Ez az egész tényleg megtörtént egy valós személlyel, és ez a valós személy én vagyok. Épp a pályaudvarra mentem. Ez 1976 áprilisában volt Cambridge-ben, Angliában. Kicsit korán érkeztem. Rosszul tudtam a vonat indulását. Vettem magamnak egy újságot, hogy megfejtsem a keresztrejtvényét, meg egy kávét és egy csomag kekszet. Odamentem, és leültem egy asztalhoz. Azt akarom, hogy elképzeljék a helyszínt. Nagyon fontos, hogy maguk előtt legyen a kép. Itt az asztal, az újság, a csésze kávé, a csomag keksz. Egy fickó ül velem szemben. Teljesen átlagos kinézetű, öltönyben, aktatáskával. Nem úgy tűnt, mintha valami különös dologra készülne. A következőt csinálta: hirtelen előrehajolt, felvette a csomag kekszet, kinyitotta, kivett egyet és megette.

Na most, azt kell mondjam, ez az a dolog, amit az angolok nagyon rosszul kezelnek. Semmi sincs a hátterünkben, neveltetésünkben, oktatásunkban, ami megtanítana bennünket, hogyan bánjunk azzal, aki fényes nappal az orrunk elől ellopja a kekszünket. Tudják, mi történne, ha ez Los Angeles belvárosában történt volna? Villámgyors tűzharc kerekedne, helikopterek érkeznének, a CNN, tudják… De végül, azt tettem, amit minden rámenős angol tett volna: nem vettem róla tudomást. Az újságba mélyedtem, kortyintottam egyet a kávémból, próbáltam egy megfejtést kitalálni a lapban, semmi mást nem tudtam csinálni, és azon gondolkodtam: “Mit tegyek?”

Végül azt gondoltam, “Nincs más hátra, meg kell tennem”, és nagyon erősen próbáltam nem észrevenni a tényt, hogy a csomag rejtélyes módon már nyitva van. Kivettem magamnak egy kekszet. Gondoltam: “Ezzel lefegyvereztelek!” De nem, mert néhány pillanat múlva megint csak ugyanazt csinálta. Vett még egy kekszet. Miután az első alkalommal nem szóltam, másodszorra valahogy még körülményesebbnek tűnt előhozakodni a témával. “Ne haragudjon, nem tehetek róla, de észrevettem, hogy…” Úgy éreztem, ez nem igazán működik. Így mentünk végig az egész csomagon. Amikor azt mondom, hogy az egész csomagon, mindössze körülbelül nyolc darabra gondolok, de nekem egy egész életnek tűnt. Ő vett egyet, én is vettem egyet, ő vett egyet, én is vettem egyet. Végül, amikor befejeztük, ő felállt és elsétált. Illetve előbb jelentőségteljes pillantást váltottunk, aztán ment el, én meg megkönnyebbülten felsóhajtottam és kényelmesen hátradőltem.

Néhány pillanat múlva beérkezett a vonat, úgyhogy felhajtottam a maradék kávémat, felálltam, felvettem az újságot, és az újság alatt ott volt a kekszem. Az a fantasztikus ebben a történetben, hogy valahol Angliában az utóbbi negyedszázadban élt egy tökéletesen átlagos fickó pontosan ugyanezzel a történettel, csak ő nem ismeri a csattanót.

(Douglas Adams)

1311.jpg

“Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök. (Paulo Coelho: Veronika meg akar halni)

Teréz anya: Az élet himnusza

Az élet egyetlen – ezért vedd komolyan!
Az élet szép – csodáld meg!
Az élet boldogság – ízleld!
Az élet álom – tedd valósággá!
Az élet kihívás – fogadd el!
Az élet kötelesség – teljesítsd!
Az élet játék – játszd!

 131.jpg

Az élet vagyon – használd fel!
Az élet szeretet – add át magad!
Az élet titok – fejtsd meg!
Az élet ígéret – teljesítsd!
Az élet szomorúság – győzd le!
Az élet dal – énekeld!
Az élet küzdelem – harcold meg!
Az élet kaland – vállald!
Az élet jutalom – érdemeld ki!
Az élet élet – éljed!