg

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

30707.jpg

“Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.”

(Radnóti Miklós: Eső esik. Fölszárad)

“Ó, alkonyoknak könnyű vétkei:
semmittevés és pillanatnyi csönd;”
(Radnóti Miklós: Alkonyi elégia)

“Minden valódi és teljes értékű öröm, mely elérhető az ember számára, valójában mindig is elérhető volt, hisz maga az ember a földből teremtetett, miként örömei is: s ezért a föld minden öröme az ember rendelkezésére áll. Figyelni a búza növekedését és a szirmok kibomlását; zihálva lélegezni az eke szarva vagy az ásó felett; olvasni, gondolkodni, szeretni, reménykedni, imádkozni – ezek azok a dolgok, melyek boldoggá teszik az embert.” (John Ruskin)

fk771.jpg

“Az igazán nagy dolgok az apró rezdülésekben érhetők tetten. Mennyivel szegényebb a tenger végtelen felszíne, ha nem fodrozzák hullámok, mennyivel egyhangúbb a kék ég, ha nem csipkézik apró felhők, és milyen halott az erdő is, ha a fák ágain nem fészkelnek madarak, a fűben nem nyüzsögnek parányi bogarak. Ilyen a lélek is: ha nem figyelünk az alig észrevehető, apró örömökre, az élet szépségének legjavát veszthetjük el. ” (Elisabeth Lobber)

“Az ember nem vágyik mindig feladatra. Létezik olyan, hogy szent tétlenség, annak megművelése, melyet mindeddig szégyenteljesen elhanyagoltunk.” (George MacDonald)

“Némán ülni, semmit sem tenni. Közeleg a tavasz, s a fű nő az ég felé.”
(zenri ének)