Állandó útitársad vagyok,
Vagy legjobb segítséged, vagy legnehezebb terhed,
Továbbsegítelek, vagy sikertelenség felé húzlak,
Parancsodra várok.
Felét átadhatod annak, amit teszel,
Végrehajtom gyorsan és hibátlanul,
Könnyen kordában tarthatsz, csak légy szigorú hozzám.
Mutasd meg nekem pontosan, hogyan végezzek el valamit,
Pár lecke után már magamtól is megteszem.
Minden nagy embernek szolgája vagyok,
De nem kevésbé a szerencsétleneknek is.
A nagyokat én tettem naggyá,
A szerencsétleneket én tettem szerencsétlenné.
Annak ellenére, hogy nem vagyok gép,
egy gép precizitásával dolgozok,
Amelyhez egy ember intelligenciája társul.
Hasznodra vagy romlásodra működtethetsz engem;
Nekem teljesen mindegy.
Fogadj el, képezz, legyél hozzám szigorú,
És az egész világot lábaidhoz vetem.
Vegyél könnyedén, elpusztítalak.
Ki vagyok? A szokásaid.

(Ismeretlen szerző)

“Rendkívül érdekes módon sok ember elfogadja, hogy az egész világegyetemet törvények irányítják, de amikor a saját életükről, sikereikről és bukásaikról van szó, akkor sorsról, szerencséről, “szerencsés véletlenekről” beszélnek. Pedig te is a világegytem része vagy, és a te életed is teljesen azoknak a törvényeknek engedelmeskedik, amelyeknek a Hold, a csillagok és a kertedben növő gaz. És te vagy annak az oka, ami az életedben történik. Te okozod a gondolataiddal.”(Andrew Matthews – Élj Vidáman)

Babits Mihály: Ádáz kutyám

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben;
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatodból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény idevezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

Legbenső félelmünk

Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.

(Marianne Williamson)

“A szerencse nem más, mint a felkészültség találkozása a lehetőséggel.”
(Darrell Royal)

„Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat!
Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg a tetteidet!
Ügyelj a tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat!
Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemedet!
Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat!”

(Charles Reade)

“Egy építkezésen, amikor megszólalt a jelződuda, a mukások egy kupacba letelepedtek, hogy megebédeljenek. Sam minden alkalommal kinyitotta az ételhordóját és panaszkodni kezdett.
– Hogy a ménkű verje meg! Ez nem lehet igaz, már megint mogyoróvajas-lekváros kenyér. Utálom a mogyoróvajas-lekváros kenyeret!
Sam minden nap siránkozott a szendvicse miatt. Teltek a hetek, és a többi munkást már kezdte idegesíteni ez a nyafogás. Végül az egyik társa így szólt:
– Az ég szerelmére, Sam! Ha utálod a mogyoróvajat és a lekvárt, miért nem mondod meg az asszonynak, hogy valami mást készítsen?
– Milyen asszonynak? – felelte Sam. – Nincs feleségem, magam készítem a szendvicseimet.”
Mindannyian magunknak készítjük a szendvicseinket ebben az életben.”
(Dan Millman – A békés harcos útja)

“A pozitív gondolkodás azt jelenti, hogy felismerem: minden ami van, engem szolgál, és nekem segít még akkor is, ha kifejezetten kellemetlen vagy fájdalmas. Ennél fogva minden jó, úgynevezett negatív nem is létezik, csupán olyan kellemetlen jóról beszélhetünk, amelynek bekövetkeztét én tettem szükségessé.” (Kurt Tepperwein)

“Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták hogyan lehet másokat szolgálni.”
(Albert Schweitzer)

“Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak “kárhoztatva” valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk “szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk “felvesz”, és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.” (Napoleon Hill)

“Amikor megjelenik a lehetőség, más formában kínálkozik fel és más irányból jön, mint ahonnan várjuk. Ez mindig így van a lehetőséggel: ez az ő furfangja. Megvan az a ravasz szokása, hogy a hátsó ajtón surranjon be, és gyakran szerencsétlenségnek, vagy vereségnek álcázza magát. Talán ez a magyarázata, hogy olyan sokan vannak, akik nem képesek felismerni, amikor megjelenik.” (Napoleon Hill)

“Az emberek nem a sorsuk, hanem csupán a saját elméjüknek rabjai.”
(Franklin D. Roosevelt)

“Az elme az, ami jót csinál a rosszból, ami nyomorulttá vagy boldoggá, gazdaggá vagy szegénnyé tesz.” (Edmund Spenser)

“Az egyik legnagyobb kihívás bárkinek az életében, hogy megtanulja, hogyan értelmezze a ‘kudarcot’. Hogyan foglalkozzunk az élet ‘vereségeivel’, és mit tartsunk olyan oknak, amely a sorsunkat alakítja. Emlékeznünk kell arra, hogy csaknem bármi másnál jobban alakítja az életünket az, hogy hogyan kezeljük a csapásokat és a kihívásokat.” (Anthony Robbins)

“… előbb vagy utóbb rájön az ember, hogy ő maga saját lelkének főkertésze, életének irányítója. Felfedezi a gondolkodás törvényszerűségeit magában, és egyre pontosabban megérti, hogyan alakítják gondolatai jellemét, körülményeit és sorsát.” (James Allan)

“Nem ismerek reménykeltőbb érzést, mint az ember kétségbevonhatatlan képességét, hogy tudatos erőfeszítéssel felemelje saját életét.”
(Henry David Thoreau)

“Sorsodat a döntés pillanataiban alakítod.” (Anthony Robbins)

“Nem a körülmények teremtik az embert; az ember teremti a körülményeket.” (Benjamin Disraeli)

“Azért vagyunk itt a Földön, hogy egyedi különlegességeinkkel hozzájáruljunk a világ sorsához.” (Anthony Robbins)

Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy

a) ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy

b) ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásokban.

Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz  egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”

(Andrew Matthews: Hallgass a szívedre)

“Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni.” (Paulo Coelho)

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Tudod, hogy érted történnek mindenek — mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki — ég se zeng — föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; — s korok történetét
szerezte meséskönyvedül — s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: — úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold, hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

(1918. ápr.)

“Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, amit az életben elérnek. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!”
(George Bernard Shaw)

“Az ember filozófiája nem szavakban fejezhető ki a legjobban, hanem a döntéseivel. Hosszú távon mi alakítjuk magunkat és az életünket is! A folyamat csak a halállal ér véget. És a döntéseink teljes mértékben a saját felelõsségünk.” (Eleanor Roosevelt)

“Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri.” (Tatiosz)

“Ó én, ó élet, kérdések nem szűnő árja. Hitetlenek végtelen özöne, balgáktól nyüzsgő városok! Mi jó ezek közt? Ó én, ó élet! Válasz: Az hogy itt vagy, hogy van élet és egyéniség, hogy zajlik a nagy színjáték és te is hozzáírhatsz egy sort.” (Walt Whitman)

“A boldogság azoknak van fenntartva, akik hajlandók boldogok lenni, dacára a körülményeiknek.”

“A sors szereti a bátrakat.” (James Russel Lowell)

“Mindent bearanyozni: a reggelt, a nappalt, az éjszakát; mindent megérteni: az embert és sorsát; mindent jobbá tenni: először önmagunkat, és általuk a világot.” (Tatiosz)

“Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalamasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.” (Seneca)

“S ahogy a rosszra, a jóra is rá kell szokni.
Vérré, reflexszé, ösztönné, jellemmé és végső soron sorssá csak az lesz, amit sokszor ismételünk.
Ha valamiben nincs hosszú időn át tartó munka: sohasem lesz a miénk.
Ezért a valódi akarat nem csupán az, ami benső Vezérünktől eredően villámként átcikázik rajtunk, s bevilágítja lelkünk homályos tájait, hanem az, amit sokáig akarunk.
Hogy “Mit tegyek?”, azt már tudom.
De ez még kevés.
Az igazi akaratot onnan lehet felismerni, hogy az hétfőn, kedden, szerdán, októberben, novemberben, decemberben, jövőre és még húsz év múlva is akarom.” (Müller Péter: Titkos tanítások)

Marcus Aurelius – Rossz érzések ellenszere

“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod – sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? – Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik – tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád – neked csak járnod kell rajta.”

“A sors akkor állít minket nagy döntések elé, amikor a legkevésbé sem számítunk rá. Ilyenkor derül ki, elég bátrak vagyunk-e, hogy megváltoztassuk az életünket. Ilyenkor nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna, és  nem hivatkozhatunk arra, hogy még nem vagyunk felkészülve a döntésre. A próba nem vár. Az élet nem néz hátra.” (Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)

“Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

521.jpg

A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.” (Márai Sándor)

“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”
(Márai Sándor: Eszter hagyatéka)

“Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és a többi emberről, a dolgok és az emberek megváltoznak vele szemben… Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít… Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk… Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye… Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk és lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük…”
(Dale Carnegie – Sikerkalauz / How to Stop Worrying and Start Living)

“Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.”
(XIV. Dalai Láma)

11.jpg

“Az élet olyan, mint egy kártyajáték. A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.” (Jawaharlal Nehru)

“Ahhoz, hogy önmagad legyél – egy olyan világban, amely éjjel-nappal arra törekszik minden erővel, hogy olyanná tegyen téged, mint akárki más – a legnehezebb csatát kell megvívnod amit csak lehet emberileg, és sosem szabad abbahagynod a harcot.” (E. E. Cummings)

“Mindent, amit teszünk, úgy kellene megtenni, mintha az örökkévalóság sorsa függne tőle. Mert sohasem tudhatjuk, nem tőle függ-e.” (Franz Rosenzweig )

“Két ember nézett át a börtön rácsain keresztül. Az egyik sarat látott, a másik csillagokat.” (ismeretlen)

“Többet megtanulsz egy útról, ha végigjárod, mint a világ összes térképéből.” (ismeretlen)

“Ha bizonyos módon cselekszel, szokást formálsz. Ha szokást formálsz, ezzel jellemet teremtesz. Ha jellemet teremtesz, ezzel meghatározod a sorsodat.” (André Maurois)

8.jpg

“Ahhoz, hogy felfedezzünk egy új kontinenst, készen kell lennünk arra, hogy elveszítsük a part biztonságát.” (Brian Tracy)

marai.jpg

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”
(Márai Sándor: Füves könyv – Önmagamról)

« Older entries