“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.” (Anthony Robbins)

“Az ember csak addig zuhan a mélybe, amíg földet ér, a magasságokat tekintve azonban nincs határ.” (Ralph S. Marston)

Thomas Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Jóllehet a kár meghaladta a kétmillió dollárt, az épület csak 238000 dollárra volt biztosítva, mivel betonból készült, s így tűzállónak hitték. Edison életművének nagy része odaveszett azon a decemberi éjszakán. A tűzvész tetőpontján a feltaláló huszonnégy esztendős fia, Charles az aggodalomtól félőrülten rohangászott a füst és törmelék között, míg végre megtalálta az apját a tűz közelében, arcát vörösre festette a lángok visszfénye, ősz haja lobogott a szélben.
— A szívem sajgott érte — számol be az esetről Charles Edison. — Már nem volt fiatal, s most mindene elpusztult. Észrevett. „Hol van anyád?” kiabálta. Azt feleltem, nem tudom. „Eredj, keresd meg, hozd ide, soha az életben nem láthat még egyszer ehhez hasonlót.” Másnap reggel, reményeinek és álmainak üszkös romjai között kószálva, a hatvanhét esztendős Edison kijelentette: — A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála Istennek tiszta lappal indulhatunk újra.
Három héttel a tűz után sikerült megszerkesztenie az első fonográfiát.
(The Sower’s Seeds)

“Ha valaki sikeres akar lenni, akkor hibái számát meg kell dupláznia.”
(Thomas J. Watson – Az IBM alapítója)

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)

“Csak ha leereszkedünk a szakadék legmélyére,
akkor találjuk meg az élet kincseit.
Ahol összerogysz,
ott lapul a kincs.
Amit keresel, az éppen abban a barlangban rejlik,
ahová félsz belépni.”
(Joseph Campbell)

“Az öröm, amin osztozunk, kétszeres öröm. A bánat, amin osztozunk, félbánat.” (svéd közmondás)

“Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik.” (Wass Albert)

“Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni.” (Paulo Coelho)

“A folyók és a tengerek azért nyerik el száz és száz hegyi patak hódolatát, mert mélyebben fekszenek, mint emezek, tehát uralkodni tudnak a hegyi patakok felett. Így a bölcs is, aki az emberek fölött akar állni, alájuk helyezi magát; ha előttük akar járni, mögéjük áll. Ilyen módon, bár felettük van a helye, nem érzik a súlyát, és bár előbbre való náluk, létét nem érzik sérelemnek.” (Lao-ce)

“Soha ne értékeld egy hegy magasságát, mielőtt felérnél a csúcsra. Csak azután fogod látni, hogy milyen alacsony volt.” (Dag Hammarskjold)

“Élni annyi mint szeretni. Szeretni látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni – és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendű alkotás.” (Tatiosz: Életbölcsességek)

“Amikor a szeretet int felétek, kövessétek őt,
Jóllehet minden útja nehéz és meredek
És mikor szárnyai átölelnek, engedjétek át néki magatokat,
Jóllehet a belsejében rejlő kardok sebet ejthetnek rajtatok.
És amikor szól hozzátok, higgyetek szavának
Jóllehet hangja összetörheti álmaitokat, miként az északi szél pusztává sepri a kertet.
Mert amiként a szeretet koronával ékesít, azonképpen fog keresztre feszíteni is.

231.jpg

Amiként növekedésteket segíti elő, azonképpen nyeseget is.
Amiként felszárnyal magasságotokba, és megsimogatja leggyengébb ágaitokat,
Azonképpen száll le gyökereitekhez is, és megrendíti őket a földhöz való kapaszkodásban.
Mint a gabona kalászait, úgy gyűjt be benneteket magának.
Kicsépel benneteket, hogy mezítelenné váljatok.
Megrostál benneteket, hogy megszabadítson a pelyvától.
Fehérre őröl benneteket.
Megkeleszt benneteket, míg képlékennyé nem lesztek
És azután szent tüzére vet benneteket, hogy szent kenyérré legyetek Isten szent lakomáján
Ezt teszi véletek a szeretet, hogy megismerjétek szívetek titkait, s e tudás által az
Élet szívének egy darabjává váljatok.”
(Kahlil Gibran: Szeretet)

“Ha nem ízleljük meg a legkeserűbbet, sose jutunk el a legmagasabbra.”
(kínai közmondás)

“Az ember legvégső mértéke nem az, hogy mi mellett áll ki a kényelem és a komfort idején, hanem hogy mi mellett áll ki a kihívások és a viták idején.” (Kenny Rogers)

“Semmi sem képes oly magasra nőni és oly mélyre hullani, mint az ember.” (Hölderlin)

“Olyan mélységbe süllyedtünk, ahol már az egyértelműt is megkérdőjelezi az intelligens ember.” (George Orwell)

“Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult. Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel? Hogy minden boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül – sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre. Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.” (Tatiosz)

“A vágy ezer nyelven szól hozzánk. Mindezt megértem. De csak szabad emberek vethetik magukat ezekbe az áradó mély vizekbe… Minden más aljas csalás, rosszabb, mint a tudatos kegyetlenség. Emberek, akiknek közük van egymáshoz, nem élhetnek titokkal a szívükben. Ez a csalás értelme.”
(Márai Sándor: Az igazi)

“Könnyű önmagunknál mélyebbre zuhanni, de Isten mélységéből ki nem bukhatunk.” (Gustave Thibon)