Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)

“Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.  De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát.
Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.” (HamiaLinda)

“Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörők, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben.”
(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – Pál levele a rómaiakhoz 12:15-18 )

“Meghívlak, hogy gondolkodjunk együtt: Mi az élet célja?
Talán jó lenne, ha mindegyikünk időt szakítana és leülne egy csendes sarokba és megírná élete hátralevő részének forgatókönyvét. Próbáld meg egyszer te is. Szabad kezet kapsz. Beírhatod a siker-kudarc, a könnyek-nevetés, a hosszú élet-a rövid élet, az agónia-extázis összes mennyiségét. Teljhatalmat kapsz az élvezet, a hatalom, a pénz, a hírnév és kapcsolataid felett. Mit tekintenél ideális életnek? Igazából mit akarsz leginkább?
Esetleg segítene, ha leírnád a te „tökéletes napodat”, vagy egy listát írnál arról a tíz tevékenységről, amelyet a legjobban kedvelsz. Ha elmélkedsz azon, amit leírtál, bizonyára tisztábban meglátod legmélyebb vágyaidat és szükségleteidet.
A kérdés ez: Mi az élet célja, a te számodra?” (John Powell)

“Gyakran annak van a legnagyobb ára, amiért semmit sem kapunk. Mutathatnék neked sok mindent, amit ha megszerzünk, elfogadunk, kicsavarja kezünkből a szabadságot. A magad ura lehetnél, ha ez a sok minden nem volna a miénk…
Vedd szemügyre mindazt, ami az őrültségbe sodorja az embert, aminek vesztét könnyekkel siratja; megtudod majd, nem a kár kellemetlen, hanem a kárról alkotott elképzelés.
Hogy valami elveszett, senki sem érzi, csak rágódik rajta. Ha önmagadat birtoklod, semmit sem vesztettél el. De hány embernek sikerül önmagát birtokolnia?” (Seneca)

vonat.jpg

“Miért töröd a fejed azon, ami megtörténhet veled? Meglehet, hogy meg sem történik. Tűzvészre gondolok, házad összeroskadására, csupa olyasmire, amibe beleeshetsz, s nem pedig belecsalogatnak. Inkább a csapdákra figyelj, azokra, amelyek orvul leselkednek rád… Mikor attól rettegsz, hogy az emberek veszélyt hozhatnak rád, gondolj arra, hogy mivel tartozol nekik… Méltóképpen élj, hogy méltóképpen ítéltess. Ne tégy semmit mások kárára, örülj mások szerencséjének, indítson meg az elesettek balsorsa, és mindig tartogass egy könnycseppet a szívedben az arra rászorulóknak… Ne feledd: emberhez méltóan kell élned, hogy méltó légy, e magas cím viselésére… Hívd segítőtársul a bölcsességet. Ha tógájába burkolózol, megóv a bajoktól, szentélyében biztonságra lelsz. Csak azok lökdösik egymást, akik ugyanazon az úton járnak. A bölcs sohasem kérkedik, sok emberre hozott már veszélyt a dölyfös lélek. Elűzi önmagától a bűnt, és másnak sem rója fel. Nem rémül meg a világi erkölcsök láttán, és nem kárhoztatja mások cselekedeteit. A kárhozat veszedelmes. Élj nemes szívvel, és élj egyenes lélekkel! Parádé nélkül, gyűlölködés nélkül élni – íme: tiéd a boldog élet…” (Seneca)

“A humor fő jellemvonása: az állandóság. Állandó lelkiállapot ez, kedélyhullámzás, életszemlélet, mely szomorúan-vidáman – “könnyek közt mosolyogva” – elfogadja az életet úgy, amint van, s megérti gyarlóságaival együtt, tudomásul veszi, békésen, anélkül, hogy furcsaságait kihegyezné. Egy hős orrán is észreveszi a bibircsókot, vagy legalább azt, hogy ott lehetne esetleg egy bibírcsók is, de ezt nem hangsúlyozza, mert akkor már gúnnyá válnék, s egy bohóc arcán is észreveszi a megrázót, de ezt se hangsúlyozza, mert akkor ismét értelmivé lenne, és ez nem illik derűs méltóságához. A humor íze édes. Ez a nevetséges mély érzelmessége.” (Kosztolányi Dezső: Humor és írás)

“Olvasom, hogy a színpadi csillag múltkor, amikor a színfalak között összeszólalkozott egyik karttársnőjével, az öltözőjébe rohant, és ott heves sírógörcsöt kapott.

Manapság – legyünk őszinték – színházainkban, valamint jobb nevelésű köreinkben a sírógörcs kötelező. Nem sírunk többé, csak sírógörcsünk van. Senki se fakad sírva, senki se pityerdül el, vagy pityereg, vagy nyafog, vagy jajveszékel, vagy könnyez, vagy bőg, vagy óbégat, vagy picsog, vagy bömböl, vagy itatja az egereket, és senkinek se törik el a mécsese, hanem egyszerűen és természetesen sírógörcsnek adja magát. A sírás végképp divatját múlta. Helyét – diadalmasan – a sírógörcs foglalta el.

Egyedül talán még falun, tanyákon sírnak azok az elmaradt emberek, akik nem tudnak lépést tartani a haladó idővel és a folyton fejlődő ízléssel. Egy szegény zsellérasszony, aki elveszti egyetlen gyermekét, a fakoporsóra meredve sír-rí, sírdogál, úgy, mint régen. Őneki egyelőre még nincs sírógörcse. Nem volt képes beszerezni Budapestről.” (Kosztolányi Dezső: Sírógörcs)

“Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni.” (Gabriel García Marquez)