“Aki igaz értelmi és érzelmi életet él, az csak egyetlenegy nyelvet bírhat többé-kevésbé tökéletesen, az anyanyelvét, melynek hajszálgyökerei visszanyúlnak a gyermekszobába, minden rejtett célzásukkal, kedélyes, furcsa, titkos árnyalatukkal együtt. Az, hogy az illető ezenkívül más nyelven is ki tudja magát fejezni, folyamatosan, esetleg közvetlenül is, jobban vagy rosszabbul, csak úgy magyarázható, hogy tudásának mértékéhez képest minden esetben leszállítja szellemi igényét, s eszerint csökkenti mondanivalóját is.” (Kosztolányi Dezső)
2007. április 22. - 13:56 (humor, könnyek, kommunikáció, Kosztolányi Dezső, mosoly)
“A humor fő jellemvonása: az állandóság. Állandó lelkiállapot ez, kedélyhullámzás, életszemlélet, mely szomorúan-vidáman – “könnyek közt mosolyogva” – elfogadja az életet úgy, amint van, s megérti gyarlóságaival együtt, tudomásul veszi, békésen, anélkül, hogy furcsaságait kihegyezné. Egy hős orrán is észreveszi a bibircsókot, vagy legalább azt, hogy ott lehetne esetleg egy bibírcsók is, de ezt nem hangsúlyozza, mert akkor már gúnnyá válnék, s egy bohóc arcán is észreveszi a megrázót, de ezt se hangsúlyozza, mert akkor ismét értelmivé lenne, és ez nem illik derűs méltóságához. A humor íze édes. Ez a nevetséges mély érzelmessége.” (Kosztolányi Dezső: Humor és írás)
2007. április 22. - 13:50 (kommunikáció, Kosztolányi Dezső)
“Ennek semmi köze a humorhoz. Szemben áll a világgal. Bírálja az embereket, fölényt érez velük szemben. Nincs benne részvét. Munkája értelmi. Azt, ami nevetséges, az értelem léptékén méri. Megállapítása értékítélet. Kaján ötlete az ész szikrája. A gúny torzít. Ha halljuk, kacagunk, vigyorgunk, hahotázunk vagy röhögünk, s szájunkban valami fűszeres keserűséget érzünk. Az irónia is ide tartozik. Ez fölnagyít vagy lecsökkent valamit, selma jóhiszeműséggel. A rosszhiszeműséget jóhiszeműségbe csomagolja. Tudja, hogy túloz, hogy nem egészen pontos és igazságos, s összenéz hallgatóival, hogy fegyvertársakat, cinkosokat leljen, s bátorítást kapjon tőlük a gonosz játékhoz. A sziporkázó élc sem humor még. Mindezek a kedélyjelenségek esetlegesek, a vidámság pillanatnyi robbanása.” (Kosztolányi Dezső: Humor és írás)
2007. április 22. - 13:39 (kommunikáció, Kosztolányi Dezső, szavak)
“A költészetben mindig a háttér számít, egy érzés és gondolatvilág rejtetten ható delejessége, az a láthatatlan, dúsan felszerelt és kimeríthetetlen “mögöttes országrész”, melynek a betű csak afféle előretolt katonája.”
(Kosztolányi Dezső)
2007. április 22. - 13:36 (könnyek, Kosztolányi Dezső)
“Olvasom, hogy a színpadi csillag múltkor, amikor a színfalak között összeszólalkozott egyik karttársnőjével, az öltözőjébe rohant, és ott heves sírógörcsöt kapott.
Manapság – legyünk őszinték – színházainkban, valamint jobb nevelésű köreinkben a sírógörcs kötelező. Nem sírunk többé, csak sírógörcsünk van. Senki se fakad sírva, senki se pityerdül el, vagy pityereg, vagy nyafog, vagy jajveszékel, vagy könnyez, vagy bőg, vagy óbégat, vagy picsog, vagy bömböl, vagy itatja az egereket, és senkinek se törik el a mécsese, hanem egyszerűen és természetesen sírógörcsnek adja magát. A sírás végképp divatját múlta. Helyét – diadalmasan – a sírógörcs foglalta el.
Egyedül talán még falun, tanyákon sírnak azok az elmaradt emberek, akik nem tudnak lépést tartani a haladó idővel és a folyton fejlődő ízléssel. Egy szegény zsellérasszony, aki elveszti egyetlen gyermekét, a fakoporsóra meredve sír-rí, sírdogál, úgy, mint régen. Őneki egyelőre még nincs sírógörcse. Nem volt képes beszerezni Budapestről.” (Kosztolányi Dezső: Sírógörcs)
2007. április 22. - 13:26 (anya, kommunikáció, Kosztolányi Dezső, szavak, szépség, világ)
“Egy új világ kezdődik minden nyelv küszöbén, a szépség új birodalma új értelmi és érzelmi törvényekkel. Mi tehát a tíz legszebb magyar szó? Ezt felelném, abban a tudatban, hogy válaszom merőben önkényes, és éppúgy jellemez engemet, mint nyelvünket:
– Láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.”
(Kosztolányi Dezső: A tíz legszebb szó)
Idézetek, bölcsességek 