“Az ésszerűen élő ember alkalmazkodik a világhoz. Az ésszerűtlenül élő ragaszkodik ahhoz, hogy a világot próbálja magához igazítani.”
(George Bernard Shaw)

“Az életnek nevezett kötéltánc legnagyobb részében behúzódunk a magunk alkotta otthonos színtérre. Ott mindvégig kényelmesen megbújhatunk: elfoglaltan, gondolatokba merülve, szenvedve vagy jókedvűen. Ismerős és mozgásterünket szűkre szabó kikötő ez, egyetlen kijárata a kifeszített kötél, amelyik a következő biztonságos kikötőhöz vezet. Idővel és igen kellemetlenül az ígéret refketorfénye a következő színtérre vetül, és a miénk fájdalmassá vagy üressé válik. Amikor ez bekövetkezik, megdermedünk a helyünkön. Megkockáztatjuk-e a változtatást, elindulunk-e a magasban kifeszített kötélen?”

(Judith Sills)

“Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda, ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie.

Mi magunk vagyunk a súly, amit a saját érdekünkben odébb kell tennünk – amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért? Miért olyan nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes.”

(Judith Sills)

A valóságot (magunkat, másokat, az életet, Istent) mindnyájan értelmünk szemein keresztül fogjuk fel. Mégis különbözőképpen látjuk ezeket. A valóságról alkotott képed nem az enyém, és fordítva: az enyém nem a tied. Mindkettőnk képe a valóságról korlátolt és elégtelen, de különbözőképpen. Mindketten félremagyarázzuk és eltorzítjuk a valóságot, de különböző módon. Mindketten látunk valamit a rendelkezésünkre álló igazságból és szépségből, melyre a másik vak. A lényeg az, hogy e vízió dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk. Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk.

A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket. Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell, hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat, miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat.

Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba, és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot, és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény.

Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket. Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz, mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e majd ugyanilyen biztonságot az életemnek?

100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.

(John Powell)

“A kifogás, hogy “én már csak ilyen vagyok”, egy nagyon költséges életmód jelszava.” (Andrew Matthews – Barátkozni jó)

“Gyűjtjük az adatokat, dolgokat, embereket, ötleteket, “mélyenszántó tapasztalatokat”, anélkül, hogy megértenénk lényegüket… De néha eljönnek más idők is. Amikor megálljt parancsolunk magunknak. Nyugodtan elüldögélünk valahol. Elveszünk egymásra rakódott emlékeink halma alatt. Figyelünk, és meghalljuk, amint egy másik világ halk szellői susogni kezdenek.”
(James Carroll)

Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.
Ezernyi fúvó szél vagyok,
A hó gyémántragyogása vagyok.
Az érett magba zárt napsugár vagyok.
Őszi eső vagyok.
Ha nyugodt reggelen felébredsz,
Az égre kelő madarak
Fürge szárnycsapása vagyok.
A csillagok éji fénye vagyok.
Ne sirass a fejfámnál állva!
Nem vagyok ott,
Nem alszom.

(Mary Frye)

“Sok kis ember sok kis helyen, miközben sok kis dolgot megtesz, megváltoztathatja a világ arcát.” (Mandinka szólásmondás, Afrika)

“Csak azoktól tanultál, akik csodáltak téged és kedvesek voltak hozzád?
Nem tanultál fontos leckét azoktól, akik elutasítanak téged és ellened szövetkenek?” (Walt Whitman)

“Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!” (Maya Angelou)

“Két és huszonkét éves koruk között nagyon sokan drámai változáson esnek át. Rögeszméjükké válik, hogy megteremtsék biztonságukat és bebiztosítsák magukat. Estéiket a tévéhez láncolva töltik el, és celluloidhőseik merész tetteitől el vannak ájulva. Nagy adag szappanoperával és helyzetkomikummal töltik fel magukat, mialatt életük egyre unalmasabb évek sorozata lesz.
Az élet attól izgalmas, ha új dolgokat teremtünk. Ha folyton a biztonság után kutatunk, az elsorvasztja az életerőnket. Az optimális biztonságot, védelmet és megszabadulást a gondoktól majd hat láb mélyen a föld alatt egy dobozban fogjuk megtalálni.” (Andrew Matthews – Élj Vidáman)

“Talán különös dolog ilyet mondani, de egyedül a fejlődésben, az átalakulásban és a változásban találhatjuk meg az igazi biztonságot.”
(Anne Morrow Lindbergh)

– Hóvirágom, hóvirágom,
mi újság a világon?

– Véget ért a hosszú tél,
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap,
újra szalad a patak.
Hallottam a cinegék
kikeleti énekét,
tavasz jár a határon.

– Ó, be szép ez virágom!

(Donászy Magda: Hóvirág)

“Az emberek szívesebben viselik el a megszokott körülményeket, mint a kockázatvállalást és a jutalmazást. Érdemes felvállalni a kényelmetlen – kellemetlen helyzeteket, mert akkor fejlődik az ember, és azokból tanul. Ha tudatosan hozod magadat kellemetlen helyzetbe, idővel cserébe nagy kényelmet fogsz tudni magadnak biztosítani.” (T. Harv Eker)

“Kitartó fegyelemre és komoly gyakorlásra van szükség, hogy feladjuk mentális szokásainkat, és egy új látásmódot fedezzünk fel.” (Jack Kornfield)

“A fejlődéshez az embernek újra kell alkotnia önmagát, és nem alkothatja újra önmagát szenvedés nélkül. Mert ő a márvány és a szobrász egyaránt.”
(Alexis Carrel)

“Hogy az ember képes változtatni önmagán… és úrrá lenni sorsán – ezt minden elme tudja, amelyik felismerte a megfelelő gondolkodás hatalmát.”
(Christian D.)

“Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul – minden izgalom tehát belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Arra gondolj, hány változásnak voltál már magad is tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga.” (Marcus Aurelius)

„Ami jön, fogadjátok, ami megy, engedjétek! Ennyi az egész.” (zen bölcsesség)

Én én vagyok.

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.

Én rendelkezem mindenemmel –

a testemmel és annak minden mozdulatával;

az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;

a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;

az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;

a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;

a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;

minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.

Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.

Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.

Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.

Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.

Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.

Én én vagyok, és így vagyok jó.

(Virginia Satir)

“Az egyik legnagyobb kihívás bárkinek az életében, hogy megtanulja, hogyan értelmezze a ‘kudarcot’. Hogyan foglalkozzunk az élet ‘vereségeivel’, és mit tartsunk olyan oknak, amely a sorsunkat alakítja. Emlékeznünk kell arra, hogy csaknem bármi másnál jobban alakítja az életünket az, hogy hogyan kezeljük a csapásokat és a kihívásokat.” (Anthony Robbins)

“Változás: a szolgálóleány neve, akinek segítségével a Természet végrehajtja csodáit.” (Mark Twain)

“Az életnek melyik a legszigorúbb törvénye? A növekvés. Erkölcsi, szellemi vagy fizikai szervezetünk egyetlen porcikája sem tud akárcsak egy évig is megülni a fenekén. Magyarán változunk, és változnunk is kell, állandóan, folyamatosan, amíg csak élünk.” (Mark Twain)

Amire leghevesebben vágyunk, veszít értékéből mihelyst megkapjuk; a dolgok nem válnak képzetünkből valósággá veszteség nélkül. (Fontenelle)

“Az utolsó hópehely utat enged a tavasz első bimbóinak. Hadd emlékeztessen a természet bennünket arra, hogy még a legnehezebb idők is véget érnek egyszer, és új élet kezdődik.”

hopehely2

Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is… Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy

a) ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy

b) ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásokban.

Ilyen az élet! Kis kavicsokkal dobál meg minket – figyelmeztetésképpen. Ha ezeket a kis kavicsokat nem vesszük észre, akkor egy téglával dob meg. Ha a téglát sem vesszük észre, akkor szétzúz  egy kősziklával. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor láthatjuk, hogy hol nem vettük észre a figyelmeztető jeleket. És akkor még van képünk azt mondani: “Miért pont én…?”

(Andrew Matthews: Hallgass a szívedre)

“Az egyik percben nincs semmid, a másik percben meg többet kapsz, mint amit el tudsz fogadni.” (Paulo Coelho)

“Hű barát az idő: felnyitja a szemeket, meghozza a tisztánlátást; tetté érleli a szándékot, alkotássá emeli a gondolatot; lecsöndesíti a szenvedélyeket, elhamvasztja az indulatokat: a vadat megszelídíti, a mimózát fölbátorítja; szétzúzza a lélek kőképződményeit, lekapargatja a szív mészkőlerakásait – aki látni s hallani tud, megérti üzenetét. Ezt úgy nevezem: változás, a mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.” (Tatiosz)

“Jobb a saját ruhát megfoltozni, mint újat kérni kölcsön.” (kínai közmondás)

“Hogy el tudd fogadni az emberi természet sokszínűségét, gondolj az utazóra, aki éjszakai szálláshelyét akár naponta váltogatja.” (Tatiosz)

“Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik. Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar, akkor tudatos munkával azzá kell tenni. Maga az idő nem teszi azzá – segíteni kell neki.” (Müller Péter)

“A XIX. század legfontosabb felfedezése: Ha megváltoztatod a beállítottságodat, meg fognak változni az életkörülményeid is.” (William James)

“A betegség után lesz édes az egészség, a baj után a jó, az éhség után a jóllakottság, az erőfeszítés után a pihenés.” (Hérakleitosz)

“…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – Pál levele a rómaiakhoz 12:2)

“Ha szeretnél birtokolni egy tulajdonságot, viselkedj úgy, mintha máris a tiéd lenne.” (William James)

“Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.”
(William James)

“Egyetlen házasságot sem nevezhetünk valóban sikeresnek, ha a házastársak nem egymás legjobb kritikusai. A barátságról is ugyanez mondható el, mégpedig a hagyományos elképzelés ellenére, mely szerint a barátság konfliktustól mentes kapcsolat, kölcsönös szívességek és bókok viszonya. Az ilyen kapcsolatok azonban felszínesek, és nem érdemlik meg a barátság nevet.

Minden emberi kapcsolatnak lényeges része, hogy szükség esetén a két fél bírálja egymást. Enélkül minden kapcsolat sekély vagy sikertelen.

A kritika a vezetés, illetve a hatalom gyakorlásának egyik formája. Ami nem más, mint kísérlet arra, hogy előre megfontolt módon befolyásoljuk az eseményeket. Azért bírálunk, hogy megváltoztassuk valakinek az életét. Természetesen a befolyásolásnak nem egyetlen s nem is a legmagasabb rendű módja a kritika. Lehet befolyásolni példával, javaslattal, példázattal, jutalmazással, büntetéssel, tiltással vagy engedélyezéssel, tapasztalat révén, szervezéssel stb. A hatalom gyakorlásáról köteteket lehetne írni. Mi azonban beérjük azzal, hogy azt mondjuk: aki szeret egy másik embert, annak gyakorolnia kell ezt a művészetet, mert ha valakit érdekel egy másik ember lelki fejlődése, akkor fel kell készülnie arra, hogy az adott pillanatban a lehető legmegfelelőbb módon segítse azt elő.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

“Rálátásunk a valóságra olyan, mint egy térkép, melynek segítségével igyekszünk eligazodni az élet területén. Ha a térkép jó, rendszerint meg tudjuk határozni helyzetünket, s ha tudjuk, hova kívánunk eljutni, rendszerint azt is leolvashatjuk róla, mely útirány vezet el célunkhoz. Ha a térkép rossz, többnyire eltévedünk.

Mindez nyilvánvaló, az emberek mégsem mindig látják be. Nem látják be, mert a valósághoz vezető út nem könnyű. Először is, az ember nem a térképpel együtt született, előbb meg kell rajzolni, ez pedig erőfeszítést kíván. Minél nagyobb erőfeszítés megtételére vagyunk hajlandóak, annál nagyobb és pontosabb térképünk lesz. Ám sokan nem hajlandóak semmilyen erőfeszítésre. Mások befejezik a rajzolást kamaszkoruk végére. Az ő térképük kicsi marad és vázlatos, a világról alkotott képük egyoldalú és félrevezető. Életük delén az emberek rendszerint fölhagynak térképük rajzolásával. Úgy érzik, térképük teljes, világnézetük helyes (sőt: szent és sérthetetlen), és semmi szükségük nincsen újabb értesülésekre. Mintha kifáradtak volna.

Csak viszonylag kevés ember elég szerencsés ahhoz, hogy élete végéig folytassa a valóság titkainak feltérképezését, hogy a világ és az igazság megértését újra és újra felülvizsgálja, térképét nagyobbítsa, vonalait finomítsa, egy-egy vonalat újrarajzoljon.

A térképezés legnagyobb problémája nem az, hogy a semmiből kell kezdeni, hanem az, hogy állandóan felül kell vizsgálni a munkát. Maga a világ állandóan változik.”

(M. Scott Peck: A járatlan út)

“Az önmagunkról alkotott kép és a szokásaink, jellemzően együtt mozognak. Változtasd meg bármelyiket és a másik automatikusan változni fog.” (Maxwell Maltz)

“Nem számít, hogy mások mit mondanak, a szavak és az eszmék meg tudják változtatni a világot.” (Holt költők társasága / Dead Poets Society)

“Nem az számít, hogy minek születik valaki, hanem az, hogy mivé nő fel.”
(Joanne Kathleen Rowling)

“Ha azt szeretnéd, hogy a dolgok valóban megváltozzanak, más gondolatokra van szükséged.” (Abraham Hicks)

“Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad.” (Hippokratész)

“Ha választanom kellene, inkább az elnézést választanám, amely időt ad az embereknek, hogy megjavuljanak, s nem a szigort, amely rosszabbá teszi őket, sem pedig a sietséget, amely nem vár megbánásra.” (Joubert)

“Hatvan évvel ezelőtt az optimista és a bolond még nem volt azonos értelmű kifejezés. Ebben a tekintetben nagyobb a változás, mint a tudományban és a találmányokban.” (Mark Twain)

« Older entries