Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)

Reklámok

“A hétköznapi életben sötétnek látjuk a világosat, zavarosnak a tisztát, színtelennek a szivárványt. Ha mindennapi életeden felülemelkedsz, megpillanthatod a fényt, a tisztaságot, a színeket – s rajtuk keresztül önmagadat.

Ha magadban mindezeket megtaláltad, felfedezed őket az emberekben is.” (Tatiosz)

“Soha nem érthetem meg, miért életem legszebb emléke a pillanat, mikor – tízéves lehettem – egy téli délután beléptem anyám sötét, üres hálószobájába, s a küszöbön állva megpillantottam a bútorok politúrján és a kályha csempéin az ablak előtt, az utcán és a szemközti házak tetején világító hó kékes visszfényét. E pillanat varázsát nem tudom elfelejteni. A hó kék fénye a sötét szobában valósággal megdöbbentett, s ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta nem észlelt boldogságérzettel töltött el. A titoknak, a mesének, az álomszerűnek, az anderseninek, az elvarázsoltnak ezt a teljes káprázatát addig nem ismertem, s később sem találtam meg az életben, soha, sehol. Mi történt akkor szívemben, idegeimben vagy a világban? Nem tudom megmagyarázni. A csodálatost nem lehet magyarázni. S az ilyen emlék örökké dereng egy lélekben, ugyanolyan mesés, kékes fénnyel, mint anyám hálójával szemközt, a háztetőkön a hó.” (Márai Sándor: Füves könyv – Az emlékekről és a csodálatosról)

“Az élet és a szeretet csupán egyetlen időt ismer: a jelent.
Az egyetlen érzékelhető idő a pillanat, amelyben élünk, amikor szeretünk.
Amikor együtt tudunk élni jó és rossz tulajdonságainkkal, akkor élünk együtt saját énünkkel.
Mindenkinek van egy árnyékénje. Hatalmadban áll a választás fény és árnyék között. Az árnyék nem azért lakozik benned, hogy elsötétítse a fényességet, hanem, hogy felhívja figyelmedet tökéletlenségeidre. Az erénynek csak egy fajtája van – az erény; a gonoszságnak ellenben számtalan.
Szeretnünk kell mások tévedéseit, hiszen a saját tévedéseinkbe egyenesen szerelmesek vagyunk.
Senki sem tökéletes, tudd ezt magadról is. Ha saját vétkeidet csupán apró botlásnak tartod, fogadd megértéssel mások hibáit.” (Tatiosz)

“Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül.” (Seneca)

“A legjobb dolgok mindig a közelünkben vannak. A lélegzet az orrunkban, a fény a szemeinkben, a virágok a lábunknál, a munka a kezünkben, az Igazság ösvénye elöttünk. Ne kapaszkodjunk a csillagok felé, de becsüljük meg a hétköznapi feladatainkat abban a biztos tudatban, hogy a mindennapi kötelesség és a mindennapi kenyér a legédesebb dolog az életünkben.”
(Robert Louis Stevenson)

“Soha ne félj az árnyékoktól, egyszerűen csak azt jelentik: valahol a közelben ragyog a fény.” (ismeretlen)

“Isten nem ígért
Örökké kék eget,
Életünket átszövő
Virágosnövényeket.
Isten nem ígért
Napot eső nélkül,
Gond nélkül örömöt,
Békét jajszó nélkül.

868.jpg

De Isten erőt
Ígért a napra,
Munkára pihenést,
Fényt az utunkra,
Kegyelmet bajunkban,
Égi segítséget,
Nem múló részvétet,
Örök szeretetet.”

(Annie Johnson Flint)

“A szeretet láng, mely melegít,
fény, mely világít,
mágnes, mely vonz,
illat, mely felüdít,
pohár, mely felvidít,
hegy, mely meg nem rendül,
s mosoly, mely napvilágra hoz elrejtett dolgokat.”

“Nem csak testünket kell istápolnunk, hanem elménket és lelkünket még sokkal inkább, mert az ész fénye is, mint a lámpás, ha olajat belé nem csepegtetünk, kialszik öregkorban.” (Cicero)

“A lelki szépség oly varázsfényt kölcsönöz az ember egész valójának, hogy az egyszerű megjelenésével meghódítja a szíveket, és barátokat szerez anélkül, hogy tudná!” (Lev Tolsztoj)