“Isten nem lehet ott mindenhol, ezért teremtette az anyát.” (zsidó közmondás)

Babits Mihály: Ádáz kutyám

Ádáz kutyám, itt heversz mellettem.
Amióta a gazdád én lettem,
ez a hely a legjobb hely tenéked:
nem érhet itt semmi baj se téged.
Rajtam csügg a szemed, hív imádás
együgyű szálán csügg, boldog ádáz.

Mert boldog ki jámborul heverhet
valami nagy, jó hatalom mellett.
S te jámbor vagy, bár olykor asszonykád
bosszújára megrablod a konyhát
s csirkét hajszolsz vadul a salátás
ágyakon át: jámbor, noha – Ádáz.

Elcsavarogsz néha messze innen,
el is tévedsz kóbor hegyeinkben;
avagy titkos kalandjaid vannak.
Ág tép, gonosz ebek rádrohannak,
zápor is lep, szőröd-bőröd átáz:
ázva, tépve jössz vissza, kis Ádáz.

Visszajössz, mert ugyan hova mennél?
Hol lehetne egyéb helyed ennél?
Szimatodból ezer láthatatlan
ösvény vezet téged mindenhonnan
hívebben, mint bennünket a látás:
minden ösvény idevezet, Ádáz.

Tudod, hogy itt valaki hatalmas
gondol veled, büntet és irgalmaz,
gyötör olykor, simogat vagy játszik,
hol apádnak, hol kínzódnak látszik:
de te bízol benne. Bölcs belátás,
bízni abban, kit nem értünk, Ádáz.

Óh, bár ahogy te pihensz lábamnál,
bizalommal tudnék én is Annál
megpihenni, aki velem játszik,
hol apámnak, hol kínzómnak látszik,
égi gazda, bosszú, megbocsátás,
s úgy nem értem, mint te engem, Ádáz!

“Az embert a saját bolondsága vezeti félre, mégis az Úr ellen zúgolódik a szíve.”
(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – A Példabeszédek könyve 19:3)

“Az Úr félelme életet jelent: az ember elégedetten alszik, nem éri veszedelem.”
(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – A Példabeszédek könyve 19:23)

“Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét.”
(Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – A Példabeszédek könyve 19:17)

Legbenső félelmünk

Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.
Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.
Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.
Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?
Miért ez a kishitűség?
Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.
Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.
Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.
Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.
Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.
Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.

(Marianne Williamson)

Volt egyszer egy ember, aki mindig arra panaszkodott, hogy Isten sohasem szól hozzá: “Miért nem küld nekem üzeneteket, úgy, mint más embereknek?” – kérdezte barátjától.
“De hiszen szól hozzád! – biztosította őt barátja. – Az elkövetett hibáidon keresztül szól hozzád.”

„Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, az összes angyalával, akkor leül dicsőséges trónjára. Akkor minden nemzet összegyűlik elé, és ő kettéválasztja őket, ahogyan egy pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobb oldalára, a kecskéket pedig a bal oldalára állítja.

Ezután a király így szól majd a jobb oldalán állókhoz: Gyertek, Atyám áldottai! Örököljétek azt az királyságot, amit Isten a világ kezdete óta elkészített nektek!

Mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, vendégül láttatok. Amikor nem volt ruhám, adtatok nekem. Amikor beteg voltam, gondoskodtatok rólam. Amikor börtönben voltam, meglátogattatok.

Erre így felelnek majd az igaz emberek: Uram, mikor volt az, amikor éhesnek láttunk téged és megetettünk téged? Mikor volt az, hogy szomjasnak láttunk téged, és inni adtunk neked? Mikor láttunk téged idegennek, és adtunk neked szállást? Mikor láttunk téged ruha nélkül, és adtunk neked ruhát? Mikor láttunk betegnek vagy börtönben, hogy elmehettünk volna hozzád?

Akkor a király így válaszol majd erre: Igazán mondom nektek: amikor megtettétek a legkisebb testvéreim egyikével, velem tettétek meg.”

(Máté evangéliuma 25:31-40)

Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.

De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:

Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.

(Wass Albert)

“Nem dárda, nem fal, nem zár, nem vagyon – csak Isten óv meg a veszedelemtől.” (sumér mondás)

“Isten vagy az Élet sohasem büntet. Az ember bünteti önmagát az Istenről, Életről, Világegyetemről alkotott téveszméi révén. Gondolatai teremtő erejűek, ő tehát megteremti saját nyomorúságát.” (Joseph Murphy)

“Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.” (Johann Wolfgang von Goethe)

“Az első korty a tudomány poharából ateistává tesz.
A pohár alján pedig ott van az Isten!” (Isaac Newton)

“A Kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható és mindentudó lény tervében születhetett meg. Ez mindörökre a legnagyobb felismerésem.”
(Isaac Newton)

“Az asztronómia (csillagászat) művelése: olvasás Isten gondolataiban.”
(Johannes Kepler)

“S minthogy Istent ítéltem minden bölcsesség kútfejének, helyesnek és szükségesnek véltem, ha segítségért hozzá folyamodom; e célból írtam az alábbi kis imádságot, és önvizsgálati táblázataim elé iktattam, mindennapos használatomra.

Ó, hatalmas Jóság! Bőkezű Atya! Könyörületes Kalauz! Öregbíts a bölcsességben, hogy legigazibb érdekeimet láthassam. Erősíts elhatározásaimban, hadd válthassam valóra, amire a bölcsesség egyszer rávezetett. Fogadd el többi gyermekednek tett szolgálataimat, hiszen másként véghetetlen jóságodat nem viszonozhatom.”
(Benjamin Franklin)

“Isten gyógyít, az orvos pedig kapja a fizetséget.” (Benjamin Franklin)

“Elsőként jó lelkiismeretért kell könyörögnünk a Mindenható Istenhez, másodikként az elme egészségéért, és azután a testi egészségért.” (Seneca)

Ady Endre: Karácsonyi rege

Harang csendül,
Ének zendül,
Messze zsong a hálaének,
Az én kedves kis falumban
Karácsonykor
Magába száll minden lélek.

Minden ember
Szeretettel
Borul földre imádkozni,
Az én kedves kis falumba
A Messiás
Boldogságot szokott hozni.

A templomba
Hosszú sorba
Indulnak el ifjak, vének,
Az én kedves kis falumban
Hálát adnak
A magasság Istenének.

Mintha itt lenn
A nagy Isten
Szent kegyelme súgna, szállna,
Az én kedves, kis falumban
Minden szívben
Csak szeretet lakik máma.

II.

tel

Bántja lelkem a nagy város
Durva zaja,
De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.

De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

III.

beke

Ha ez a szép rege
Igaz hitté válna
Óh de nagy boldogság
Szállna a világra.
Ez a gyarló ember
Ember lenne újra,
Talizmánja lenne
A szomorú útra.
Golgotha nem volna
Ez a földi élet,
Egy erő hatná át
A nagy mindenséget,
Nem volna más vallás,
Nem volna csak ennyi:
Imádni az Istent
És egymást szeretni…
Karácsonyi rege,
Ha valóra válna,
Igazi boldogság
Szállna a világra…

“Egyik fő gondunk, hogy nagyon kevés embernek van saját élete. Mindenünket másodkézből kapjuk, még az érzelmeinket is. Sok esetben másodkézből szerzett információ alapján létezünk. Elfogadjuk bizalommal, amit az orvos, a tudós, a termelő mond. Ez nekem nem tetszik. Mégis el kell fogadnom, mert tudják azt, amiben én tudatlan vagyok. Ha más szavait hiszem el vesém állapotáról, a koleszterin hatásáról vagy a csirkenevelésről, az még csak hagyján. Ám az élet célja, értelme vagy a halál esetében nem elégszem meg más véleményével. Használt hittel nem hihetek másodkézből kapott Istenben. Ha valóban élni akarok, saját, személyes információra van szükségem.” (Alan Jones)

“Amit meg kell tanulnunk, az mindig ott van a szemünk előtt, csak alázatosan és figyelmesen körül kell néznünk, hogy meglássuk mit akar tőlünk az Isten, és melyik a legjobb lépés amit a következő pillanatban tehetünk.”
(Paulo Coelho – A Zahír)

“Mások nevezzék csak gyöngeségnek az állatszeretetet, gúnyoljanak ezért – te sétálj csak nyugodtan a kutyáddal. Jó társaságban maradsz, s Isten is tudja ezt.” (Márai Sándor)

“Mindig messze keresik valahol az Istent, a nagy dolgokban, mintegy távcsővel és nagyítóval, a csillagok, felhők és végtelenségek között. De én már tudom, hogy biztosabban megtalálom Őt az egészen kis dolgokban, a véletlenekben, a jelentéktelenségben, azokban a pillanatokban, mikor csodálkozva pillantunk fel, valamit értünk, amit az elébb, az élet sivatagjai és szakadékai között vándorolva, nem értettünk.

Ez a pillanat, mikor egyszerű és világos lesz valami, ami az elébb homályos és érthetetlen volt, ez a pillanat, mikor fölénk hajol Isten. Hiszek benne? Néha azt hiszem, csaknem frivolitás és túlbuzgalom hinni benne. Több és más Ő annál, semhogy hitem vagy tagadásom eldöntené kettőnk viszonyát.”

(Márai Sándor: A négy évszak)

“…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája – Pál levele a rómaiakhoz 12:2)

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

Tudod, hogy érted történnek mindenek — mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki — ég se zeng — föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; — s korok történetét
szerezte meséskönyvedül — s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: — úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold, hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

(1918. ápr.)

“Az Úr a csend barátja. A fák, a virágok, a fű csendben nőnek. Nézzetek a csillagokra, a Holdra, a Napra – milyen hangtalanul járják útjukat.” (Teréz anya)

“Legyen bátorságod elviselni az élet nagy fájdalmait, türelmed szembe nézni az apróbbakkal. S mikor elvégezted napi feladatodat, békében térj nyugovóra. Isten ébren virraszt.” (Victor Hugo)

“Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.” (Hudson Taylor)

csend.jpg

“A vallás elválaszthatatlan a csodától.
És itt nemcsak a csodás tettekről és legendás eseményekről van szó, hanem az imádságról is.
Imájában az ember azt kéri az Istentől, hogy tegyen csodát.
Csoda alatt azt érti, hogy lépjen át az Úr a kérlelhetetlen törvényeken, és változtassa át a nehéz valóságot. Könnyítsen a súlyos életterheken, lágyítson a fájdalmon, segítsen gondolatai, reményei és vágyai megvalósulásában.
Keresztény szóval az imádság kegyelmet kér törvény helyett.
A kegyelem pedig – ebben a kőkemény törvényvilágban – csoda.”
(Müller Péter: Titkos tanítások)

“Ossz szeretetet, bárhová mész: Legfőképpen a saját házadban… ügyelj rá, hogy mindenki jobb érzésekkel és boldogabban távozzék tőled, mint ahogyan jött. Légy Isten jóságának élő kifejeződése; jóság ragyogjon a szemeidben, a mosolyodban, meleg, üdvözlő szavaidban.” (Teréz anya)

Egy ember fuldoklott a tengerben.

Arra ment egy hajó, és azt mondták neki:
“Nem kell egy kis segítség?”

Ő azt válaszolta: “Nem, köszönöm. Isten majd megment.”

 135.jpg

Aztán arra ment egy másik hajó. Azt mondták:
“Nem kell egy kis segítség?”

És azt mondta megint, “Nem, köszönöm. Isten majd megment.”

Később aztán megfulladt, és a Mennyországba került.

Azt kérdezte, “Istenem, miért nem mentettél meg?”

Isten azt felelte, “Két nagy hajót is küldtem érted, te bolond.”

(A boldogság nyomában / The Pursuit of Happyness)

Wass Albert: Karácsonyi versek II.

Elindul újra a mese!
Fényt porzik gyémánt szekere!
Minden csillag egy kereke!
Ezeregy angyal száll vele!
Jön, emberek, jön, jön az égből
Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek ujra gyermekek
hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese
már nem is egészen mese.
Belőle az Isten szeme
tekint a földre lefele.
Vigyázzatok hát emberek,
Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel…!

Tagadjátok…? Restellitek…?
Elfordulnak fejeitek…?
Megvakultak szemeitek…?
Szépségteket, jóságtokat
nem érzitek, nem hiszitek…?
Csillaggyertyák fénye mellett
Isten elé nem viszitek…?

Akkor bizony rútak vagytok,
szégenyek és vakok vagytok,
ha szépek lenni nem akartok.
De még így is, szegényen is,
rútan, vakon, mégis, mégis
Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,
elindítja fényszekerét,
jó emberek játékszerét.
Milyen kár, hogy áldó kezét
nem érzitek, nem nézitek
s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,
minden embernek gondja van,
a sok angyalnak mind gondja van
s az Istennek is gondja van,
mert mindenekre gondja van.
S így múlik el a szép s a jó
az ember mellől, nyomtalan.

“A dolgok nem hagyják nyomon követni magukat. S ez nem a sors szeszélye, nekem gyakori érzésem, hogy legtöbbször Isten maga az, ki tetteink, s kivált jótetteink és azok következményei közé áll.

S talán épp azért, hogy mi magunk – ha valóban jót tettünk – árnyékban maradhassunk, egyfajta személytelenségben, s ne veszítsük el jótetteink értékét a nyilvánosság színpadias tündöklésében. Ha van rá erőnk, ne panaszoljuk hát, hogy ez vagy az az erőfeszítésünk hiábavaló volt!”
(Pilinszky János: Szög és olaj

“A Teremtés Könyve szerint a Teremtő az egész világ urává tette az embert. Hatalmas ajándék. De én nem ilyen királyi előjogokra vágyom. Csak annyit szeretnék, ha önmagam ura lehetnék – gondolataim, félelmeim, tudatom és lelkem ura. És csodálatos tudni azt, hogy hihetetlen mértékben ura is lehetek mindezeknek, amikor csak akarom, ha irányitani tudom a cselekedeteimet – amelyek reakcióimat irányítják.” (Dale Carnegie)

“Mikor Istenre bízom a sorsom, érzem, hogy Isten nem ad föltétlen jogot ehhez. Hinnem kell benne, hogy “madárka tolla se hull ki” az Ő akarata nélkül, de nincs jogom vaksi bizalommal mindent az Ő kezébe tenni le; Isten reám bízta, hogy csináljam és igazítsam a sorsom. S csak, ha vállalom ezt a feladatot, akkor segít.

521.jpg

A tunyák és a gyávák, akik bólogatva és hümmögve, Istenre bíznak mindent: a válságos pillanatban Isten szava nélkül maradnak.” (Márai Sándor)

“Ha eluralkodik rajtunk a félelem, a kétségbeesés, a megszokás, az állandóság, a reménytelenség, és a tragikum hálát adhatunk Istennek a bajor cukormázas kekszért. És szerencsére, ha éppen nincs keksz akkor is megnyugvásra lelünk egy ismerős kéz érintésében, vagy egy kedves gesztusban, egy apró biztatásban, vagy egy szerető ölelésben, vagy mások vigasztalásában.”
(Stranger Than Fiction/Felforgatókönyv)

“A legpihentetőbb megújító erők az egészséges vallás, az alvás, a zene és a nevetés. Legyen hited Istenben, sajátítsd el a nyugtató pihenést, szeresd a jó zenét, nézd az élet derűs oldalát – így az egészség és boldogság a tiéd lesz.”
(egy orvosi váróterem falán)

“Megmutatta neki a környezetében található embereket. Amott egy kitűnő családapa, aki éppen csomagolja a holmiját és segít felöltözni a gyerekeinek, szívesen kikezdene a titkárnőjével, de rettenetesen fél, hogy megtudja a felesége. A felesége viszont dolgozni szeretne, hogy független lehessen, de fél, hogy megtudja a férje. A gyerekeik azért fogadnak szót, mert félnek a büntetéstől. Az a lány, aki egyedül fekszik a napernyő alatt és könyvet olvas, úgy tesz, mintha nem törődne a világgal, pedig valójában retteg, hogy egész életében egyedül marad. Az a fiú ott, teniszütővel a kezében, állandó félelemben él, mert meg kell felelnie a szülei elvárásainak. A pincér, aki trópusi italokat szolgál fel a dúsgazdag vendégeknek, folyamatosan attól retteg, hogy bármelyik pillanatban elveszítheti az állását. Ott az a lány táncosnő szeretett volna lenni, végül mégis inkább ügyvédnek tanult, mert félt, hogy megszólják a szomszédok. Az az öregember azt hangoztatja, hogy azért nem iszik és nem dohányzik, mert így sokkal jobban érzi magát, de a valóságban nagyon fél a haláltól, ami évek óta megállás nélkül duruzsol a fülébe. Vagy ott fut egy pár a hullámok között, fröccsen a víz a talpuk alatt, mosolyognak ugyan, de a lelkük mélyén ők is félnek, hogy megöregszenek, unalmasak és fölöslegesek lesznek. Vagy az a férfi, aki most megállt a hajójával az emberek előtt és mosolyogva, napbarnítottan integet, borzasztóan fél, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítheti a pénzét. És a szálloda tulajdonosa is, aki ezt a paradicsomi idillt a szobája ablakából nézi, és mindenkit felhőtlenül boldognak és elégedettnek szeretne látni, rengeteget követel a könyvelőjétől, mert fél, hiszen tudja, hogy bármilyen becsületes, az adóellenőrök mindig találnak könyvelési hibákat, ha akarnak.
Ezen a gyönyörű naplementés tengerparton tehát mindenki fél.

241.jpg

Félnek, hogy megfulladnak, félnek, hogy egyedül maradnak, félnek a sötétségtől, mert ördögökkel népesíti be a szobájukat, félnek olyasmit tenni, ami nincs benne az illemtankönyvben, félnek Isten ítéletétől, az emberek rosszallásától, az igazságszolgáltatástól, mely a legapróbb vétséget is szigorúan megbünteti, félnek kockáztatni, félnek veszíteni, de félnek nyerni is, mert félnek az irigységtől, félnek szeretni, mert félnek az elutasítástól, félnek fizetésemelést kérni, elfogadni egy meghívást, ismeretlen helyekre menni, félnek, hogy nem beszélik egy idegen ország nyelvét, hogy nem tudják lenyűgözni az embereket, hogy megöregszenek, hogy meghalnak, félnek, hogy csak a gyengeségeik miatt veszik észre őket, és nem figyelnek föl az értékeikre, vagy hogy egyátalán nem veszi észre őket senki, sem a gyengeségeik, sem az értékük miatt.
Félelem, félelem és félelem. Az élet a félelem birodalma.”

(Paulo Coelho: Az ördög és Prym kisasszony)

57.jpg

“Isten mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz. S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól. De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot. Bármikor meglephet minket: reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba, vagy az ebéd utáni csöndben, és a nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől. Mert ez a pillanat létezik, és ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll, és segítségükkel csodákra leszünk képesek.”
(Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem, és sírtam)

 “Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. “Uram, Uram, miért hagytál el engem!” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan büntetlenül és bűntelenül.
Különös, hogy a krízis és a megoldás legtöbbször mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez? Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befele fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé.

[…]

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie?
Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel.” (Pilinszky János)

“Isten ismerete, a magunk nyomorúságának ismerete nélkül kevélységet szül. Nyomorúságunk ismerete Istené nélkül viszont kétségbeesést. Jézus Krisztus ismerete e kettő között foglal helyet, mert egyaránt megtaláljuk benne Istent és a mi nyomorúságunkat.” (Blaise Pascal)

“Az Isten iránti szeretet akkor tiszta, ha az öröm és a szenvedés egyenlő hálára indít.” (Simone Weil)

751.jpg

“Isten azért teremtette a zenét, hogy szavak nélkül tudjunk imádkozni.”
(John Lennon)

“Ezután ismét Almitra szólalt meg, és azt mondta:
Mester, és mi a helyzet a házassággal? Ő így válaszolt:

Együtt születtetek, és örökké együtt lesztek.

Igen, még Isten néma emlékezetében is együtt lesztek.

Hagyjatok azonban helyet szüntelen együttlétetekben,

És hagyjátok, hogy az ég szelei táncoljanak köztetek.
Szeressétek egymást, de ne csináljatok bilincset a szeretetből,

Inkább hagyjátok, hogy hullámzó tenger legyen lelketek partjai között.

4.jpg

Töltsétek meg egymás poharát, de ne egy pohárból igyatok.

Adjatok egymásnak kenyeretekből, de ne ugyanazt a kenyeret egyétek.

Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni.
Ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.

Adjátok a szíveteket, de ne bízzátok egymás őrizetére,
Mert csak az élet zárhatja kezébe a szíveteket.

Álljatok egymás mellett, de ne túl közel egymáshoz,
Hiszen a templom oszlopai is külön állnak,

És a tölgyfa és a ciprus sem nő egymás árnyékában.”

(Kahlil Gibran: A próféta)

“Amikor Isten be akart mutatkozni, akkor mindent kizárt, ami lenyűgözhetett volna minket. Gyermekként jött közénk, csecsemőnek, ártatlan lénynek, törékenynek, kiszolgáltatottnak… Keresztre akasztotta hatalmát, hogy senki ne menjen hozzá érdekből vagy félelemből. Ne várjatok semmi mást Istentől, csak azt, hogy szeressen és tanítson meg minket is szeretni.” (L. Evely)

« Older entries